HÚSOS 2008. XVI. évfolyam 6.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Az íz a közös szenvedélyünk!

Kicsit szerényre sikeredett az idei nemzetközi élelmiszer-ipari vásár, a Foodapest. De az is lehet, hogy a 10-15 évvel ezelőtti nagy felvonulásokhoz már nem szabad hasonlítani ezt a komoly hagyományokkal büszkélkedő szakmai bemutatkozást. A többi szakágról nem szólva, ami a húsipart illeti, tulajdonképpen csak két dolog hiányzott, a kreativitás és a marketing. Azt mondják, ehhez a két dologhoz, új termékek fejlesztéséhez és piaci bevezetéséhez kell a legtöbb pénz. Hát pénz, mint tudjuk, nincs. A következtetést mindenki levonhatja magától. csak éppen az a bökkenő, hogy a hazai fogyasztó miként marad hűséges a hazai termékekhez. Nem elegendő ugyanis - bár nem is felesleges - a kereskedelmi láncok áruházai előtt demonstrálni a hazai termékek érdekében, azért a fogyasztót is értesíteni kellene, hogy a hazai termelők változatlanul keresik a kegyét. Hol máshol, mint a Foodapesten lehetne erről hírt adni.

A hazai húsipar képviseletében a Pápai Hús és a Kométa igyekezett helytállni és még néhány kisebb termelő vonultatta fel a termékeit. Ha azonban számba veszem az osztrák, olasz, horvát, szlovák és más országok standjait, a vásárban már majdnem kisebbségbe szorultak a hazaiak. Szerencsére az üzletek polcain még nem ennyire rossz a helyzet, de ha a tendencia folytatódik, baj lesz. Kár, hogy bármerre nézünk, feltartóztathatatlannak látszik a honi húsipar defenzivába szorulása.

A pápaiak egyébként szép sikert arattak a vásárlátogatók körében és a Kométa szlogenjét sem cáfolta senki: az íz a közös szenvedélyünk!