Még nem vagyunk a gödör alján

- mondja Keleti Emil, az ismert szakember

A szaktárcánál az elmúlt időszakban a gazdaügyek mögött meglehetősen háttérbe szorultak az élelmiszeripar kérdései, pedig a szakmai főosztály komoly elemzéseket végzett Keleti Emil vezetésével. Arra kértük az ismert szakembert, hogy válaszoljon lapunk kérdéseire, mindenek előtt arra, hogy válsághelyzetben van-e a húsipar és a lejtmenetben az ágazat elérte-e már a gödör alját?

- Annak ellenére, hogy a húsipar azon néhány szakágazat közé tartozik, ahol évek óta romlik a szakágazat jövedelmezősége, pénzügyi helyzete, nem mondhatom még mindig azt, hogy válsághelyzet van. Miközben a húsiparban az összefoglaló számok romló tendenciáról tanúskodnak, vannak olyan részei, amelyek sikerrel felveszik a versenyt egy olyan miliőben, ahol a feketegazdaság aránya 15-20%-os, ahol az Európai Unióba való belépésünk óta drasztikusan növekedett a behozott élő állatok és az import termékek részaránya. A romló tendencia ellenére jó néhány cég és cégcsoport az utóbbi időben erősödött, vagy pedig állta a versenyt.

- Tény azonban, hogy több húsüzem tönkrement, jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma, szűkül a belső piac. Mindezek a jelenségek sem engedik kimondani, hogy válságban az ágazat?

- A szakágazatban zajló kedvezőtlen folyamatok nem újak. Tulajdonképpen az elmúl két év beleilleszkedik a 15 éves trendbe, gyakorlatilag a privatizáció kezdete óta a húsipar bizonyos szakágazatokkal szemben hátrányba került. A külföldi tőke kisebb arányban jött be a húsiparba, majd amikor a 90-es évek közepén úgy nézett ki, hogy a külföldi befektetők számár mégis perspektivikusabbnak tűnik az ágazat, egy ideig jöttek, azután néhány év múlva menekülésszerűen eltűntek. A húsipar egyike azon szakágazatoknak, ahol legalacsonyabb a külföldi tőke, a jegyzett tőkének mindössze 16,5 százaléka. Márpedig azt tudjuk, hogy az élelmiszeriparban a külföldi tőke ereje mindenek előtt a piacok megszerzésében, vagy megtartásában van, a fejlesztések és beruházásoknak növekedésében, illetve a termék- és minőség fejlesztésében.

Példaként említhetem a Pini tevékenységét, amely az ország leghatékonyabb vágóhídját építette fel, de ez még önmagában nem lenne semmi, de külföldi kapcsolatai révén a termékei 70 százalékát exportálni tudja Európába és a kiválóan fizető dél-kelet-ázsiai piacokra. Az előnyök, amit én itt megpróbáltam a külföldi tőkéhez kötni, azt bizonyítja, hogy milyen előnyöktől esett el a húsipar azáltal, hogy nem jött a külföldi tőke.

- A Pini jött és maradt. Az osztrákok és mások elmentek...

Igen. Mondhatnám Kaposvárt, ahol szintén működött a Pini. Az őt követő tulajdonos, Pedranzini úr is rendelkezik megfelelő piaci ismeretekkel és kapcsolatokkal, a lehetőség a számára is rendelkezésre állt, de a megvett vágóhidat és feldolgozóüzemet nem fejlesztette időben, így támadt komoly gondja az export-feltételek teljesítésével, Most 1 milliárdos fejlesztésbe kezd, amely feltételezhetően a cég versenyképességét hivatott fenntartani. Ebben az ágazatban régóta tudjuk, hogy a hatékonyság irányába kellene menni. Tehát egyfelől szakosodásnak, specializációnak, a mérethatékonyság növekedésének kellett volna bekövetkeznie, másfelől pedig a piaci követelményekhez igazodó fejlesztéseket, élelmiszer- biztonsági beruházásokat kellett volna megcsinálni a szereplőknek. Tekintettel arra, hogy ezek a fejlesztések sok vállalkozásnál a források hiányában elmaradtak vagy időben elhúzódtak, ezért egyáltalán nem váratlan, hogy a szakágazatnak egy jelentős része a növekvő versennyel nem tud lépést tartani, pedig mindenki tudta előre, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás pillanatától kezdve ez a verseny tovább fog növekedni.

- Ezt tudták vagy csak sejtették?

- Lehetett tudni.

- Az elmúlt két év ágazati nehézségei mennyire függnek össze az EU-csatlakozással?

- Tulajdonképpen a húsra, a darabolt húsrészekre a vámokat és kvótákat korábban fokozatosan leépítették. Nem történt ez meg a húskészítmények esetében. A belépés után ezek a korlátok is teljesen megszűntek. Ez azt jelenti, hogy szabadon lehet behozni korlátozás nélkül a szomszéd országokból húskészítményeket, mint ahogy mi is vihetnénk ki most már korlátozás nélkül olyan készítményeket, amit eddig csak különféle vámokkal és lefölözéssel tudtunk kivinni. Miből adódik a legnagyobb gondunk ezen a téren? Természetesen az EU 15- öktől is jön be termék Magyarországra, de egyáltalán nem meglepő módon, amelyre nem nagyon figyelt senki sem, a csatlakozó 10-ek közül a szlovák, a lengyel és cseh mezőgazdaság is versenytárs lett, és a termékeik komoly nyomást gyakorolnak a piacunkra.

- Gyakorlatilag csökken a hazai termékek hazai fogyasztása.

Nem növekszik, de elég nagy az ingadozás az értékesítésben. Itt lehet látni, hogy 2000-ben 200 milliárd forintos értékesítés volt a hústermékeknél, a húskészítményeknél pedig mintegy 50-60 milliárd forint, s ha megnézzük ezeket a számokat ezt követően, az értékesítés adatai hullámzanak, de nem növekszik a hazai piac.

- Lapunk legutóbbi számában megírtunk, hogy a karácsonyi vásár idején a Vörösmarty téren 4 euróba került egy adag sült kolbász, Hamburgban, Lübeckben meg 2-3 euróért lehetett kapni. Ezen nem is a hazai fogyasztó csodálkozott, hanem az idejött külföldi.

Az áraink még mindig nem tükrözik a valós piaci viszonyokat, mert ugye - ha már az árnál tartunk-, jellemző, hogy tavaly egész évben, de az idén is a nyersanyagárak - különösen a sertésre gondolok - meghaladják az EU átlagárait, és az import sertések még Magyarországra szállítva is helyenként 10 forinttal olcsóbbak kilogrammonként, mint a hazai sertések.

Ugyanakkor, ha megnézzük a hústermékek árát, akkor azok ára itthon még mindig harmada, negyede annak az árnak, amit ugyanazért a termékért Ausztriában vagy Franciaországban fizetnek a fogyasztók.

- Kissé ironikusan fogalmazva: talán a magasabb magyar sertésárakat próbálták meg érvényesíteni a karácsonyi vásárban?

- A belvárosban lehet próbálkozni, de egyébként nincs fizetőképes kereslet, nem növekszik olyan mértékben ezen a téren, amivel számolni lehetne. Ha reális növekedést veszünk figyelembe, akkor évekbe kerül, míg a hazai fogyasztói árak utolérhetik az EU15-ök átlagárait húsban. Ez a folyamat nem gyorsult az utóbbi időben. No, most ez milyen szempontból érdekes? Az, hogy az alapanyagárak magasabbak, a fogyasztói árak viszont nem növekednek, sőt csökkennek, természetszerű, hogy a közte lévő ipari feldolgozást végzők gyakorlatilag egyre kevesebb jövedelemmel kénytelenek beérni, s ez a számokból is kitűnik. A szakágazat önmagához is, meg az élelmiszeripar átlagához viszonyítva is egyre csökkenő jövedelmezőséggel termel.

- Akkor itt a piaci oldalról is vannak zavarok?

