HÚSOS 2007. XV. évfolyam 3.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Az értékeléssel kivárnak Szegeden

Ősszel újabb tárgyalásra készülnek

Lényegében a tavalyihoz hasonló mértékű, 4,1 százalékos alapbérfejlesztésben állapodott meg a Pick Szeged Zrt.-nél a szakszervezet a vállalat menedzsmentjével - mondta el a lapunknak nyilatkozó Nagy János, a szegedi érdekképviselet egyik főbizalmija. A dolgozók bíznak abban, hogy amikor - az ígéretek szerint októberben - ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a munkaadóval, az év végére sikerül további juttatásokat is kialkudni. Eközben a kormányzati megszorítások következtében egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe - legalábbis ezt tükrözi, hogy a korábbiaknál többen kérnek rendkívüli segélyt például a megemelkedett rezsiszámlájuk miatt.

Nagy János
Nagy János főbizalmi

A bértárgyalások első fordulói Szegeden, utóbbiak Baján zajlottak. Amint arról az országos sajtó is beszámolt, több telephelyen feszült helyzet alakult ki amiatt, mert a munkavállalók és a munkaadó nem tudtak megállapodni a keresetnövekedés mértékéről. Megegyezés végül április közepén született. (A tárgyalásokról ld. a Húsos előző számát.)

Nagy János elmondta: az alapbér emelésén felül az étkezési hozzájárulás növelésében is megállapodtak, azzal együtt 5,5 százalékos az emelkedés. Június elejétől Szegeden egy felújított étkezőben elkölthető meleg ebéd jár a dolgozóknak, a 370 forintos térítési díj 90 százalékát a cég állja. A munkavállalók ebben az évben háromszor kapnak ajándékutalványt, ennek összege 6550 forint, emellett ismét van lehetőség kedvezményes vásárlásra: a cégcsoport termékeit 9 százalékkal olcsóbban vehetik meg a dolgozók. Nem lehet ugyanakkor még pontos számot mondani az őszi beiskolázási segélyek mértékéről, mert az a kérelmezők számától is függ. A nyári üdülési lehetőségekkel kapcsolatban Nagy János a Délhús és a Pick integrációjának előnyeként említette, hogy a szegedi cég siófoki üdülője mellett immáron a bajai Petőfi-szigetre és a horvát tengerpartra is utazhatnak, illetve a volt Délhús dolgozói is igénybe vehetik a siófoki üdülőt.

Nagy János tapasztalata szerint ugyanakkor egyre kevesebben vannak, akik bármiféle hosszabb családi nyaralást megengedhetnek maguknak. A kormányzati megszorító intézkedések, az energiaárak, a gyógyszerköltségek emelkedése, a vizitdíj bevezetése, továbbá a helyi tömegközlekedés drágulása sok családot sodort nehéz anyagi helyzetbe. A szakszervezeti főbizalmi ezt leginkább azon méri le, hogy többen kérnek anyagi segítséget, mert nem tudják kifizetni a gáz- vagy a villanyszámlát, netán gyermekük váratlan betegsége nyomán fellépő költségek miatt kényszerültek adósságba, amit megtakarítás híján önmaguk, külső segítség nélkül nem képesek áthidalni.

Szegeden a szakszervezeti szervezettség mértéke lényegében nem változott, nagyjából 40 százalékos. Nagy János elmondta: a tagságban folyamatos a mozgás. Az utóbbi időszakban többen is kértek belépési nyilatkozatot, felismerve azt, hogy minél többen állnak az érdekképviselet mögött, az annál erősebb lehet. A tendencia ugyanakkor nem egyirányú, hiszen legalább ugyanannyian döntöttek a kiválás mellett, megtakarítva ezzel bérük tagdíjként befizetendő 1 százalékát. Az anyagi nehézségek mellett ők azzal indokolnak: nem látnak lényegi elmozdulást a dolgozói érdekképviselet hatékonyságában. Nagy János utalt rá: régóta ismert jelenség az, amelyet a játékelmélet „potyautas effektus”-nak nevez. Ennek a szakszervezet esetében a lényege az, hogy az általa kivívott juttatások és kedvezmények nemcsak a szakszervezeti tagoknak járnak, hanem egységesen valamennyi dolgozónak - az előnyöket tehát azok is élvezik, akik nem fizetnek tagdíjat. A veszély abban rejlik, hogy egy-két kilépés ugyan még nem csökkenti számottevően az érdekképviselet erejét, ám ha a szervezettség egy kritikus szint alá csökken, a munkaadók kevésbé tekintik tárgyalópartnernek az érdekképviseletet.

Nagy János kitért rá: az egyesült két cég üzemi tanácsa ettől az évtől közösen gazdálkodik, költségvetését a vállalatvezetés 26 millió forintban szabta meg. A két érdekképviselet együtt ugyan most több embert képes mozgósítani, ám az egységes fellépésnek gátat szab, hogy a több ember több telephelyen és több tevékenységi körben dolgozik, így érdekeik nem feltétlenül azonosak. Az érdekképviseleti főbizalmi szerint ma még túl korai lenne bármiféle számvetést adni arról, hogy a két cég egyesítése összességében milyen pozitív és negatív hozadékkal jár a munkavállalók számára. Meglátása szerint az értékeléssel legalább a jövő év elejéig érdemes kivárni.

B. Papp László