Legyünk erősebbek!

Nem minden ember mondhatja el magáról, hogy örömmel megy dolgozni, szerencsére én szeretem a munkámat (hivatásomat). A legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy munkatársaim számára minden feltételről gondoskodjak, ami szükséges a Munka Törvénykönyvében és a Kollektív Szerződésben biztosított jogaik gyakorlásához. Akadályok persze voltak, vannak és még lesznek is.

Nálunk 2007 májusa óta rendesen pörögtek az események. Mint ismeretes, a Pápai Hús Zrt. sajnálatos módon még 2006. végén megkapta nevéhez az f.a. jelzőt. Most 2008. februárt írunk és a Pápai Hús túl van a tavalyi éven. De micsoda éven! Több díjat és elismerést is besöpörve igazoltuk: Pápának nemcsak múltja, hanem jelenje és jövője is van. Köszönhetően a menedzsment és vezetőség céltudatos munkájának, valamint a több mint 1300 dolgozó odaadó erőfeszítésének. Ilyen körülmények között - vetődik fel a kérdés - hogyan zajlott a szakszervezeti élet?

Ahogy most visszaemlékszem, a HDSZ pápai alapszervezete mély álomban volt 2007 tavaszán. Talán a mesebeli Csipkerózsikához tudnám hasonlítani, bár jobban tetszene, ha alvó oroszlánt írhatnék ide. Akkoriban a kollégák többsége fásultan, kiábrándultan, csalódottan emlegette az érdekvédelmet. A vezetői feladatok felvállalásával az volt a kérdés számomra, hogy mivel és hogyan lehetne ezen változtatni? Milyen antibiotikumra lenne szükség a kishitűség, a gyávaság és az önbizalomhiány gyógyítására?

Kritizálni, elégedetlenkedni, követelőzni könnyű! Igazul cselekedni, véleményt mondani és vállalni azt, bizony nehéz. Sok munkatársamnak aranyszabály, amire az „élet” tanította, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem, és a széllel szemben nem lehet …! Szólások. Sőt, egyesek számára a helyezkedés, a talpnyalás és a gátlástalan hazudozás is elfogadott magatartás.

Azt kérdeztem magamtól és a barátaimtól, hogyan lehet a teljes dolgozói létszámmal elfogadtatni: a szakszervezet mi vagyunk! Minél több a szakszervezeti tag, annál erősebb az érdekvédelem! Ezeknek az alapértékeknek próbáltam érvényt szerezni. Továbbá annak, hogy vállalja mindenki a maga részét a közös feladatokból, senki ne várja, hogy valaki más ki kaparja neki is a gesztenyét.

Mit ad a szakszervezet, hallom gyakran a kérdést. Itt most felsorolhatnám a kollektív szerződés kötésén, a bértárgyaláson keresztül az érdekvédelem sok-sok jogosítványát, de akkor még válaszolni kellene arra is, hogy emberi szempontból mit ad az érdekvédelem? Hát a szakszervezet ad egy összetartó közösséget, amelyre támaszkodva együtt tudunk fellépni a bennünket érő igazságtalanságok, megaláztatások és sérelmekkel szemben.

Egyedül azonban nem megy! Vannak, akik sajnálják a tagdíjra a pénzt, pedig havi szinten csak egy doboz cigaretta, vagy két sör ára. Szomorú, hogy némelyek úgy érzik, ezzel pénzt spórolnak meg, pedig valójában saját életkörülményeik javításának esélyétől esnek el.

Tényleg, mi lenne, ha mindenki vállalná a szakszervezeti tagságot? Mi lenne, ha a tagság egyöntetűen kiállna és fellépne bármely kitűzött cél érdekében? Hát egészen más pozíciója lenne a munkáltatóval szemben.

Akkor még mire várunk? Mindenkit megszólítok: kedves kolléga, LÉPJ BE A SZAKSZERVEZETBE! Hogy közös erővel tudjuk alakítani a munkakörülményeinket, bérünket, a közös sorsunkat.