HÚSOS 2008. XVI. évfolyam 5.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Sodródás és szerveződés

Szeptember két utolsó napján tartotta őszi ülését a HDSZ választmánya. A tanácskozás első félideje a szakma és a szakszervezet helyzetéről folytatott eszmecserével, a második pedig munkaügyi jogszabályokkal való ismerkedéssel telt el. A testület a tagjává választotta Mihályi Lászlót, a HDSZ-hez újonnan csatlakozott keszthelyi Hunnia Húsipari Kft. alapszervezetének vezetőjét.

Nincsenek befektetők

Kapuvári József, a HDSZ elnöke a hazai húsipar helyzetét áttekintő rövid előadásában arra emlékeztette a résztvevőket, hogy az ágazat privatizálásának kezdetekor Raskó György akkori államtitkár három-négy nagyobb cég fennmaradását jósolta. Az időközben agrár nagyvállalkozóvá avanzsált szakember próféciája lényegében bevált, mert ma már az egyik kezünkön megszámolhatjuk a nagyobb húsipari társaságokat. A jelek szerint a húsfeldolgozó cégek koncentrációja még nem ért véget, ugyanakkor a hazai húsipar versenyképessége elmarad a külföldi társaikétól. Ez arra mutat, hogy a húságazat a mai szerkezetben még mindig nem tud beilleszkedni a nemzetközi környezetbe. A sertésállomány kicsi, tavaly egy millió sertést hoztak be a társaságok, hogy legyen alapanyaguk a termeléshez. Sokat elárul a magyar húsipar helyzetéről, hogy befektetői érdeklődés nincs, senki nem akar húsüzemet venni, a legtöbb tulajdonos inkább eladná az üzemét. Kapuvári hangsúlyozta: megint erős krízisben van a szakma, nyereség alig mutatkozik, a munkavállalói érdekek érvényesítésénél a szakszervezet lépten-nyomon beleütközik ebbe a korlátba, az ágazat nehéz helyzetébe.

Az előadáshoz fűzött hozzászólásokban Jenei Tamás (Szeged) az USA húsüzemeiben szerzett tapasztalatai alapján annak a véleményének adott hangot, hogy fel kell nőni a nemzetközi piac által diktált minőségi követelményekhez. Harkai Attila (Pápa) arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy számos szakértő szerint az élelmiszeriparé a jövő. Az érdekvédelem feladatai szempontjából a bérek alakulását tette első helyre, ami mellett az embereket leginkább a munkakörülmények alakulása, illetve az emberi méltóság megőrzése, a bánásmód foglalkoztatja. - Egy ideig még sodródni fogunk - mondta Harkai Attila a húsiparról szólva.

Tagtoborzás helyi módszerekkel

A pápai alapszervezet vezetője a szakszervezeti tagtoborzásról szólva elmondta, hogy Pápán rendezvényeket szerveznek, felhívják a kollégák figyelmét az érdekvédelem fontosságára. Különösen a szórólapok váltak be, de minden erőfeszítésük ellenére csökken a taglétszám, mert a leépítések a szakszervezeti tagokat is érintik. Nagy János (Szeged) arról tájékoztatta a testületet, hogy náluk sok hentes elment és a helyükre többnyire nem hentesek álltak. A tagszervezésben az egyéni elbeszélgetések fontosságát hangsúlyozta. Szarka Imre (Debrecen) beszámolt a bejelentett elbocsátásról, ami csökkenti a taglétszámot. Pászli Tibor (Kapuvár) kiemelte: a tagtoborzásnak folyamatosnak kell lenni, sok munkát kell belefektetni. A személyes kapcsolatok révén tudnak eredményt elérni Kapuváron.

Mihályi László (Keszthely) arról számolt be, hogy a cégnél korábban működött szakszervezet, de megszűnt, két hónappal ezelőtt azonban újra megszerveződött az érdekvédelem. A 126 főt foglalkoztató üzemben 71 fő lépett be a szakszervezetbe. Elsősorban anyagiak motiválták a szakszervezet létrehozást, a bérek alacsonyak, de az emberi méltóság sérelme - kamera használata - is mozgósította a munkavállalókat.

Kapuvári József az elhangzottakat összefoglalva bejelentette, hogy az elnökségben felosztják a „terepet” és pénzt is fordítanak egy tagszervező kampányra.