1995. III.évfolyam 3.szám

SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Testületi ülések

Állásfoglalások és feladatok A Pápai Hús Rt. káptalanfüredi üdülőjében 1995. április 24-26-án ülést tartott az Élelmiszer-ipari Unió egyeztető tanácsa. A testület értékelte a vasutas-sztrájk tapasztalatait, a két tagszervezet szolidaritási akcióit, nyilatkozatot fogadott el az Unió álláspontjáról.

Az egyeztető tanács tájékoztatókat hallgatott meg az Unió készülő stratégiájának gazdaságpolitikai összefüggéseiről. A résztvevők áttekintették az üzemitanács- választások előkészítését. Megállapították, hogy az alapszervezetek megtették a szükséges szervezési, jelölt-állítási előkészületeket.

Kapuvári József soros elnök tájékoztatta a résztvevőket az ÉDOSZ Szövetségnek tett vagyonmegosztási ajánlatról. Sajnálattal állapította meg, hogy az előzetesen egyeztetett időpontig az ÉDOSZ nem tette meg a maga ajánlatát, és a tárgyalás időpontjának kijelölésében is késlekednek. A két tagszervezet egyeztette álláspontját az MSZOSZ kongresszusával kapcsolatban.

***

A HDSZ választmánya megtárgyalta az 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról készített beszámolót. Megállapították, hogy a gazdálkodás az előirányzottaknak megfelelően alakult. A testület elfogadta az 1995. évi költségvetési előirányzatot, eszközök beszerzéséről döntött, megállapította a Tőserdő-i oktatási központ igénybevételének térítési díjait. (Egy faházat egy hétre 10 ezer forintért vehetik igénybe az alapszervezetek.)

A résztvevők tájékoztatták egymást a vállalatoknál folyó bértárgyalások állásáról. A Pini Hungarynál kialakult helyzet miatt összeült a sztrájkbizottság és úgy döntött, hogy támogatja a kaposvári kollégák kezdeményezését, szükség szerint anyagiakkal is segíti az esetleges munkabeszüntetést.

***

A Dohányipari Dolgozók Szakszervezetének titkári tanácsa áttekintette az érintett dohányipari vállalatoknál a foglalkoztatás helyzetét. A testület megállapította, hogy egyes vállalatoknál a menedzsment nem tett meg mindent a létszám leépítésének elkerülésére, illetve mérséklésére. A titkári tanács állásfoglalást fogadott el a létszámleépítéssel kapcsolatos alapszervezeti feladatokra. (A Reemtsma debreceni gyárában 160 munkahely szűnik meg a tavasz folyamán.)

A résztvevők úgy ítélték meg, hogy Gáspár Szilviának, az ÁVÜ privatizációs ágazati bizottságában betöltött tagsága összeférhetetlen a Nyidofer Rt. ellenőrző bizottságában betöltött elnöki funkciójával. A testület Suchman Tamás privatizációs miniszternél levélben tiltakozott, és kérte az összeférhetetlenség megszüntetését.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre