Bértangó

(Hét szűk esztendő.) A 2010-es kormányváltás után elkezdődött és az idén befejeződő adórendszerbeli változások, a „nem megszorító” kormányzati intézkedések, valamint az infláció hátrányosan érintette a húsipari munkavállalókat. A szakmában a legtöbb ember keresete elmarad az 220 ezer forint körüli átlagbértől, a fizikai munkások túlnyomó többségének bére a 150 ezer forintot sem éri el, márpedig a kormány előszeretettel terheli ezeket a társadalmi csoportokat. A bajokat tetézi, hogy a cégek évek óta nem tudnak akkora béremelést adni, ami az adózási változásokat és az inflációt ellentételezné az átlagosnál gyengébb keresetű embereknél. Emiatt az elmúlt években a húsipart a nettó bérek, keresetek folyamatos értékvesztés jellemezte. A húsos munkavállalók jelentős része a pénzéből ma kevesebbet tud vásárolni, mint korábban. Ez a megállapítás akkor is igaz, ha vannak olyan szerencsések, akik „havi kétszáz fixnél” többet, háromszáz, ötszáz vagy netán egy millió forintot keresnek havonta. Ők a kormányzati intézkedések kedvezményezettjei. A húsipar környékén azonban kevesen örvendhetnek ilyen magas keresetnek, ellentétben az energetika, az informatika, az autóipar vagy a pénzügyi területtel.

Ha egy kicsit messzebb tekintünk vissza, még a kormányváltás előtti időszakra, akkor azt látjuk, hogy a cégek, az előző kormány 2006. évben kezdődő megszorításait és a 2008. évi válságot követően, a munkavállalókra hárították a terhek jelentős részét. Több éven át elmaradt a bérek megfelelő „karbantartása”, elkoptak a béren kívüli juttatások, csökkentek a külön kereseti lehetőségek, egyre-másra csúsztak a bérrendezési ígéretek. Az előző és a mostani kormány idejét egybevetve, most éppen „hét szűk esztendő” van a húsipari munkavállalók mögött. Ez a hetedik év azonban nem ígérkezik könnyebbnek az előzőeknél, mivel közben sovány tehenekké váltak a húsipari cégek is.

(Bérkövetelések.) A Húsipari Dolgozók Szakszervezete 2011-ben elsősorban az adóváltozások és a várható infláció hatásához szabta a javasolt béremelés mértékét. Mint ismeretes, a személyi jövedelemadót a kormány akkor úgy módosította, hogy a húsiparban a dolgozók nagy többségének keresetéből lecsípett 4-5 százalékot, és az így fennmaradó összegből az infláció is elvitt még 3,5 százalékot. A két számot összeadva és a bérskála szerint pontosítva jött ki a nyolc és fél százalékos bérkövetelés, ami akkor nem volt túlzó igény a szakszervezet részéről. Az év során, két vállalkozás kivételével, a HDSZ területén mindenütt történt béremelés, elsősorban alacsonyabb bérkategóriákban lévő munkavállalóknak javították a keresetét.

A 2012. évben több változással kellett számolni, ami nehezítette a bértárgyalásokat. Az újabb adóváltozások mellett az új Munka Törvénykönyve bevezetése is kihatott a bérezésre, mivel olyan új szabályok jöttek, amelyek megváltoztatták a túlmunka díjazását, a műszakpótlékokat, stb. A Kormány által „elvárt béremelést”, bérkompenzációt nem minden vállalat hajtotta végre. A nehézségeket jól jellemezte, hogy az iparág „zászlóshajója” elhalasztotta az év közepére tervezett bérrendszeri változások bevezetését, több cég pedig kormányzati mentőövre szorult, illetve felszámolásra került.

A 2013. évben a szakszervezet az előző évek kormányzati intézkedései, az elmaradt béremelések, illetve az érdekeltségi rendszer és az ágazat munkaerő-megtartó képességének fenntarthatósága miatt a társaságoknál a bruttó bérek 7 százalékos emelését tartja indokoltnak és szükségesnek. Ennyi béremelés kellene átlagban, hogy ne csökkenjen a keresetek vásárlóértéke, megálljon a szakma lecsúszása.

