HÚSOS 2010. XVIII. évfolyam 1.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Nyugdíjas találkozó Pápán

A tavalyi évhez hasonlóan 2010. január utolsó péntekén a HDSZ helyi szervezetének kezdeményezésére a Pápai Hús 1913 maximális támogatásával rendeztük meg a pápai nyugdíjas húsosok találkozóját. A helyi média is figyelemmel kísérte az idén is nagy érdeklődést kiváltó eseményt. A cég bemutató terme megtelt a volt kollégákkal, akik nosztalgiázva idézték fel a húsipari emlékeket. Nagy érdeklődéssel hallgatták Politzer József ügyvezető igazgató úr szavait a húsipar jelenéről és jövőjéről. Majd jóízűen fogyasztottak a saját termékekből összeállított svédasztalról. Pápán a megjelentek munkájának is köszönhetően fejlődött és maradt meg mai napig a húsipar, köszönet és elismerés illeti ezért minden nyugdíjasunkat.

Sajnos évről évre mindig tűnnek el, és fájóan hiányoznak jól ismert arcok. Az idei évben mások mellett már nem lehetett jelen a közelmúltban elhunyt Boros Jenő, volt vezérigazgató. A cég egykori legendás vezetője 1924-ben született a Győr megyei Sobor községben. Kapuváron tanulta a szakmát, 1941-ben végzett. Dolgozott az egykor Esterházy tulajdonban lévő híres Hangya üzemben. A soproni húsüzem következett 1949-ben, majd 1953-ban a szegedi szalámigyár. Egy év múlva került Pápára vezetőnek, a vállalatot 1989-ig, nyugdíjazásáig irányította. Pápa, Veszprém, Keszthely és az állatforgalmi egységeinek összevonása után a gyár egyre növekedett, a 80-as évekre 2000 fős kombináttá terebélyesedett. Ez volt a Boros korszak. A mindenki által tisztelt Jenő bácsit aktív korában és később sem lehetett megelőzni a köszönésben. Legendává vált jellegzetes, elmaradhatatlan fejbiccentése, amire a régi dolgozók jól emlékeznek. Nyugdíjazása után is szívén viselte a húsipar sorsát. Végig egyetlen cél vezérelte, tette „amit a vállalat megkövetelt”.

Harkai Attila