HÚSOS 2013. XXXI. évfolyam 4.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Folyamatos az egyeztetés

A Pick Szeged Zrt. idén januártól új bérrendszert vezetett be, amelyről korábban tájékoztattuk a lap olvasóit. Golhovics Gábor, a szegedi alapszervezet vezetője a legfrissebb tapasztalatokról szólva elmondta: az év eleji nehézkes indulást követően, több korrekció után, beigazolódni látszik a vállalatvezetés ígérete, miszerint az új bérrendszerben senki sem fog rosszabbul járni.

– Hogy némi plusz is van a rendszerben, azt az bizonyítja, hogy miközben nem volt az idén bérfejlesztés a cégnél, az összehasonlító béradatok kedvezőek. Félévkor 5.8 százalékkal, szeptemberben pedig 6.8 százalékkal voltak átlagban magasabbak a bruttó bérek az előző év hasonló időszakához képest. Ehhez hozzá kell tenni – hangsúlyozta Golhovics kolléga -, hogy a szellemi állomány keresete nem nőtt, a bérnövekedés fizikai területen történt. Az viszont nem látható még, hogy a növekvő bérek mögött mennyi az elvégzett munkaóra, az emberek mennyivel dolgoztak többet.

– Több volt idén a munka, ami befolyásolta a kereseteket? - kérdeztük. A szegedi érdekvédő elmondta, hogy a Picknél az év eleje „nem volt valami rózsás”, de tavasztól kezdett helyreállni a munkával való ellátás. Mostanában viszont már egyre több területen vannak túlórák, beindulnak a harmadik műszakok is. – Azt kell mondanom - jegyezte meg Golhovics -, hogy csak rosszabb ne legyen a foglalkoztatás, mint manapság. Az őszi hónapokban már vettek fel új embereket is, elsősorban azokon a területeken, ahol tartósan túlórákra lehet számítani.

Mint megtudtuk, a szakszervezet folyamatosan egyeztet a cégvezetéssel az új bérrendszer tapasztalatairól. Ez indokolt abból a szempontból is, hogy még hátra van a rendszer finomítása és kiegyensúlyozása. Persze ehhez újabb és újabb többletforrások kellenek. Vannak ugyanis olyan munkavállalók, akik nem keresnek többet, mint tavaly, mivel átlag feletti órabérekkel rendelkeznek, bérnövekedés elsősorban azoknál történt, akiknek átlag alatti órabére volt csoporton belül. Lényegében őket zárkóztatták föl. A fent említett átlagos bérnövekedés jelentős szóródás mellett valósult meg, vannak, akinek az átlagnál kevesebb, másoknál lényegesen nagyobb arányban nőtt a keresete.

– A tapasztalatok nyilván a jövő évi bértárgyalásokkal összefüggésben is fontosak lesznek - vetettük fel Golhovics Gábornak. – Valóban - erősítette meg -, de hozzátette: még nem ismerik a cégvezetés elképzelését a jövő évi bérfejlesztéssel kapcsolatban. – Ha minden igaz, és a cég termelésében kitart az utóbbi időben tapasztalható javuló tendencia, akkor kint leszünk a gödörből - mondta. Úgy ítélte meg, hogy a jövő évi bérfejlesztést nem lehet a korábbi évekhez hasonlóan egyszerű szorzószámmal végrehajtani, mert az úgynevezett homogén csoportokat karban kell tartani, a bérfejlesztések egy részét arra kell fordítani. Az viszont biztos, hogy mindenkinek részesülni kell valamilyen mértékű bérfejlesztésben.