HÚSOS 2013. XXXI. évfolyam 4.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Biztató jelek Gyulán

A gyulai húsüzemben véglegesítették a munkavállalókat, a szakszervezet új kollektív szerződésről és a bérekről kíván tárgyalni a tulajdonos képviselőjével - tudtuk meg Petrusán Györgyné szakszervezeti elnöktől.

Saját gondjaikon túltekintve, a HDSZ kongresszusi döntéseivel kapcsolatban Petrusánné elmondta: jónak tartja, hogy erősödni akar a HDSZ és részt vesz a szakszervezetek fúziójában, az erők egyesítésében. A húsos terület az ismert okok miatt megfogyatkozott, kopik a tagság, más megoldás nem kínálkozik, mint az összefogás más területekkel. A húsipar ilyen szomorú helyzetben talán még soha sem volt, bár jönnek pozitív hírek is a cégektől.

Mint megtudtuk, az újraindult gyulai húsüzemben is kedvező irányú változások történtek az elmúlt időszakban. A Húskombinát eszközei átkerültek a Gyulahús Kft-hez. A munkavállalókat először három hónapra vették fel próbaidőre, amit újabb három hónappal meghosszabbítottak. Október 31-én járnak le a szerződések, jó hír, hogy valamennyi munkavállalót véglegesítenek a cégnél. Ismét határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkeznek a gyulai húsosok, amit természetesen kedvezően értékelnek. Megnyugvást hozott ez a lépés - állapította meg a kolléganő -, hiszen számos kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy egy magántársaságtól a gyulai önkormányzat vette kézbe a helyi húsipart.

– Maradéktalanul nem sikerült még visszakerülni a piacokra, de nagyon jól halad a cég ezen a téren is - tudtuk meg. Úgy becsülik egyesek, hogy a cég kapacitásait már 70-80 százalékban sikerül kihasználni. Nagyon kevés az állásidő. Az üzemi eredmények biztatóan alakulnak.

A létszám 265 fő, néhány fő kivételével régi dolgozók. Néhány új ember is került a céghez, a nyugdíjba ment vagy távozott kollégák helyére. A volt kollégák közül többen, akiknek nem jutott munkahely, elmentek külföldre dolgozni. Ha felvétel van, figyelnek arra, hogy a munkát kereső régi húsosok helyzetbe kerüljenek, amennyiben a végzettségi követelmények ezt megengedik. A napokban felvett két új munkaerő közül is az egyik régi kolléga.

Petrusánné megerősítette: az új cégnél a bérek csökkentek, mivel korábban volt kollektív szerződés és a műszakpótlékok emelték a kereseteket. Most minden kifizetés az új Munka törvénykönyve szerint történik. Elmondta, hogy miután megtörtént az állomány véglegesítése, a szakszervezet készül arra, hogy felkeresi a város polgármesterét, mint a tulajdonos önkormányzat képviselőjét, hogy egyeztessenek vele egy új kollektív szerződés megkötéséről. Igaz, hogy korábban az hangzott el munkásgyűlésen a részéről, hogy áldozatot vár el a dolgozóktól. A munkahelyek megtartása fontos, de a szakszervezet még novemberben tárgyalni akar a kollektív szerződéssel együtt a bérekről is. Egyébként a tulajdonosváltás kedvezően hatott az üzem belső hangulatára, a korábbinál kevesebb a feszültség, nyugodtabbak az emberek, a cégvezetés emberséges módon kezeli a problémákat.

– A szakszervezet 173 fős tagsággal működik, ami 65 százalékos szervezettségnek felel meg - tudtuk meg Petrusánnétól. Mindenki elismeri a szakszervezet szerepét abban, hogy megmaradtak a munkahelyek. A szakszervezeti bizottság arra számít, hogy a kollégák közül még többen megújítják a tagságukat, nyilatkoznak a tagdíj levonásával kapcsolatban. Egyesek a történtek ellenére azt kérdezik, hogy mit ad a szakszervezet? Hogy a munkahelyeket sikerült megvédeni, azt valahogy természetesnek tartják. Várják az eddigi juttatásokat. Nem mindenki érzi, hogy új fejezet kezdődött a gyulai húsfeldolgozás történetében.