HÚSOS 2008. XVI. évfolyam 6.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Köszönjük, Imre!

Szarka Imre, a Debreceni Hús Zrt. szakszervezeti alapszervezetének elnöke búcsút vett az aktív munkától. Egy érdekes személyiséggel, üde színfolttal szegényebb lett a húsos érdekvédők tábora. Imre megkerülhetetlen tényezője volt mindenkor a szakszervezeti összejöveteleknek. Szívesen hallatta hangját a tanácskozásokon és még inkább az értekezletek szüneteiben. Sok kedves, komoly szónak, élcelődésnek és megjegyzésnek volt elindítója és céltáblája, termete és szakmai tekintélye egyaránt súlyt adott a szavainak. Kedélye, optimizmusa nem hagyta el nehéz időkben sem. Ismerte a munka világát és a debreceni alapszervezet mozgásterét.

Fiatalon, 1966. augusztus 1-én került, mint ipari tanuló, a debreceni húsüzembe. Majd bevitték katonának, a leszerelését követően, 1972. júniusától szakmunkásként lett a gyári közösség egyik meghatározó tagja. Később megszerezte a „mester” címet. A csontozóban csoportvezető, később művezető lett.

Még 1966. szeptemberében lett szakszervezeti tag, 1972 óta tisztségviselő, a műhelybizottság sportfelelőse, majd a műhelybizottság titkára. Később bizalmiként, majd főbizalmiként tevékenykedett egészen SZB elnökké történt megválasztásáig. 2001. júniusától a Debreceni Hús Zrt. HDSZ alapszervezetének elnökeként védte a munkavállalók érdekeit. Kimagasló szakszervezeti munkája eredményeként Emlékplakett kitüntetésben részesült.

Imre még levezényelte a tulajdonosváltással járó egyeztetési tárgyalásokat, segített tető alá hozni a munkavállalók és a cégvezetés között létrejött megállapodást, majd élve a lehetőséggel, nyugállományba vonult.

Megérdemelt pihenéséhez jó egészséget, nyugalmat és békességet kívánunk.