2007. XV. évfolyam 3.szám |
BÉR ÉS MUNKA |
Béremelések utánA 2007. évi bérmegállapodásokkal kapcsolatban legfeljebb csak viszonylagos elégedettségről lehet beszélni, hiszen a kormányzati megszorító intézkedések miatt idén a reálkeresetek csökkennek - hangzott el a HDSZ ügyvivő testületének június elején tartott ülésén, ahol az alapszervezetek képviselői beszámoltak a bérmegállapodások végrehajtásáról és fogadtatásáról. A húsüzemekben általában a törvényi előírások és a szakszervezettel kötött megállapodások alapján hajtották végre a munkáltatók a 2007. évi béremeléseket. Kaposváron a szakszervezeti bizottság fontolgatja, hogy jogi eszközökkel szerez érvényt a megállapodás maradéktalan végrehajtásának. Pápán a felszámolás miatt, a Solventnél és a Húsipari kutatónál gazdasági okokból bérmegállapodást nem kötöttek, a kötelező emelésen kívül az év közbeni bérrendezés lehetőségét vizsgálják. Egyébként Pápán és Gyöngyösön a Bérgarancia Alap segítségével fizetik a béreket. A béremelések során a cégeknél számos olyan kisebb korrekció, kedvezmény - étkezési hozzájárulás, munkaidőkeret módosítása, utazástérítés, stb. - történt, amelyeket a munkavállalók kedvezően fogadtak. Ahol az alapbéremelés magasabb volt, mint például a Szegedi Paprikánál, elégedettséggel fogadták a béremelést. Az idei keresetek alakulását befolyásolja a termelés alakulása is egyes cégeknél: Szolnokon csökkentek a túlórák, a Paprikánál a megrendelések elmaradnak a kapacitásoktól, a Pick szegedi gyára sem pörög a tavalyi fordulaton. kapuváron viszont eredményes volt az első negyedév. Több helyen a szakemberek hiánya okoz gondokat: Kapuváron, Pápán és Pécsett többen elmentek külföldi munkára. Megfigyelhető, hogy a bérek, fizetések értékének csökkenése miatt az emberek többnyire a lábukkal szavaznak, elmennek más ágazatba dolgozni. Emiatt is fontos - állapították meg a tanácskozás részvevői -, hogy a szakszervezetnek pontos képe legyen a munkavállalók elégedettségéről, és ahol ígéretek hangoztak el, mint a Picknél, a Solvetnél, Pápán, év közben kezdeményezéseket tegyenek a bérek rendezésére. Továbbá foglalkozzanak azokkal a jogos észrevételekkel, mint például amit Pécsett a mérlegelők vetettek fel, hogy a cégen belül azonos munkáért azonos bért fizessen a munkáltató. Egyes kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy az intézmények átszervezésével, megszüntetésével kapcsolatban a munkavállalók határozottabb kiállást várnak a szakszervezeti szövetségektől. |
újság tartalomjegyzék | következő cikk | |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |