A hagyomány és a minőség kötelez

Befektető partnereket keresnek Gyulán

A Gyulai Húskombinát Zrt. több mint százéves múltra tekint vissza. A kezdetekkor a Stéberl család neve fémjelezte a húsüzemet, az itt készült kolbász és húskészítmények receptjeit ma is féltve őrzik. A rendszerváltás után, 1996-tól az üzem többségi tulajdonosa a HAGE-NAGISZ csoport, melynek képviselője Kovács Lajos, a HAGE Zrt. igazgatóság elnöke.

- Elnök úr, mostanában nem túl jó híreket hallani az üzemről, pedig a múlt, a hagyomány elég erős és gazdag ahhoz, hogy a jövő is biztató legyen.

- Kétségtelen tény, hogy igen gazdag a cég múltja, de ma más idők járnak, mint száz évvel ezelőtt. A cég megvételekor több mint egymilliárd forintot fordítottunk fejlesztésre, s évről évre további 600-700 millió forintot forgattunk vissza a technológia korszerűsítésére, a gyártósor megújítására. Tettük mindezt azért, hogy az igen erős piaci versenyben helyt tudjunk állni. Korábban az üzem termelési volumene elég kicsi volt, ezt sikerült felfuttatnunk 1996-1998 között, s ekkor az árbevételünk meghaladta a 16-17 milliárd forintot. Ezen időszakban főként az orosz piacra szállítottunk hústerméket. Azt mondhatom, hogy a '90-es évek közepén, végén sikerült megvalósítanunk a tulajdonosi elképzeléseket, s a termékek 75 százalékát exportáltuk. A töretlen fejlődés mindaddig tartott, amíg az orosz piac össze nem omlott. Ez 1998-ban következett be, s ekkor nem csak a piac tűnt el a cég alól, hanem komoly veszteség is ért minket: több mint 2 millió dollár értékű árú maradt kinn, ami soha nem térült meg.

- Az orosz piac összeomlása több magyar céget hozott olyan nehéz helyzetbe, mint például Önöket. Mit nehezebb pótolni: a piacot vagy az eszközöket?

- Egyértelműen a piacot. Az orosz piac összeomlása után a Gyulai Hús Rt.-nek a belpiacon is újra kellett építenie magát, s ez volt az igazi harc. A multinacionális cégek olyan piaci pozíciót értek el, hogy a beszállítók gyakorlatilag kiszolgáltatottakká váltak. Normális jövedéket elérni nem lehetett, mert a multicégekhez való bekerülés gyakorlatilag minden hasznot elvitt.

- Mi most a helyzet a termeléssel, a feldolgozással?

- A mi vállalatcsoportunk mezőgazdasági termelést folytat, s évente 240 ezer darab minőségi sertéssel rendelkezünk. Ennek a nyomon követhetőségi rendszere már öt éve működik. A beruházásokat azért hajtottuk végre, hogy a húsüzem a teljes vertikumot képes legyen vinni. Terveink szerint a környéken élő gazdáktól is felvásárolunk sertést. Az üzem vágóvonala 5oo ezer sertés levágására képes. A piaci helyzet romlása miatt azonban másfél éve leállítottuk a vágóvonalakat, mert az a volumen, amivel mi a piacon tudtunk volna mozogni és maradni, a nyomott húsárak és a kihasználatlan kapacitás miatt abszolút veszteséges volt. Az egész termelés racionalizálását végre kellett hajtanunk. A Gyulai Hús Rt.-ben 2000-től 2003-ig évente 16-17 milliárd forint árbevételt realizált, s amikor a vágást megszüntettük, akkor ez az árbevételi volumen is csökkent. Ma már csupán 12-13 milliárd forintos nagyságrendről tudunk beszélni.

- A beruházások és a befektetések ellenére nem mondható sikertörténetnek a cég élete...

- Sajnos igaz a megállapítása. Maga a kombinát jelleg, ahogy Gyula felépült, hasonlóan több ilyen nagyvállalathoz, tudjuk, hogy ilyen piaci viszonyok és árak mellett gazdaságosan nem működtethető. Teljesen új termékstruktúra kell, s teljesen más technológia kellene az eredményes működtetéshez.

- Mi volna ez az új technológia?

- A Gyulai Hús Rt.-nek három telepén folyik termelés. Van egy úgynevezett szárazáru üzem, ahol a száraz kolbászfélék, nagyobb hozzáadott értékű termékek készülnek. Ez az üzem Gyula belvárosában található. Van a kombinát, amelyben a vágást végeztük, de itt hűtjük a húst, továbbá daraboljuk és feldolgozzuk az alapanyagot. S van a nádudvari üzem, ahol a készétel- és töltelékáru gyártás folyik. Illetve itt terveztünk egy harmadik ütemű beruházást, amelyik a sonkafélék gyártását tette volna lehetővé, de ezt a beruházást felfüggesztettük. Ami a legkritikusabb pontja a Gyulai Hús Rt-nek, az az „A” üzemi rész a Kétegyházi úton, ahol maga a kombinát működik a vörös áru feldolgozással, s ahol a vágás és a darabolás folyt. Ez egy óriási monstrum, s óriási költségekkel lehetne csak üzemeltetni. Ezért építettük le a működését. Most kijelenthetem, hogy a 2007-es gazdasági évben az „A” üzemi rész a hűtő és az előkészítő kivételével ki lesz vonva a termelésből. Itt semmiféle termelést nem folytathatunk tovább.

- Ön is említette, hogy a belpiacon való megkapaszkodás óriási küzdelmet jelentett és jelent a mai napig is. A piac újrafelosztásában mára már eléggé koncentrálódtak a húsipari erők.

- Az orosz piac összeomlása után túlkínálat jelentkezett a belpiacon, nyilvánvaló volt, hogy csak rossz kondíciókkal lehetett a hazai piacon megkapaszkodni, mivel az új szereplők termékeire nem volt szükség. A piacszerzés érdekében be kellett áldozni a csekély nyereséget is annak érdekében, hogy az infrastruktúrát, a személyzetet, a felhalmozódott készletet felhasználjuk és működtessük. Még ha csökkentett termelési volumennel is, amelyet az óta sem lehet a helyére tenni. Példaképpen mondom, hogy 1998-ban 29-30 százalékos visszaosztási kondíciókkal lehetett bemenni az élelmiszerláncokhoz, ám ez az arány évről évre emelkedett. Egy üzem ilyen termelési színvonalon, ekkora eszközállománnyal, termékstruktúrával nem bírja el ezeket a terheket, s ez a legnagyobb probléma. Közben a belpiacon is koncentrálódtak az erők, látjuk, hogy van egy nagyon komoly Pick Csoport, komoly tőkeinjekcióval, széles termékstruktúrával, jó tulajdonosi háttérrel, amelyik uralja a belpiac nagy részét. Van egy Debreceni Hús Rt., amelyik szintén meghatározó szereplő a hazai piacon, de volumenében nem hasonlítható a Pickhez. S vannak kisebbek, illetve a Carnex-csoport, amelyik ugyancsak komoly részese volt a piacnak. S mi is a kisebbekhez tartozunk.

- Hol romlott el a történet? Egy több mint százéves üzemről van szó, amelynek óriási belföldi hagyományai vannak.

- Nem a hagyománnyal van a baj. A hagyományos termékek a belföldi piacon nagyjából a helyükön vannak, de amint mondtam, 1996-1998-ig a termelés 75 százaléka ment exportra. Ma 20 százalék megy exportra, s ebben benne van a hagyományos gyulai kolbász az ismét beinduló orosz piaccal, míg a 80 százalék a belpiacon talál vevőre. Ismét jó lenne az arányokat visszaállítani.

- Hogyan látja a közeli jövőt?

- Azt gondolom, hogy a csökkentett termelési struktúrával az „A” üzemrész működésének a megszüntetésével egyelőre csak a szárazáru termékek gyártására koncentrálunk, hiszen ennek van reális piaca. Csökkentett termelési volumennel, négyezer tonna szárazáruval, májassal, hurkafélékkel és a káposztaüzemben a töltöttkáposzta-gyártással számolunk az elkövetkezendő időszakban. Ez a gyártási volumen 6-8 milliárd forint árbevételt hozhat, ami 4-5 százalékos piaci részesedést jelent.

- Változik-e valamit a stratégia, ha az orosz piac ismét megnyílik a magyar termékek előtt?

- Hál' Istennek az orosz piacon a gyulai kolbász, a turista szalámi és más termékeink ismertek, ezt keresik is, tehát van rá igény. S van egy olyan vásárlóréteg, amelyik ezt a terméket meg is tudja fizetni, mert ezek prémium termékek. Azt gondolom, hogy az orosz gazdaság fejlődése valamennyi magyar beszállítónak fontos lehetőség. De ezt átmeneti állapotnak tartom, mert olyan információim vannak, hogy az orosz gazdaság 2-3 éven belül önellátó lesz. Komplex technológiákat vásárolnak és telepítenek, tenyészállatokat vásárolnak, tehát a beszállítói lehetőség 2-3 évig adatik meg a magyar termelőknek, élelmiszer-feldolgozóknak. Az önellátás persze, nem jelenti azt, hogy prémium termékeket nem lehet majd beszállítani, de tömegtermékekre már nem lesz szükségük.

- S ha nem az orosz piac, akkor melyik?

- Kérdés, hogy a balkáni országok - Bulgária, Románia - csatlakozása után milyen piaci szegmensek nyílnak meg. Az újonnan csatlakozó országokban az állategészségügyi státusz még nem éri el az uniós normákat, s ennek helyreállítása hosszabb folyamat. Szakemberek szerint ez 3-5 év, s talán ezen a piacon kereshetnek a magyar termelők és feldolgozók.

- Év vége előtt vagyunk, s Önök is bértárgyalások előtt állnak. Ahogy elmondta a cég perspektíváját, sok jóra nem számíthatnak a dolgozók.

- Jelen pillanatban, ebben a struktúrában valóban nem sok a biztató momentum. Mi is keressük a befektető társakat, kerestük a hazai termelőket is, mert meggyőződésem, hogy a Picken kívül a Gyulai Hús Rt. az a cég, amelyik tradíciókra, hungarikum termékekre építve, megfelelő termelési színvonallal, új technológiákkal, termelési struktúrákkal piacképes maradhat. Ajánlatot tettem a sertéstartóknak, s lehetőséget adtunk arra, hogy befektetőként, tulajdonostársként legyen a termelőké a Gyulai Hús Rt. Maradjon a termékkör Magyarországon, magyar termelői kör üzemeltesse a céget, ez volt a szándékunk. Folytak tárgyalások, de az érdekek különbözősége okán nem született megállapodás. Tovább keressük a befektető partnert, de nem zárkózunk el attól sem, hogy végképp kiszálljunk ebből a történetből. Személy szerint befektető partnert szeretnék találni. Biztos vagyok abban, hogy 300-500 ezer darab hízósertés van a környéken, s ha ez egyben van, akkor a teljes vertikumban, vágással együtt, érdemes lenne felfuttatni a termelést. Ha viszont a jelenlegi állapot marad, az beszűkült lehetőségeket jelent.

- S beszűkült a lehetőség a dolgozók előtt is, hiszen egy időben a kollektív szerződést is felmondták.

- Ma már látják a szakszervezet tagjai, a munkavállalók is, hogy a tulajdonosoktól nem várható el, hogy minden évben milliárdos veszteségeket vállaljanak. A piaci lehetőségekhez kell igazítani a létszámot, a tevékenységi kört, s hatékonyabban kell működtetni a céget. Én elmondtam a dolgozóknak, hogy a Gyulai Hús Rt.-nél most jött el a rendszerváltás pillanata, hiszen ez a nagy szocialista üzem óriási biztonságot nyújtott a dolgozóknak, a városnak. Most már értik, hogy sokkal nagyobb a piaci gond a hús rt.-nél annál, mint hogy azon vitatkozzunk, hogyan lesz karácsonyi csomag, 13. és 14. havi fizetés. A bérekről is vitatkozhatunk, de látni kell, hogy a magas bér alapja a hatékony termelés. Hat éve még 1200 ember dolgozott a cégnél, ma 600. A termeléshez 200-250 főnél több nem szükséges. Nagy csata lesz tehát a bértárgyalás. Ha elkészülnek a számítások és tervek, és az igazgatóság a szűkített termelés tervét fogadja el, márpedig ennek van realitása, akkor végig kell beszélni, hogy mi lesz a többi 250-300 ember további sorsa. Az ő leépítésük persze, nem egyik napról a másikra történik, de a foglalkoztatási lehetőségek ugyancsak beszűkülnek.