2007. XV. évfolyam 6.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Sonkától a pálinkáigNyugat és kelet új élelmiszeripari találkozójának nevezték a rendezők a november derekán IFE FOODAPEST néven megtartott budapesti élelmiszer-marketing fórumot, amelyen jelentős szerepet kapott a húsipar is. Noha a legjelentősebb hazai húsüzem távol maradt a kiállítástól, és más társaságoknak is érezhető volt a hiánya. A nagyok közül Pápa és Román Gyula cégcsoportja képviseltette magát, tucatnyi közepes és kisebb húsfeldolgozó üzem társaságában. Tetszetős formában mutatta be termékeit a Zimbo, a Wiesbauer, a Hunnia, a Sylvain és egy újszilvási vállalkozó asszony, aki szarvas kolbásszal csábította a szemlélődő kereskedőket. A hazai cégek mellett megjelent a külhoni konkurencia is, szép sikerrel, jókedvűen népszerűsítették a látogatóknak az osztrák és lengyel termékeket. Voltak persze jóval távolabbi országokból érkezett kiállítók is, úgy látszik, már ők is szemmel tartják a magyar piacot. A standokon és egy látványszínpadon sokféle ínyencséggel, új termékkel találkozhattak az érdeklődők, bár ezen a téren a húsoknál is nagyobb sikere volt az italoknak. A hazai pálinkaféleségek megállíthatatlanul törnek előre. Legszerencsésebbnek az a látogató tekinthette magát, aki a kupicáktól a jóféle sonkákig vezető legrövidebb utat megtalálta. Családias hangulat, bennfentes légkör fogadta a látogatókat a Vásárközpont „A” pavilonjában. Huszonegy ország küldte el követeit Budapestre, összesen 88 külföldi és 132 magyar kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait, közülük minden hatodik volt húsos. A szakmai konferenciák között is külön teret szenteltek a húsipar átalakulásának, különös tekintettel az áremelésekre. Kétségtelen, hogy a Pápai Hús Rt. fordított legtöbb energiát a bemutatkozásra. A vásár közönségének nem csak a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet nyert Kanadai bacon és Szeletelt marhahúsos párizsi termékeikre hívták fel a figyelmét, hanem arra a törekvésükre is, hogy megtartsák a jelenlegi munkaerőt és munkavállaló-barát intézkedéseket tegyenek. Kijelentették, hogy az „felszámolás alatt” megjelöléssel viselt státuszukat átmenetinek tekintik, a bizakodásra az év első tíz hónapjában levágott 274 ezer sertés ad okot, ami összehasonlításban jelentősen meghaladja tavalyi teljesítményüket. Minden esetre a vásár látogatói kaptak egy keresztmetszetet a hazai húsipar helyzetéről, főként a hazai piacon megjelenő termékekről. A kiállítást megnyitó Gráf József szakminiszter miközben elsütötte a régi mondást, miszerint a jó bornak is kell cégér, nem hallgatta el, hogy a hazai élelmiszeriparnak az elkövetkezendő időszakban igen jelentős fejlesztésre van szüksége. Mit mondjunk, korábbi évek hasonló rendezvényeire visszagondolva, helyből igazat adtunk miniszter úrnak. Csak azután a szavakat tettek kövessék, a szaktárcánál és a társaságoknál is. Hogy a húsipar is felvehesse a pálinkások tempóját. Nem a pálinkaívókét persze, hanem a gyártókét és forgalmazókét. |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |