2007. XV. évfolyam 6.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Szebb napok reményébenAz év végéhez közeledve az Országos Húsipari Kutatóintézet Kht-nál érdeklődtünk a neves intézmény helyzetéről. Dr. Szerdahelyi Károly igazgató és Eiszner Györgyné szakszervezeti összekötő elmondta, hogy az idén is megrendezték a Húsipari Tudományos Napokat, ahol átadták a 48 éves intézet alapítójának emlékére létrehozott Lőricz Ferenc emlékérmet az arra érdemeseknek. Az őszi továbbképzési fórum keretében decemberben a termékfejlesztés lesz a téma, ahol külső szakembereket is felkértek előadónak. Nagy figyelmet fordítanak a hazai és külföldi szakmai kapcsolataik ápolására. Az intézetet a közelmúltban meglátogatta egyik korábbi orosz vállalati megrendelőjük, akivel sikeres tárgyalásokat folytattak. Idén is részt vettek a németországi Kulmbachi Hét rendezvényein, ahol dr. Incze Kálmán nyugalmazott igazgató képviselte az intézetet. Gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak a német partner húsipari kutatóintézettel, miután a hazai húsipar számára kiemelkedő fontosságú a német piac. Korábbi kapcsolat folytatásaként a kínai-magyar tudományos és technológiai együttműködés keretében intézeti szakemberek mehetnek ki a hatalmas ázsiai országba egy-egy új húsüzem indulásakor. Privatizációs kísérletA Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium évek óta egyre fogyó anyagi támogatást nyújt az intézetnek. 2005-ben mindössze 16 millió forintot kaptak, majd végelszámolással meg akarták szüntetni a kht.-t. A húsipari cégek azonban egyöntetűen kiálltak amellett, hogy erre az önálló kutatási-fejlesztési bázisra szüksége van az iparágnak, így a végelszámolás lekerült a napirendről. Akkor nyereséges évet zártak, most viszont minden bizonnyal veszteségest. Az idén mintegy százmillió forint árbevételre tettek szert a kétoldalú vállalati kutatási-fejlesztési szerződések alapján, további negyven milliót inkasszálhattak vizsgálati díjakból és húszmilliót kisebb- nagyobb megbízások teljesítése révén, mintegy harmincmillió forint azonban még hiányzik a sikeres évzáráshoz, miután az FVM-dotáció ebben az évben teljesen egészében megszűnt. A tárca ugyanis felmondta a velük megkötött szerződést, s bár pályázatra vonatkozó ígéretet kaptak, nem lett belőle semmi. Ez év nyarán az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. meghirdette az intézet privatizációs pályázatát. A százezer forintos pályázati anyagot hárman vásárolták meg. Bár voltak háttér-tárgyalások, érvényes pályázatot egyik jelentkező sem tudott benyújtani. Az intézet által is elfoglalt területen jelenleg négy cég működik, meg kell oldani az osztatlan közös tulajdon jogi helyzetének rendezését. Az ÁPV Rt.-nek és a tranzakcióban résztvevő bankoknak ez első számú követelménye. Az intézeti menedzsment és a dolgozók - kisebbségi tulajdonosként - vállalnák az újbóli megmérettetést, amire előreláthatóan 2008-ban kerülhet sor. Addig meg kell teremteni a sikeres privatizációs pályázat feltételeit. Embert próbáló feladat lesz ez, hiszen az ágazat nehéz helyzetben van, húsipari cégek szűnnek meg, miáltal szűkülnek a kutatás-fejlesztési lehetőségeik. Ezért is fokozott figyelmet fordítanak a partner agrárgazdasági kutatóintézetekkel való kapcsolatukra, a szakmai vevőkör bővítésére, ami országjáró piackutató munkájuk elengedhetetlen része. Hagyománytisztelet és hűségAz intézet életében meghatározó a jelenleg harmincnégy fős munkatársi gárda, a diplomás kutatómérnökök, laboránsok, szakmunkások tudása, alkotókedve, hűsége. Alapító tagjaik közül többen ma is tevékenyen dolgoznak. Olyanok, mint a már említett dr. Incze Kálmán, továbbá dr.Körmendy László, Zukál Endre, akik tudományos folyóiratuk létrehozásában is tevékenykedtek. A törzsgárdához tartozik a huszonhét éve itt dolgozó Eiszner Györgyné is, aki öt éve, mióta az alapszervezet a szakszervezeti tagok számának csökkenése miatt a HDSZ központjához tartozik, összekötőként tevékenykedik. Érdekvédelmi tevékenységében számíthat a nyugdíjas szb-titkár, Zelenák Frigyes segítőkészségére, tanácsaira. Mint megtudtuk, évek óta kollektív szerződésük részét képezi a törzsgárda szabályzat, amely az utóbbi időben némiképp módosult, de a hűséges munka jutalmát az év utolsó hónapjában kifizetik az arra jogosultaknak. November közepén Kapuvári József, a HDSZ elnöke látogatást tett az intézetnél. Megbeszélést folytatott dr. Szerdahelyi Károly igazgatóval, a közhasznú társaság helyzetét érintő kérdésekről. Megállapodtak, hogy a soros ügyvivői tanácskozáson felkéri a szakszervezeti tisztségviselőket: szorgalmazzák vállalati menedzsmentjüknél cégük kutatás- fejlesztési, vizsgálati kapcsolatrendszerének újragondolását, további megbízások, szolgáltatások igénylését az OHKI-től. Ígéretet tett, hogy közvetlenül, személyes levélben fordul a legnagyobb húsipari vállalatok vezetőihez újabb, szakirányú megbízások elnyerése érdekében. Hiszen a kutatóintézet működése az egész ágazat számára fontos. Dr. Szerdahelyi Károly igazgató, a műszaki tudományok kandidátusa, két évtizede van a társaságnál. Korábban ugyanennyi időt töltött a kaposvári húsipari cégnél, dolgozott az azóta megszűnt Budapesti Húsipari Vállalatnál is. Reméli, hogy a gondok, piaci feszültségek ellenére 2009-ben együtt ünnepelhetik az OHKI hűséges munkatársaival félévszázados fennállását jubiláló intézetüket. A szebb napok reményében Gregor Pál
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék |