A végkielégítés diszkrét bája

Forró az idei nyár. A válság terhét cipeli az ország. Sokan megtapasztalják, hogy nem csak a napon lehet leégni. Legnehezebb helyzetben azok vannak, akik az elmúlt hónapokban elveszítették a munkahelyükét. De azoknak is nehéz, akiknek a feje felett ott függ Damoklész kardja, veszélyben az állásuk, csökken a fizetésük, kilátástalan a szakmai előmenetelük. Nem is szólva a pályakezdőkről, akik csak keresnek, de nem találnak munkát.

Az idei nyáron sok a feszültség a munka világában, központi és helyi intézkedések borzolják az idegeket. Ebben a helyzetben a közvéleményben óriási felháborodást keltett a budapesti közlekedési vállalatnál kirobbant botrány, egyes vezetőknek juttatott hatalmas végkielégítések. A munkaügyi kapcsolatokért felelős személyzetis főnökasszony közel száz milliót kapott a lelépésért, ami nem is jelentett távozást, mert továbbra is maradt a helyén magas fizetésért. Egy igazgatónak pedig közel 40 milliót fizettek a távozáskor.

Az ügy szálai messzire vezetnek, de lapzártakor úgy tűnik, hogy belső vizsgálattal majd pontot tesznek a végére. Kár lenne, ha így történne. Pontosabban hiba lenne, ha egy állami vállalatnál a tulajdonos - a magyar állam és mögötte mindahány adófizető - ennyiben hagyná a dolgot. Nagy bajokat okozna, ha a fővárosi közlekedési társaságnál és a többi állami, önkormányzati cégnél ilyen könnyűszerrel, büntetés nélkül lehetne belenyúlni a kasszába. Ha a hatóságokat hidegen hagyná a bő kézzel osztogatott végkielégítések diszkrét bája.

Hogy ne sokat kerülgessem a szavakat, egyet kell értenem azokkal, akik egyszerűen fehérköpenyes lopásnak tekintik a BKV-nál „végkielégítés” címén felvett pénzeket. Továbbá egyetértek azokkal az olvasókkal is, akik szerint a csillagos égig lehet emelni az adókat, az sem lesz elég, ha az állami és önkormányzati szférában mérhetetlenül elszaladnak a vezetői fizetések és „juttatás” címén élvezett jövedelmek.

Az utóbbi időben a közvélemény értesülhetett arról, hogy az állami körben lévő gazdasági társaságokon, pénzintézeteken kívül az egyetemeken és pályázati szerveknél is hatalmasak lettek a vezetői pénzek. Évi 30-80 millió forint közötti összegekről szólnak a híradások, vagyis a 2-3 millió közötti éves átlagkeresetek sokszorosát viszik haza vezető alkalmazottak. Számos esetben, mint a BKV-nál is, veszteséget termelő cég kasszájából. Ezen a ponton ugyanakkor világossá kell tenni, hogy az állami cégeket a bérezések tekintetben egyértelműen meg kell különböztetni a magántársaságoktól, ahol a tulajdonos akkora keresetet biztosít a menedzsereinek, amekkorát csak akar. Pontosabban: amekkorát az eredmény, a nyereség megenged.

Nyilvánvaló a BKV esetéből, hogy a vezetők és a tulajdonos képviseletében velük cinkosságot vállaló személyek elveszítettek minden mértéket. Sajnálatos és érthetetlen az érintett szakszervezetek hallgatása, de másokat is igen elbágyasztott a nyár. Elgondolkodtató, hogy a munkapiaci szereplők helyett az ellenzéki párt szólította fel az ügyészséget az eset kivizsgálására.

Vélhetően büntetőjogi kérdések is felmerülnek a BKV-nál folytatott gyakorlattal kapcsolatban. Többről van azonban szó szó, mint egy munkaügyi skandalumról. Az eset körülményei arra utalnak, hogy jogi szankciók és korrekciók mellett elkerülhetetlen az állami, önkormányzati körben gazdálkodó egységeknél a keresetek központi szabályozása, a társadalmilag elfogadható plafon megvonása. Ha az önkorlátozás nem működik, akkor a mindenkori kormánynak kell korlátokat állítani, összhangban a gazdaság és a társadalom teherviselő képességével.

U.i.: A cikk leadása után jött a hír, hogy a BKV másik rendkívüli felmondással elküldött igazgatójának az elsőfokú munkaügyi bíróság megítélt 100 millió végkielégítést. A cég inkább fizet, mint pereskedik. Ez volna a rendeltetésszerű joggyakorlás és a jó erkölcs? No comment!