2007. XV. évfolyam 6.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Hármas jubileum Gyulán2008-ban hármas jubileumot ünnepelnek a Gyulai Húskombinátban. 140 éve alapították a híres húsüzem elődjét, 40 éve gyártják a gyulai csípős kolbászt és 30 éves a Húskombinát. 1868 - első közvágóhídA Gyulai Húskombinát ZRt. Magyarország egyik legnagyobb húsipari vállalata. Alapítási évének 1868-at, az első gyulai közvágóhíd átadását tekintjük. A cég hírnevét neves gyulai hentes dinasztiák alapozták meg, közülük is kiemelkedik a pozsonyi születésű Stéberl András, helyi hentes mester, aki az 1930-as évek elején ipari üzemet hozott létre és az üzem fejlődését elsősorban a budapesti piac meghódítására alapozta, majd később már jelentős exporttevékenységet is bonyolított. Nevéhez fűződik a gyulai kolbász világhírnevének megteremtése. A termék az 1935-ös brüsszeli világkiállításon aranydiplomát nyert. 60 éve halt meg Stéberl András, akinek a „Gyulai” márkanév világhírűvé válását köszönhetjük. Alkalom a méltó megemlékezésre. 1968 - csípős CsabaiA csemegepaprikával készülő hagyományos Gyulai páros szárazkolbász mellett éppen 40 éve kezdtük el gyártani a csípős paprikával ízesített Csabai kolbászt, amelyet vastag bélbe töltünk 50- 60 dkg-os rúdban, majd kisebb kiszerelésben és szeletelve is forgalmazunk. A Csabai és természetesen a Gyulai kolbász is földrajzi eredetvédelemmel rendelkező hungarikum, amelyek magyar alapanyagból készülő kiváló minőségű szárazkolbászok. 1978 - komplex nagyüzemA Stéberl-üzemet 1948-ban államosították, majd összevonták a közvágóhíddal. Az üzem Gyulai Húsipari Vállalat néven, idény jelleggel működött tovább. 1963-ban összevonták az állami és tanácsi húsipart, létrejött a Békés megyei Húsipari Vállalat. Még ez évben megalakult az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt. A vállalathoz csatolják az Állatforgalmi vállalatot, illetve a sertéshizlaló vállalat békéscsabai hizlaldáit. Az új cég Békés megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat néven üzemel. Központi intézkedések alapján 1974- ban a húsipar jelentős műszaki fejlesztést indított be. Ennek egyik beruházásaként épült meg a Gyulai Húskombinát. A komplex nagyüzem 1978-ban kezdte meg működését. Az iparban itt valósult meg először, hogy a vágóhíd mellé melléktermék-feldolgozó üzemet is telepítettek. A vállalat 2007. augusztusától rendelkezik az MSZ EN ISO 22000 szabvánnyal, az Európai Élelmiszer Biztonság Ellenőrző Rendszer (EFSIS) tanúsítványát 2002. októberében kaptuk meg, amely a Magyar Húsiparban egyedülálló. A fenti rendszerek működése nyújt biztosítékot a partnereinknek, hogy termékeink állandóan kiváló minőségűek. A vállalat harmadik évezredi stratégiája egyszerre szól a termékpaletta szűkítéséről és bővítéséről. A fő hangsúlyt hagyományos készítményeinkre helyezve - Gyulai kolbász, Csabai kolbász, Paraszt kolbász vagy a közkedvelt Gyulai májas - új fejlesztésekkel igyekszünk fogyasztóink kedvében járni. Mert a jó termék a legjobb bizonyítvány! Bezdán János
Szakszervezeti- és Üzemi Tanács elnöke |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |