HÚSOS 2010. XVIII. évfolyam 6.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

„Kutyakötelességünk a dolgozókat képviselni!”

Az előzetes várakozásokat felülmúlta a Gyulai Húskombinát Zrt.-ben november közepén megtartott üzemi tanácsi választás. A 403 munkavállalóból 333-an voksoltak, ami 83 százalékos részvétel, közel annyi, amekkora a békési fürdőváros húsfeldolgozójában az érdekképviselt szervezettsége. A választásról Petrusán Györgynével, a HDSZ gyulai alapszervezeti elnökével és Nagy János főbizalmi helyettessel beszélgettünk.

Bár az idevágó szabályok értelmében jó tizenöt évvel ezelőtt még 13 tagú üzemi tanácsot kellett választani a Gyulai Húskombinátnál, addig a most 7 fős grémium alakult. Ennek magyarázata, hogy a dolgozói létszám az elmúlt időszakban itt is csökkent. Akkor még bőven ezer fölötti, ma jócskán 500 alatti a foglalkoztatottak száma.

Petrusán Györgyné helyi érdekvédelmi vezető a Húsosnak elmondta, hogy a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) gyulai alapszervezete a hét üzemi tanácsi helyre hét jelöltet állított, mellettük további két dolgozó szerezte meg a jogot az indulásra. Így az üzem alkalmazottai a kilenc jelöltből választották ki az általuk alkalmasnak vélt hetet. A magas részvétel mellett megtartott voksolás után kiderült, hogy a szakszervezet hét aspiránsa közül hat futott be. - Ugyanez volt az arány a három évvel ezelőtti voksoláskor is - emlékeztetett Petrusán Györgyné.

Nagy János (a képen középen) főbizalmi helyettes érdeklődésünkre megjegyezte, hogy előzetesen is beszédtéma volt a voksolás. A latolgatások középpontjában az állt, hogy kire érdemes leadni a szavazatokat. Ehhez Nagy János hozzátette, a választásra jogosult alkalmazottak nagy része tisztában volt azzal, hogy akire a szavazatát adja, annak a jövőben kutyakötelessége az összes itt dolgozó érdekeit képviselni, így ez a munka némiképp különbözik a szakszervezeti tevékenységtől. A főbizalmi helyettes szerint a most megválasztott üzemi tanácsi tagokhoz a céget érintő kérdésben a dolgozók bármikor fordulhatnak.

- Talán, ha egy-két olyan munkatársunk van, aki tudatosan nem élt a választás jogával - mondta el a HDSZ helyi alapszervezetének vezetője. Petrusánné megjegyezte, hogy november 18-án reggel 5 órától délután 4 óráig lehetett leadni a voksokat. Főként azok nem voksoltak, akik táppénzen vagy gyesen voltak. Az érdekvédelmi vezetőtől azt is megtudtuk, hogy a cégvezetés a lebonyolítás sikere érdekében minden segítséget megadott, s szólt arról is, hogy Ruck János vezérigazgató is leadta szavazatát.

A Gyulai Húskombinátnál megtartott üzemi tanácsi választás után Gál Gáborné, Hemző Oszkár, Kovács Imre, Marton Imréné, Nagy János, Petrusán Györgyné és Tóth Zoltán került be a testületbe.

Petrusán Györgyné és Nagy János elmondta, a jelölés során a területi és a beosztási szempontokat is érvényesítették. Így nem fordulhatott elő, hogy csak az egyik üzem jelöltjei jutnak be a testületben, s az sem, hogy csak fizikai dolgozók vagy irodisták alkotják az új üzemi tanácsot.

Az üzemi tanács, amelynek mandátuma 2013 őszéig szól, első ülésén megválasztotta a testület elnökét, aki egyben a Gyulai Húskombinát Zrt. felügyelő bizottságában is helyet kap. A gyulai Húskombinát Zrt. üzemi tanácsának új elnöke Petrusán Györgyné lett.

B. T.