HÚSOS 2011. XIX. évfolyam 5.szám
KITEKINTÉS

Családi nap Szanazugban

A Gyulai Húskombinát szakszervezeti bizottságának évek óta dédelgetett ötlete vált valóra: szeptember 10-én sikerült felújítani a családi nap hagyományát. Korábban, 1997-től 2004-ig minden év májusában - ameddig a Gyulai Húskombinát sportpályája eladásra nem került -, családi majálist rendeztünk, s azt tapasztaltuk, hogy nagy igény van egy ilyen napra, hisz évről-évre nőtt az érdeklődés az esemény iránt.

Előzetesen felmérést végeztünk, van-e még igényük a munkatársainknak egy ilyen családias, vidám napra? Úgy gondoltuk, hogy a mindennapi gondok mellett minden munkatársunknak szüksége van kikapcsolódásra, pihenésre, kötetlen beszélgetésre, hogy szórakozás közben ismerhessék meg jobban egymást, együtt legyen a család. A felmérésből kiderült: munkatársaink örültek a kezdeményezésnek.

A szakszervezeti- és üzemi tanács a Gyulai Húskombinát Zrt. szanazugi üdülőjét szemelte ki helyszínül, ami utólag jó választásnak bizonyult a 150 fős programhoz. Nagyon jó érzés volt, hogy az előkészítés és a lebonyolítás során a munkatársak, bizalmiak kérés nélkül jelentkeztek, hogy segítsék a szervezőket, igazi nagy csapattá alakult a kollektíva. Külön elismerést érdemel, hogy a cég vezetése nagyon pozitívan, segítőkészen állt hozzá a rendezvényhez, a technikai segítségen túl az ebéd alapanyagához, a tombola főnyereményéhez is nagyban hozzájárult. Ezúton is köszönjük.

Voltak külön gyermek- és felnőtt programok, melyeknek a résztvevői egy idő után szerepeket cseréltek. A gyermekeknek szánt arcfestésen az anyukák, apukák is kidekoráltatták magukat, a mézeskalács-díszítés az anyukák tudását is növelte, a kötélhúzásban a gyerekek is megmérettették magukat, a gladiátor versenyben szintén minden korosztály részt vett. Egyedül a sörivó verseny maradt szigorúan a felnőtteké, az ugrálóvár pedig a gyermekeké. A rendezvény legelső programja, a hagyományos bábszínház nagy sikert aratott a szülők körében is.

A rajzversenyen szebbnél-szebb rajzok készültek, amelyeken cég termékeit is megjelenítették. Meglepően nagy sikere volt a sétahajókázásnak, amelyet végül meg kellett hosszabbítani, hogy mindenki eleget gyönyörködhessen a mesésen szép Körös-vidékben.

Az egész napra a zenét egy kedves kollégánk szolgáltatta, a hangosítással együtt. A két bogrács paprikás krumpli - nagyon finom volt - megfőzése külön programként is szerepelhetett volna, annyi jelentkező volt az előkészületekhez, a krumpli és hagyma pucolásához.

Jó érzés volt látni, hogy mindenki vidáman szórakozik, egész nap a gyerekek zsibongásától volt hangos az üdülő. Az utolsó vendégek éjszakai elköszönése után azzal zártuk a rendezvényt, hogy egy jó hangulatú, sikeres napnak értünk a végére. Ezt nemcsak a rendezők értékelték így, ami abból is látszik, hogy az eseményen megjelentek kérték, jövőre is szervezzük meg a családi napot, azok közül pedig, akik valamilyen okból nem tudtak eljönni, sokan jelezték, jövőre ott lesznek Szanazugban!

Petrusán Györgyné
szb-elnök, Gyula