HÚSOS 2008. XVI. évfolyam 3.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Több munkahelyet!

Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa 2008. május 8-án közreadott közleményében kiemelten fontosnak tartja, hogy érdemi előrelépés történjen a foglalkoztatás bővítése, a munkahelyek számának növelése érdekében. A szakszervezeti szövetség határozott álláspontja:

  • Az elmúlt években sem a gazdasági növekedés, sem a munkaadói járulékok csökkentése nem eredményezett érzékelhető bővülést önmagában. Szükséges ezért, hogy a kormány gazdaságpolitikájában a megfelelő helyre kerüljön a foglalkoztatás kérdésköre, szülessenek meg a ma hiányzó ágazati politikák.
  • Elfogadhatatlan, hogy miközben a '90-es évek közepe óta stagnál a foglalkoztatás szintje, a kormánynak a több száz milliárdos uniós támogatások elköltése mellett sincs érdemi programja a munkahelyek számának növelésére. Az MSZOSZ javasolja az Európai Unióból származó támogatások hatékonyabb felhasználását oly módon, hogy a támogatás nyújtása a lehető legtöbb esetben legyen foglalkoztatás bővítéshez kötve.
  • Összehangolt cselekvési programot igényel a munkahelyek számának növelésére, a foglalkoztatás kifehérítésére irányuló komplex foglalkoztatási program kialakítása. Ezen belül különösen a hátrányos helyzetű rétegek célzott foglalkoztatás-bővítő programjainak kell hangsúlyos szerepet kapniuk. Az MSZOSZ kiáll az ágazati, térségi- foglalkoztatási programok szükségessége mellett.
  • Az MSZOSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely a foglalkoztatás bővítését, legalizálását szolgálja. Különösen hasznosnak és fontosnak ítéli meg azokat a kezdeményezéseket, amelyek a leghátrányosabb helyzetű térségeket, rétegeket célozzák meg. Elfogadhatatlan azonban, ha ezek csak a segélyre szorulók munkára való rendelkezésre állását mérik, de nem teremtenek valódi munkaalkalmakat. A munkavállalók a legális foglalkoztatásban érdekeltek, a szürke- vagy fekete foglalkoztatást a vállalkozóknál kell utolérni és szankcionálni.
  • A hátrányos helyzetből indulók foglalkoztatásának megoldása is külön cselekvési programot igényel. Az MSZOSZ kezdeményezi, hogy a hátrányos helyzetű kistérségekre további célzott kedvezmények kerüljenek kidolgozásra és bevezetésre.