Hát a piaci oldalról is, persze. Sőt, a kiskereskedelmi láncokban jelentős árleszorító hatás érvényesül. Egyrészt azért, mert már elkezdtek ők is húskészítményeket gyártani, másrészt ők is importálnak húst és hústermékeket, harmadrészt mert folyamatosan növelik a saját márkás cikkek arányát. Megjegyzem, hogy ezek a legolcsóbb kategóriájú termékek. Ez a szakágazatnak egyértelműen rossz, mert igaz ugyan, hogy a kereskedelmi láncokban a feldolgozó nagy mennyiséget el tud helyezni, de az ilyen jellegű terméken minimális a haszna.

- Ezen az úton a piac elindul az alacsonyabb árak felé, s ezzel együtt az alacsonyabb minőség felé is. Ennek a folyamatnak a szélső értékeit jelzik az élelmiszerbiztonsági botrányok?

- Egyértelműen, ez a folyamat sajnos kapcsolódik a minőség romlásához. Adott esetben pedig az élelmiszerbiztonsághoz is kötődik, mert lehet látni, hogy ilyen alacsony áron nem lehet szállítni. Pontosabban ilyen alacsony, nyomott áron csak valaminek a terhére lehet szállítani, teszem azt: adott cég nem adózik a termék után, részben adózik, vagy feketén jut nyersanyaghoz, feketén értékesíti a végterméket, vagy úgy importál. Magyarul: minden formában növekszik a feketegazdaság, amit igazoltak az utóbbi időkben az erősödő és fokozódó hatósági ellenőrzések. A feketegazdaságnak az állam részéről a beszedhető adó látja a kárát. A törvényesen működő cégeknek pedig a kapacitás-kihasználása csökken, aminek a jövedelemtermelő képességre van kihatása. Továbbá az élelmiszerbiztonsági kockázat is növekszik, aminek viszont a fogyasztó látja kárát.

- Hogyan lehetett volna elébe menni ezeknek a dolgoknak?

- Nagyon sokat tettünk ezen a területen, de mindez nem volt elegendő. Nem vigasztalhatja az a magyar gazdálkodókat és a magyar fogyasztókat, hogy Ausztriának se sikerült annak idején ennek a kérdésnek elébe menni, a portugáloknak pedig még kevésbé. Egyszerűen megvan a miértje, megvan az oka. Addig, amíg egy meghatározott gazdasági környezet hat, addig egy cég nem képes a napi termelésében és gazdálkodásában olyan lépéseket tenni, ami majd egy vagy két év múlva, majd ha megváltoznak a viszonyok, lesz szükséges és célszerű. Úgy tűnik adott gazdasági viszonyok között csak a napi feltételekhez vagyunk képesek alkalmazkodni.

- Visszatérve a válság, vagy nem válság kérdéséhez, megállapította Ön, hogy a húsiparban romló tendencia érzékelhető. Másként kérdezem: még nem vagyunk a gödör alján? És ha elérjük a lejtmenet végpontját, akkor milyen tényezők viszik felfelé a húsipart?

- Biztos, hogy nem vagyunk az alján még. Lehet látni, hogy melyek azok a nagyobb cégek, cégcsoportok, amelyek agonizálnak, s amelyek szemmel láthatóan nem fognak tudni ebből a lefelé menő spirálból kikeveredni. Bizonyos jelentésekből azt is tudjuk, hogy hány cég van az élelmiszeriparban, illetve a húsiparban, úgynevezett alvó cégek, amelyek a vállalkozásukat fagyasztják, vagy átmenetileg felfüggesztik. Miközben a működő vállalkozások száma növekszik, ezeknek az alvó vállalkozásoknak a száma is növekszik. Azt mondhatjuk, hogy a vállalkozásoknak mintegy 30 százaléka gazdaságilag már most nem életképes. Ezek nem fogják a versenyt állni.

- De akkor ki tud talpon maradni?

