HÚSOS 2007. XV. évfolyam 3.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Legfőbb cél a munkahelyek védelme

Valami új kezdődött el Pápán a húsosok háza táján, látni véli az alagút végi fényt. Ezt sugallta május 19-én, a vállalat történetében először 1700 részvevővel megrendezett családi nap sikere. Az üzemi szakszervezet új vezetője számára amolyan bemutatkozó vizsgának számított a rendezvény, s mivel várakozáson felül sikerült, még nagyobb lendülettel végzi a véleménye szerint jelentős megújulást igénylő érdekvédelmi munkát.

Megújuló érdekvédelem

Igaz, hogy Harkai Attilának nem kell bemutatkoznia a pápai húsosoknak, mert amikor Döbör János nyugdíjba vonulása után, május elején átvette a szakszervezet vezetését - fiatal kora ellenére - már közel húsz éves üzemi múlttal rendelkezett. A szakiskolából kikerülve, még 1988-ban került a pápai vállalat sonkaüzemébe. Közben egy év katonai szolgálat és három éves külföldi (németországi) munkavállalás megszakította ugyan ezt a folyamatot, de mindkét alkalommal úgy fogadták vissza az üzemben, mint a családtagot szokás, mintha meg sem szakadt volna a folyamat. Mert aki jól dolgozik, becsülettel látja el feladatát, azt bármely munkahelyen mindig szívesen látják, visszavárják.

Harkai Attila átadja a fődíjat Horváth Ernőnének

Harkai Attila pedig nem csupán a szalagnál végzett munkája révén vált ismerté és elismerté munkatársai körében, hanem nyílt és szókimondó, igazságkereső magatartása révén is. Amint gyári szakmunkássá vált, még abban az évben, 1988-ban belépett a szakszervezetbe is, s rövid idő múlva már bizalmi lett, állandó részvevője a dolgozók érdekvédelmi tevékenységének. Saját képzésére is gondot fordított, mert a munka mellett tovább tanult, leérettségizett. Jellemző, hogy még a honvédségnél eltöltött egy év alatt sem hagyta abba ezt a tevékenységet, hiszen a pesti alakulatnál századbizalmiként munkálkodott. A 2001. és 2003. évek között eltöltött németországi három év sem múlt el hasznos tapasztalatszerzés nélkül. Ott is nyitott szemmel járt-kelt, s hazatérve igyekezett értékesíteni a külföldön szerzett tapasztalatokat. Véleménye szerint e téren még sok a tennivaló, hiszen bőven van még mit átültetni a Németországban érvényben lévő érdekvédelmi gyakorlatból. Ott már régen belátták, hogy szakszervezet nélkül a mai körülmények között a munkavállaló teljesen kiszolgáltatott. És ha gyengül ez a védelmi bástya, akkor annál nagyobb lesz a kiszolgáltatottság. Hiszen a munkáltató magától értetődően minél kevesebb ráfordítással, minél nagyobb hasznot kíván elérni. A vállalatvezetés minden egyes lépése mögött ott van az egyéni érdek, a profit követése. Önmagától engedményeket nem fog tenni, ezt ki kell követelni. De ha egyre csak gyérülnek a szakszervezet sorai, s gyengül az egység, akkor az érdekvédelmi fellépés hatékonysága sem érheti el a kívánt szintet és eredményeket.

Cseppekből tenger

Pápán - mint egyébként valamennyi húsüzemben - nagy szükség van arra, hogy ne apadjon, hanem gyarapodjon a szakszervezeti tagok száma. Harkai kifejtette, hogy amint a sivatagban minden csepp víznek értéke van, ugyanúgy fontos mai világunkban minden egyes új szakszervezeti tag. Mert a tenger vize is cseppekből áll össze, s micsoda erőt tud aztán kifejteni! És csodák csodája, a cseppek Pápán is kezdenek összeállni. Május elején 570-et számlált a szakszervezeti tagok száma, alig egy hónap múltán pedig már 600-ra nőtt, pedig alapos megfontolás után a tagdíjat is meg kellett emelni, ez elengedhetetlen volt a szakszervezet működésének biztosításához. És az emberek megértették ezt. Ott jártunkkor éppen egy új tag jelentkezett, s a szakszervezeti vezető azonnal mindent abbahagyva foglalkozott Mészáros Róbert felvételi kérelmével, mert amint megjegyezte, az új tagok felvétele most mindennél fontosabb. Új módszert vezetett be a szakszervezeti tevékenység népszerűsítése érdekében. Amellett, hogy a szakszervezeti iroda most is mindig nyitva álla a tagok és az érdeklődők számára, Harkai naponta ott van az emberek között. Nem könnyű mind az 1300 dolgozóval kapcsolatot tartani, de napról napra nő azoknak a száma, akik megszólítva érezhetik magukat. Nagyszerű alkalmat nyújt erre a 7 órakor kezdődő reggeliző szünet. Sorra járja a négy reggeliző helyet, s amikor új közölni való akad, ott elmondja, nem baj, ha a még szakszervezeten kívüliek is hallják azt, s bárkinek szívesen válaszol a kérdéseire, nyitottan fogadja az érdeklődést. Azt vallja, hogy amint a combcsontozásnál havonta 130 százalékot teljesített, legalább ennyit szeretne nyújtani a szakszervezeti munkában is. Rendszeresíteni szeretné a bizalmi testületi üléseket, júliusban taggyűlést is tervez. Nem szeretné felesleges gyűlésezéssel terhelni az embereket, de a rendszeres tájékoztatásra, egyeztetésekre feltétlenül szükség van.

Családi nap

Együtt a családi napon

A szakszervezeti munka iránti fokozódó érdeklődést kiválthatta többek között a májusi vállalati nap sikere is, hiszen ezen a szakszervezet igencsak kitett magáért. Körültekintően megszervezett, remek hangulatban lezajlott családi nap volt ez, mindenki megtalálta a számára kedves időtöltést. A Spartacus sportpályán a gyerekeket pónilovas fogat és ugráló gumivár várta, vattacukrot osztogattak számukra, a felnőttek ingyen sört, virslit kaptak, s közben főtt a bográcsokban a gulyás, női és férfi labdarúgó mérkőzésekbe lehetett bekapcsolódni, s hatalmas érdeklődés kíséretében rendezték meg a Húsos szakszervezet 100. évfordulója jegyében a tombolát. Ezen a fődíj a HDSZ által felajánlott 4 tagú 10 napos családi üdülés volt, amit Horváth Ernőné szakszervezeti tag nyert meg. De kapósak voltak a többi nyeremények is. Nem csoda, hogy az emberek örömmel vették a hírét: augusztus 25-én a szakszervezeti tagoknak újra rendeznek családi napot, a tapasztalatok birtokában ha lehet még a májusinál is sikeresebbet.

Persze az érdeklődés és a bizalom növekedése főleg az érdekvédelmi munka erősödésének kisebb-nagyobb jeleinek tudható be. Fontos például, hogy sikerült módosítani kéthavira az eddigi négyhavi munkaidő keretet. Ugyanis a túlórapénz négy hónap utáni kifizetése számos gonddal, elégedetlenséggel járt. Gyakran nem egyeztek a számítások, az emberek nem annyira számítottak, mint amit végül is négy hónap után megkaptak. Most, hogy ezentúl két hónap után rendezik a kifizetéseket, mindenki tisztábban lát majd, s feltehetően kevesebb csalódással jut pénzéhez. Újabb célkitűzés, hogy elérjék: a vállalat vezetősége vállalja át a dolgozók fizetése utáni bankköltségeket. Eddig ezt évi egyszeri 2000 forinttal váltották meg.

Anyagiakban az idén csupán a havi étkezési utalvány értékének 4500-ról 5000 forintra emelését sikerült elérni. A felszámolás alatt lévő üzemben most a munkahelyek megvédése a legfőbb célkitűzés. Viszont a termelés jó ütemben halad Pápán, s ha az év végére sikerül kitermelni a felhalmozott bevételi hiányt, akkor jövőre már a tényleges béremelésről is lehet tárgyalni.

Illés Ferenc