HÚSOS 2007. XV. évfolyam 3.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Félidőben a felszámolás Gyöngyösön

Másfél év óta nehéz napokat élnek át a gyöngyösi Falcotrade Rt. dolgozói. 2005. decemberében csődeljárás alá került, majd 2006. júniusától felszámolás alatt áll a cég. A Heves megyei bíróság Pintér Benedek személyében felszámolási biztost nevezett ki a válságos helyzetbe került társasághoz. A marhavágó üzemet vállalkozó bérli, a készítménygyártó üzemet és a sertésvágó üzemet is bérleti konstrukcióban tervezik tovább működtetni.

Furcsa történet

Molnár Attila
Molnár Attila

A hónap közepén egy idegen férfi jelent meg a sertésvágó üzemben. Beszélt az üzem- és a csarnok vezetőjével. Molnár Attila elmondása szerint közölte a dolgozókkal, hogy hétfőtől vágási tevékenységet kíván folytatni, az itteniek pedig önként szüntessék meg munkaviszonyukat a Falcotrade Rt.- vel. Jövőbeni munkaszerződésükről semmi lényegeset nem mondott, csupán annyit, hogy egyhónapos, határozott idejű munkaviszonyt ajánl, s aki ezt nem hajlandó elfogadni, az nem fog más munkát találni a városban. Amikor erről az szb-elnök tudomást szerzett, azonnal levélben kért tájékoztatást a felszámolási biztostól, aki válaszolt neki, de ami a lényeg: az idegen, amilyen hirtelen jött, el is tűnt. Azóta nem zaklatják a vágóhíd dolgozóit, akik közül - a történtek hatására - harmincan léptek be a HDSZ tagjai közé.

A szakszervezeti tisztségviselő elmondta: Magyarországon hosszú évek óta csak un. nyomonkövetési rendszerben lehet sertést feldolgozni. Az a minimum, hogy a vágási tevékenység megkezdése előtt be kell jelenteni az illetékes szakhatóságnak, honnan származik az alapanyag, valamint kötelező a kitermelt hulladék eltakarítása is. Megkeresésükre az állatorvosi hivatal visszaigazolta, hogy hozzájuk semmiféle jelzés nem érkezett vágási tevékenységgel összefüggésben. A sertésvágó vonalon egyébként több mint másfél hónap óta nem történt vágás. Presszionálásnak tekintik a durva fellépést, vagy ahogy Molnár Attila megjegyezte: egyesek „rodeóznak" a vállalattal.

Szakszervezeti vétó

Májusban egy másik történés más következménnyel járt. A felszámolási biztos - jogkörénél fogva - szakmunkásokat rendelt a sertésvágó üzemhez. Közöttük volt az alapszervezet három választott tisztségviselője is, akiknek az áthelyezéséhez- a Munka Törvénykönyve szerint - a HDSZ felsőbb szervének hozzájárulása szükséges. Ez azonban nem történt meg. Az ügyvivői testület - Molnár Attila kezdeményezésére- munkásgyűlést hívott össze, amelyen felkérésükre részt vett Kapuvári József, a HDSZ elnöke is. Elmondta, hogy a gazdasági folyamatokat nem tudják érdemben befolyásolni, de az érdekérvényesítés eszközével, a tagság érdekében érvényt szereznek a Munka Törvénykönyve előírásának. Az elnök beszélt a felszámolási biztossal, vétót emelt. Tudatta vele, hogy a tisztségviselők esetében elmulasztotta kikérni a felsőbb szakszervezeti testület hozzájárulását az átirányításhoz. Pintér Benedek megígérte, hogy levélben kéri meg a HDSZ hozzájárulását, mert a sertésvágóüzemi bérlőnek szüksége van a három szakmunkásra. Megoldást keresnek a bérlővel az adott helyzetben.

Új tagok, új kihívások

2006. június 26. óta áll felszámolási eljárás alatt a Falcotrade Rt., amely 2008. júniusáig tart, most éppen félidőben tartanak. A két évet követően a cég megszűnik. Az itt lévő vagyontárgyakat, az ingatlan- és eszközvagyont, minden bizonnyal értékesíteni fogják és új tulajdonossal folytatják az eddigi tevékenységet. A hátralévő egy év során csoportos elbocsátásra, nagyobb létszám leépítésre nem kerül sor, de akiknek időközben megszűnik a munkakörük, vagy elérik a nyugdíj korhatárt, távoznak. A jelenlegi állomány 230 fő, ami lényegesen nem fog változni a felszámolás hátralévő időszakában.

Molnár Attila az elmúlt tizenöt évre emlékezve - mióta a társaságnál dolgozik - több nehéz helyzetet élt át. 2003-ban sztrájkhangulat alakult ki a béranomáliák miatt, amely - a HDSZ és a húsipari szakma támogató szolidaritása mellett-, végül is közös megegyezéssel bérmegállapodást eredményezett.

Az alapszervezet négytagú ügyvivői testülete: Molnár Attila, Csordás Béláné, Veres Miklósné és Vágner Ferenc az utóbbi időben gyakrabban vitatják meg a szükséges érdekvédelmi feladatokat. A négy évvel ezelőtti kitartó munkájuk negyvenöt új szakszervezeti tag belépését, a mostani kiállásuk a sertésvágó üzemnél pedig harminc új tag belépését jelentette. A 34 éves elnök forgácsoló szakmunkásként jött a vállalathoz, azóta a hűtő-és kazángépész képesítést is megszerezte. Jelenleg jogi egyetemi tanulmányokat folytat, a megszerzett ismeretekre a mozgalmi és a gazdasági munkájában is támaszkodhat. Három gyermek édesapja, a felesége gyesen van, ő pedig társadalmi munkában végzett tisztségviselői tennivalóin túl, folyamatos munkarendben látja el a hűtő- és kazángépész feladatait. Azt mondja: amíg a hűtőház működik, neki lesz munkája.

A Falcotrade Rt.-nél ma is érvényben van a kollektív szerződés, igaz, egyes pontjai megvalósításának objektív akadályai vannak. A szociális fejezetben szereplő tételek közül egyedül a segélyezésre fordítható összegből tudtak fizetni a rászorulóknak. Lehetőségük van az állami bérgarancia alapból pénzhez jutni, de ennek is vannak korlátai. Egyébként most mindenki órabérben dolgozik.

A kétszázharminc dolgozó további foglalkoztatásáról a következő egy évben születik döntés. Egyikük számára sem mindegy, hogy végül is hogyan alakul a valaha jobb napokat megélt részvénytársaság sorsa. A szakszervezeti testület a maga lehetőségeivel mindent megtesz azért, hogy a dolgozók számára a lehető legjobb döntés szülessen.

Gregor Pál