- A mikro-, kis- közepes és a nagyvállalkozások között egyaránt vannak olyan társaságok, amelyek bírják a versenyt, amelyek prosperálnak. Elsősorban azok a cégek, amelyeknek piacuk van, amelyek a piacépítésben elől járnak, a marketinget komolyan veszik, képesek a termékeiknek piacot szerezni. Ezek a cégek felismerték a fejlesztés, a beruházás, a megbízható minőség szerepét és fontosságát, még akkor is, ha a minőség és az ár között nincs mindig szoros korreláció. Ezek a vállalkozások általában hosszabb távon képesek gondolkodni, s ezért az élelmiszerbiztonság, a minőség területére is áldoznak.

- A nagyok közül a legnagyobb figyelem nyilván a Délhús és Pick párosra irányul, amelyet jelentős hazai befektető működtet, és az egész ágazat jövőjét meghatározhatja, hogy ez egy tartós befektetés lesz-e, avagy a nemzetközi mezőnyben a pénzügyi befektető továbbadja ezeket a cégeket. Hogyan látja?

A Délhús Csoportot ma már együttesen, mint élelmiszeripari cégcsoportot vesszük számításba a mögötte lévő tejágazattal, az alapanyag termeléssel együtt. Meglehetősen racionális, a hatékonyságot és a minőséget is figyelembe vevő alapanyag termeltetési ágazat alakul ki, továbbá olyan szakosodás és specializáció, amely az európai versenyt is kiállhatja. Ebbe rengeteg pénzt fektet be a cég rövid távon, az egyik legfontosabb lépés az volt, hogy a sertésvágást visszaállították Szegeden. Kedvezően hat ez a minőségre és az alapanyag termelésre is. A cégcsoport többi lépése is, mint a szárazárú-gyártás és a kommersz áruk gyártása Alsómocsoládon, ahol két és fél milliárd forintot fektetnek be, vagy a bajai telep fejlesztése, a Pick szárazáru gyártása, mind arra enged következtetni, hogy a Délhús Csoport itthon komoly versenyelőnyre tett már szert eddig is. Úgy néz ki, felismerték, hogy a hazai piacról ki kell kitörni, mert belátható időn belül itthon nem lehet annyi jövedelemhez jutni, amivel ezt a növekedést, fejlődést fenn lehet tartani. Úgy gondolom, amilyen koncepciózusan működnek, nem lesz akadálya, hogy a Délhús-Pick páros növekedjen.

- Szeged és Pécsen kívül kik bírják még várhatóan ezt a tempót?

- A másik nagy cégcsoport az R-OK-N, amely szintén komoly fejlesztéseket hajtott végre. Jelentős erőfeszítéseket tesznek az export-piacok meghódítására, a speciális termékek minőségének javítására. Továbbá igen jól beágyazódtak a hazai kiskereskedelmi láncok piacába, tehát ők képesek ezt a versenyt állni. Természetesen nem könnyű a helyzetük, de jelen pillanatban még azok közé sorolandók, akik talpon maradnak. Ezek közé tartozik a Hungary Meat is. Ez a cég sajátos, specializált profiljából adódó valamennyi előnyt ki tudja használni, és tudatosan ki is használja. Egyrészt évek óta a legolcsóbb átlagáron veszi a sertéseket a vágáshoz, a termékei 70 százalékát exportálja, és nincsen a hazai nyomott árak miatt kényszerhelyzetben. Jövőre közel meg akarja duplázni a termelését, és figyelemre méltó, hogy extra adózás előtti eredményt tud produkálni a húsos cégek közül.

Több középméretű céget lehetne felsorolni, amelyek ugyancsak fejlesztettek, beruháztak és eredményesek. Ebből a szempontból meg kell említeni a SAPARD és az AVOP pályázati támogatásokat. A húsipar volt az egyike azoknak a szakágazatoknak, ahonnan a legtöbb cég használta ki ezt a lehetőséget. Az elmúlt néhány évben több milliárd forint visszanem- térítendő támogatást nyertek el fejlesztéseikhez. Közöttük szép számmal voltak kis és közepes méretű húsüzemek, de természetesen a nagyok is kihasználták a kedvező lehetőségeket! Itt tartunk.. De egy biztos, hogy az átalakulás, ami felgyorsult a múlt évben, még mindig nem fejeződött be.

Köszönjük a beszélgetést.