(Kötelező minimum.) Az idén központi bérajánlást nem fogadtak el az országos egyeztető fórumon. Amivel minden érintett számolhat, ami kötelező, az a minimál- és garantált bérek emelése. Januártól minimum bruttó 98 ezer forintot kell fizetni a napi nyolc órában foglalkoztatott munkavállalóknak, szemben a tavalyi 93 ezer forinttal. Az adó és járulékok levonása után 3 275 forinttal marad több pénz a minimálbéresek zsebében, mint tavaly. Ez ahhoz elég, hogy megmaradjon a bérük reálértéke. Ha azonban az idei minimálbér nettó értékét átszámoljuk a 2010-es árakra, akkor annak a nettó vásárlóértéke mintegy 5 és fél ezer forinttal alacsonyabb a 2010. évinél. Tegyük hozzá, hogy a munkáltatóknak viszont idén 6 425 forinttal kerül többe (125 930 forintba) egy minimálbéres dolgozó, mint tavaly. Három év alatt összesen 33 százalékos bruttó minimálbér-emelést kellett vállalniuk a munkáltatóknak. Ez a tendencia pedig hátráltatta a minimálbérnél magasabb keresetek rendezését, számos helyen összecsúszott a bérskála, romlott a bérek ösztönző ereje. Sokan ezt úgy élték meg a munkavállalók közül, hogy utolérte őket a minimálbér. A nagyobb húsipari cégeknél a kilencvenes években mindenki többet keresett a minimálbérnél, több helyen alkalmaztak emiatt a hivatalosnál magasabb vállalati minimálbért. Mára viszont a minimálbéresek jelentős arányt képviselnek több cégnél is.

Említsük meg, hogy januártól a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma, a teljes munkaidő esetén havi 114 000 forint. A növekedés az előző évhez képest 5,6 százalék, ami - hasonlóan a minimálbérhez – éppen a reálérték megőrzéséhez elegendő. 2010-es árakon számolva a nettó értéke mintegy 5300 forinttal alacsonyabb.

(Egyfokozatú bérskála.) A kormányzati bérpolitika ma már egy több ismeretlenes egyenlethez hasonlít, amelynek megoldó képletét még szakemberek is nehezen találják meg. Gyakorlatilag egy olyan „bérskáláról” van szó, amely csak alsó ponton - kötelező minimálbér - kalibrált. A fix pont fölött mozgó fokozatnak tekinthetők az évente, sőt év közben is módosuló bérköltségek, adó és járulék mértékek. Idén számításba kell venni a munkahelyek védelmét célzó járulékkedvezményeket és megszerezhető támogatásokat is. De nem szabad kihagyni a kalkulációkból a béren kívüli juttatások változó „forinthatását” sem. Mindez persze csak a kormányzati gazdaságpolitika szintje. Ez alatt húzódnak az egyes cégeknél alkalmazott bérformák, teljesítménynormák, amelyeket persze ilyen válságos években erősen próbára tesznek a hullámzó üzleti eredmények, a helyi-, országos- és európai munkaerő-piaci hatások. Mindezek, mint egy nagy satu, szorongatják a munkavállalót.

Egy ismert közgazdász fórumokon időnként hangoztatja, hogy a magyar gazdaság egyik rákfenéje az átláthatatlan és következetlen bérpolitika, amely túlságosan bonyolult és homályban hagyja a részleteket. A munkáltatók a hatóságok, a konkurencia és a saját munkavállalóik előtt is titkolják a béradatokat. Vélhetően ezzel is magyarázható, hogy a húsiparban két évtizede nem sikerül megkötni egy ágazati kollektív szerződést. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a kormányzat egyre kisebb teret hagy a vállalati szintű béralkunak. Különösen az olyan ágazatokban, mint a húsipar, ahol egyre bővül a minimálbéres és az ipari átlag alatt kereső munkavállalók köre. A cégvezetőknek és az érdekvédőknek egyre szűkülő terepen mozogva kell egyességre jutni, megállapodni a bérekről. A sokasodó központi előírások és „elvárások” kényszerei között, stagnáló gazdaság mellett, fagyos időket él át a munkapiac. A szociális partnerek mind nagyobb erővel szorongatják egymást, járják a bértangót, miközben recsegve szól a zene és közeledik a záróra.