HÚSOS 2007. XV. évfolyam 4.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Mit is eszem?

Nagy élelmiszer-ipari cégek újabb lépést tettek a fogyasztókért. Könnyen érthető, jól olvasható, figyelemkeltő tápérték-jelölési rendszer vezettek be a nyár derekán, azzal a céllal, hogy segítsék a vásárlók széleskörű és pontosabb tájékoztatását, valamint a tudatosabb választását. Mit is eszem? Mit is iszom? Erre az egyszerű kérdésre adnak választ a csomagoláson feltüntetett adatok, amelyekből megtudható, hogy mennyi a termék egy adagra vetített energia (kilokalória) tartalma, vagy hosszabb változatban az energia, cukor, zsír, telített zsírsav és nátrium mennyisége, illetve az, hogy hány százalékát teszik ki ezek a tápanyagok egy felnőtt napi tápanyag szükségletének.

Az EU néhány országban már sikerrel alkalmazott jelölési rendszer, magyar elnevezéssel Irányadó Napi Beviteli Érték (INBÉ) a tudományos szakértők, a kormányzat, a civil szervezetek és a vállalatok közös munkájának eredményeképpen született meg itthon - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, ahol a projekt gazdái, a Táplálkozás, Életmód, Testmozgás (TÉT) Platform vezetői ismertették a kezdeményezést.

Kérdésre válaszolva elmondták, hogy az előkészítés során húsipari cégektől is kaptak pozitív visszajelzéseket, a csatlakozni szándékozók bármikor bekapcsolódhatnak a programba. Nem titkolták viszont, hogy a várható előnyök mellett komoly logisztikai, marketing és tervezői feladatot is jelent a jelölési rendszer bevezetése. Továbbá - ezt már Wittich Tamás (képünkön), a tájékoztatón részvevő fogyasztóvédelmi főigazgató tette hozzá - az önkéntesen közreadott adatokért is vállalni kell a felelősséget a hatósági ellenőrzések során.

Tekintettel arra, hogy a kezdeményező multinacionális cégek tőkeerősek és szilárd piaci pozíciókkal rendelkeznek, a kezdeményezés várhatóan hamarosan átlépi az „érzékelési küszöböt”, amelyet a szervezők erős kommunikációval segítenek elő a következő hónapokban. Ennek első lépéseként önálló honlap indítottak www.mitiseszemiszom.hu címen. Szakértők véleménye szerint a zöldség-gyümölcs-tej vonalat képviselő élelmiszerek gyártói nyilvánvalóan könnyebben vállalják fel a táp-érték jelölést, mint a zsírt, cukrot dominánsan tartalmazó termékek készítői.

-hl