2007. XV. évfolyam 3.szám |
SZAK- SZERVEZETI ÉLET |
Napirenden a szociális párbeszédA társadalmi párbeszéd előmozdítása érdekében jelentős projektet valósít meg a húsos szakszervezet, a Hússzövetség, az európai élelmiszer-ipari szakszervezet (EFFAT) és a nemzetközi szakszövetség (CLITRAVI) részvételével. A húsiparra fókuszáló kezdeményezés fő témája a szolgáltatások szabad áramlása, illetve a társadalmi felelősségvállalás szociális feltételeinek megteremtése Európában. A program keretében az európai munkáltatók és a szakszervezetek képviselői egyeztetést kívánnak folytatni a közösségi szociális felelősségvállalásról. Ezen belül áttekintik a munkafeltételek és a munkabérek optimalizálását, valamint a szolgáltatások szabad áramlásának negatív következményeit. Tervezik egy hálózat létrehozását a húságazaton belüli illegális, illetve a tisztességes versenyt hátráltató tevékenységek ellen. Szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Európában a versenyképességének növelése összhangban legyen a társadalmi béke a szolidaritás megőrzésével. A projekt megvalósításának fő állomása lesz az a nemzetközi tanácskozás, amelyre július 2-án Budapesten kerül sor. A házigazdák, Kapuvári József, a HDSZ elnöke és Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke a tanácskozásra várják Jan Heemskerk urat, a CLITRAVI elnökét és Harald Wiedenhoffer kollégát, az EFFAT főtitkárát. Előzetes információk szerint mindketten tartanak előadást is, illetve kollégáik is vállalják egy-egy témakör ismertetését. A szervezők meghívják a hazai szakminisztérium képviselőit is. A tanácskozás részvevői európai összefüggésekben tekintik át a húsipar versenyképességét, a fejlesztési stratégiákat, a foglalkozatás kérdéseit, valamint a szociális párbeszéd fejlesztésének lehetőségeit. Várhatóan egy közös nyilatkozatot fogadnak el, amely az európai húsiparban a foglalkoztatás előmozdítására hívja fel a figyelmet. Ennek a nyilatkozatnak a tervezetében megállapítják: a húsipar nagyon fontos tényezője az EU tagállamai gazdaságának. Hangsúlyozzák továbbá: a hús, illetve a húsipari termékek termelése, feldolgozása és tartósítása a teljes jegyzett élelmiszer-, ital- és dohányipar16 százalékát teszi ki Európa 25 országában. A rendelkezésre álló 2003. évi adatok szerint egy millió fő dolgozott az EU25-ök húsiparában; az élelmiszer-, ital- és dohányszektor megközelítően minden ötödik (22,4%) dolgozója. Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság adta az EU25-ök hozzáadott értékének több, mint a felét (55,3%) a húsos ágazatban és az ágazat dolgozóinak a felét (50,4%) foglalkoztatta. Jelentős volt még a lengyel húsipar foglalkoztatása. Mindazonáltal Dánia volt az egyetlen EU tagállam, amely bizonyos mértékben specializálta húsiparát (2003- ban az általa nyújtott hozzáadott érték meghaladta az EU átlag kétszeresét). A (ipari) foglalkoztatottak húsiparon belüli szakképesítése szintén a legmagasabb volt Dániában, utána következett Lengyelország, Magyarország és Franciaország. A tervezett közös nyilatkozatban megfogalmazzák azt is, hogy az élelmiszerbiztonság alapvető kérdés a húságazatban. A hús minősége és biztonsága kulcsfontosságú eleme a húsipar fejlődésének és a munkahelyek biztonságának. Az élelmiszerbiztonságot érintő bármiféle botrány megrendítheti a vállalatok versenyképességét csakúgy, mint a munkavállalók helyzetét. Várhatóan nagy érdeklődésre számíthat a részvevők körében a feketepiac, az illegális tevékenység témaköre. A nyilatkozatban hangot kívánnak adni annak, hogy a húspiac legális szereplőinek közös érdeke, hogy megelőzzék az illegális tevékenységeket és harcoljanak ellene az ágazaton belül. Hangsúlyozni kívánják, hogy az EU tagállamok némelyikében sajnos találkozni lehet még illegálisan működő üzemekkel, gátlástalan üzletemberekkel, időnként törvénytelen élelmiszerbiztonsági intézkedésekkel, adózási gyakorlatokkal és a szociális ellátás hiányosságaival. Ezek a jelenségek esetenként kockáztatják az ágazat megítélését, illetve a fogyasztók bizalmát a húsipari termékekkel kapcsolatban. A EFFAT és a CLITRAVI elítéli ezeket a törvénytelen gyakorlatokat, és felszólít különböző megtorlások bevezetésére. A helyzetelemzésen és a közös nyilatkozaton túl a szociális párbeszéd érdemi javulását is várják a szervezők - hazai és európai szinten egyaránt - a tanácskozástól, illetve a projekt megvalósításától. -hl-
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék |