A Picknél is a piac diktálja a feltételeket

Beszélgetés Kovács László elnök-vezérigazgatóval

A Pick Szeged Zrt. lassan másfélszáz éve, hogy a magyar húsipar jó hírét öregbíti, hiszen 138 éve, hogy Pick Márk terménykereskedő megalapította vállalkozását. Iparigazolványt kért, melyben „terménybizományos üzlet ipargyakorlási szándékát" jelenti be, s miután az előírásoknak megfelelt, Szeged szabad királyi város iparűző lajstromába 175. szám alatt bejegyezték. A kezdeti időszakban néhány mázsás tételben készítenek szalámit, hasonlóan más termény- és paprikakereskedéshez. Az évtizedek alatt nem csak a termékpaletta, de a tulajdonosi kör is jelentős változáson ment keresztül. A Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója Kovács László 2005 óta tölti be ezt a posztot.

Terv és valóság

- A Pick Szeged Zrt. múltját a cégtábla is hirdeti, miszerint az alapítás éve 1869. Az elmúlt évtizedekben sok nehézséggel kellett megküzdeni a vállalat vezetésének. Mondhatni, ma sem rózsás a helyzet, hiszen a húsipar napjainkban krízis helyzetbe jutott.

- Való igaz, mind a sertéstenyésztő ágazat, mind a feldolgozóipar nehéz periódusát éli. Nem csak azért, mert 3,8 millió darabra csökkent a sertéslétszám, hanem mert az uniós csatlakozás után kereskedelmi szempontból nyitott országgá váltunk. Ez a nyitottság pedig nagymértékben befolyásolja az ágazat helyzetét, mivel a nagy, egységes piachoz kell igazítani a feltételeket. Tekintettel arra, hogy az Európából kiáramló exportmennyiség az utóbbi két évben folyamatosan csökkent, az idén pedig a csökkenés hatására piaci feszültségek keletkeztek, igen nyomottá váltak a piaci árak. A nehézség leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem mozog a piac, a sertéshúst nehéz eladni, óriási a kínálat, s ebből adódik, hogy az árak alacsonyak. Mindezzel szemben az élőállat termelésben is komoly feszültségek adódtak, mivel a takarmányár növekedése következtében az előállítási költségek folyamatosan nőnek, a piacon viszont nagy a túlkínálat. Ebből az következik, hogy a sertés ára olyan alacsony, hogy nem fedezi a ráfordítási költségeket. Mondható tehát, hogy a sertéstartók válsághelyzetben vannak, de a feldolgozóipar is, hiszen a kapacitásait a túlkínálatból és a versenyből adódóan nem tudja kihasználni. Ez mindkét oldalon óriási veszteségeket okoz.

- Ön miben látja a kiutat?

- Elsősorban abban, hogy a mezőgazdaság szabályozása segítsen az ágazat szereplőinek, hogy a válságból kivezessék az ágazatot. Ma nem ebbe az irányba haladnak a szabályozás dolgai, ugyanis nem láthatóak azok a konkrét stratégiai elképzelések, amelyek a kitörési pontokat tartalmaznák. Az exportpiacok számunkra az árakból adódóan szinte elérhetetlenek, s végeredményben - miután az alapanyag drága - mindenki a maga zsírját eszi, s abban fő. Európa sertéságazata elindult egy nagyfokú koncentráció irányába, amire egyértelműen a hatékonyság a jellemző. A koncentráció következtében csökkennek a termelési költségek, ugyanakkor nálunk nincs mit koncentrálni, mert nincs elegendő számú sertés, így nem növelhető a termelés. Az objektív adottságok beszűkültek, hiszen nincs elegendő alapanyag és a piac sem bővíthető.

- De Ön is említette, hogy az idei takarmány- és az energiaárak az égig szöktek...

- Ez igaz, de itt is tetten érhető a szabályozás hiányossága. Miután kevés gabona termett, nem szerencsés a takarmány alapanyagára ráengedni egy új nagyfogyasztói szektort, a „zöldenergia” gyártókat. A bioetanol gyártás beindulása ugyancsak negatívan hatott a kukorica és a gabona árára, ugyanakkor a szabályozásnak az volna a szerepe, hogy segítsen úgy elosztani a kevés terményt is, hogy az a fontos helyekre, így az állattartókhoz tisztességes áron eljusson. A bioetanol még csak a közeli jövő, de már most felhajtotta az árakat, ahelyett, hogy a szabályozásban megjelentek volna azok a prioritások, amelyekkel az állattartók takarmányellátása biztosítható lett volna. Akkor enyhülhetett volna az a nyomás, amely ma a piacon tapasztalható. Már féléve tudjuk, hogy milyen gabonatermésünk lesz, lehetett volna körülnézni a világpiacon a tekintetben, hogy hol lehet olcsóbb takarmányt beszerezni. Mi azonban ahelyett, hogy tennénk valamit, a csodára várunk. Nemrég jöttem meg Kínából, ahol a sertéstermelők és a feldolgozók világkonferenciáját rendezték. Az amerikaiak, a kanadaiak, a chileiek, a brazilok mind elmondták, hogy milyen ütemben és hova akarnak eljutni a sertéslétszámot illetően, és melyek azok a célországok, ahová az exportot szánják. Magyarán, előre öt évre építik a piacot és hozzá az árualapot. Úgy gondolom, hogy mi viszont arról sem tudunk beszélni, hogy mi lesz fél év múlva. Mert ugyan két éve úgy értesültem az újságokból, hogy 2007. végére 7,5 millió sertést remél az agrártárca, de a valóság köszönő viszonyban sincs a tervekkel.

A látszat csal

- Ha így van, akkor meddig süllyed tovább az ágazat? Mikortól várható a krízis felszámolása?

- Addig, amíg a gazdasági feladatok politikai kérdések, addig túl sok jót nem várok. Maradjunk reálisak, és nézzük meg azokat a mutatókat, amelyek az ágazatot jellemzik. A világpiaci ár befolyásolja az alapanyag árát, s ha az alacsony, akkor a saját áraimat sem tudom emelni. Ha versenyképesen akarok dolgozni, akkor az alapanyag árán kell megtakarítanom, mert ez adja a termék árának 70 százalékát. S ha az alapanyag ára nem versenyképes, akkor a termék sem lesz az. Mindezzel csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az alapanyag oldalról kell a kérdést rendbe tenni, s a világpiaci árnak megfelelő minőségű és áru terméket kell előállítani. Míg Magyarországon az egy kilogramm sertéshús előállításához 3,5 kilogramm takarmányt használnak fel, addig Európában egy kilógrammal kevesebbet. S amíg a szaporulat 20-25 százalékkal nagyobb a fejlett országokban, mint nálunk, addig nagyon nehéz arról beszélni, hogy versenyképes alapanyagot állítunk elő. Ahhoz, hogy a gödörből felfelé induljunk, nem szabad a pénzt egyenlően, kvóta és mennyiség szerint elosztani. Az elkövetkezendő időszakban a támogatást a minőségre, a technológiai megújításra, genetikára, s nem utolsó sorban a hatékonyság növelésére kell fordítani. Ha ez történik, akkor elképzelhető, hogy versenyképesek leszünk az európai, netán a világpiacon. Ez az alfája a kérdésnek, no meg az, hogy a valós problémákra kell a megfelelő válaszokat megkeresni, ez pedig, összefogás nélkül aligha érhető el.

- Milyen válaszokat ad a Pick Szeged a jelenlegi kihívásokra?

- A látszat néha csal: valójában mi sem tudunk kiszakadni a gazdasági környezetből, hiszen a folyamatok ránk is hatással vannak. Igaz, hogy a cég éves forgalma eléri a 60 milliárd forintot, ami jelentős, de nekünk is versenyképesnek kell lennünk. A termékek 25-30 százalékát értékesítjük a külpiacon, míg a hazai piaci 30 százalékát mi látjuk el termékekkel. A tulajdonosi körnek köszönhetően erős mezőgazdasági háttérrel rendelkezünk, így a termelői hátterünk is erős. A sertésszükségletünk 70 százalékát cégen belül állítjuk elő, így a magyar sertéságazat egészére jellemző problémák nálunk enyhébben mutatkoznak. De tudomásul kell vennünk, hogy a belső vásárlóerő csökken, az áremelésnek tehát nincs realitása. S nem csak csökken a vásárlóerő, de át is rendeződik: az olcsóbb termékek iránt nő a kereslet, s a Pick nem az olcsó kategóriájú termékeket gyártja. Ebből adódóan a Pick termékek fogyasztása sem nő, erős a konkurencia mind idehaza, mind pedig, külföldön. Nagy erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a pozícióinkat megőrizzük.

Dolgozói elégedettség

- A cégre azonban mindig is jellemző volt az, hogy a stratégiája szerint előre menekült, vagyis sok pénzt fordítottak a fejlesztésre, korszerűsítésre.

- Ma úgy látjuk - s ezen dolgozunk gőzerővel - hogy az exportban van kitörési lehetőségünk, ezért erősítettük jelenlétünket azokon a piacokon is, ahol eddig csak nyomokban voltunk jelen. Ma már nem csak az európai piacban szabad gondolkodni, hanem azon kívül is. Büszkén mondhatom, hogy a szegedi gyáron kívül a pécsi és az alsómocsoládi gyárunk is alkalmas amerikai exporttermékek előállítására. Ez annyit jelent, hogy tengeren túlra is szállítunk terméket, ami javítja a piaci pozíciónkat, az árbevétel alakulását is. Nyilvánvalóan ehhez komoly beruházásokra, fejlesztésekre volt szükség, de ezen most túl vagyunk. A Pick márka egyébként a világ minden részén eladható, és megfelelő marketing munka mellett kelendőek is, de a Picknek a penészes szalámin kívül jó néhány olyan terméke van például a kolbászfélék családjában, ami keresett, mivel tradicionálisan magyar ízeket jelenítünk meg bennük.

- Beszéljünk végezetül a menedzsment és az alkalmazottak kapcsolatrendszeréről. Emlékeztetem, hogy egy évvel ezelőtt Pécsett jelen volt a HDSZ kongresszusán.

- Egy sikeres üzletpolitikát, piacépítést, vagy adott esetben költségtakarékos gyártást végrehajtani csak kellően felkészült menedzsmenttel és munkatársakkal lehet megvalósítani. A menedzsmentnek motiváltnak kell lennie, hiszen mindig a piaci kihívásoknak kell megfelelniük. Ilyen menedzsmentet egy öt gyáros cégen belül nagyon nehéz összehozni, és óriási szerepe vannak annak, hogyan tud a menedzsment az alkalmazottak csapatával összhangban dolgozni. Az öt gyár - bár mindegyik speciális termékeket állít elő - jól kiegészíti egymást mind a piaci szegmens, mind a technológia szempontjából. A gyárak vezetői tudják egymásról, hogy milyen fejlesztések várhatók, s az öt gyárnak úgy kell működnie, mintha egy gyár volna. Egyébként a menedzsment szemléletének a középpontjában az értékesítés áll, mivel ez a motorja az egész folyamatnak. Ha nincs értékesítés, felesleges termelni a mai piacgazdaságban. A termékeket is a piaci igényekhez igazítjuk. Büszke vagyok arra, hogy bár nehéz évet zárunk, de az eredmény várhatóan idén is pozitív szaldót mutat. Ami az alkalmazottakat illeti: háromezren dolgoznak a cégcsoportnál. Szegeden például 1500-an keresik a kenyerüket, s az itteni gárda, miként a többi gyárban is hosszú ideje a cég alkalmazottai. Létszámban megfelelő, szaktudásban magasan kvalifikált, így a minőségi termékek előállítása nem okoz problémát. A menedzsment nagy gondot fordít arra, hogy kicsi legyen a fluktuáció, és versenyképes bérezés valósuljon meg. Ha nem így tennénk, akkor nem tudnánk megtartani a dolgozóinkat. S a dolgozóink is tudják, hogy a bérköltség -az alapanyagköltség után- az egyik legnagyobb tétel a költségvetésben, ezért nem szabad a béreknek sem túlfutniuk, mert a termékek eladhatatlanokká válnak. Meg kell találni azt az egyensúlyt, amellyel a termék versenyképessége mellett a béreket is magas szinten tartsuk. Nekünk fontos a dolgozói elégedettség megőrzése. Ezt nem titkoltam az említett eseményen sem.