HÚSOS 2006. XIV.évfolyam 2.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Többlépcsős béralku a Délhúsnál

Az elmúlt év végén Pécs adott otthont a Húsipari Dolgozók Szakszervezete országos kongresszusának, a házigazda szerepét a Délhús Zrt. töltötte be. A cégnél az eltelt hónapokban többször is napirendre kerültek a tanácskozáson elhangzottak, különösen azok a határozatok, amelyek a jelenleg is folyó bértárgyalásokat érintik.

Kongresszus után

Tóth Ferenc
Tóth Ferenc

- A lehetőségeinkhez mérten mindent megtettünk a kongresszus zökkenőmentes lebonyolításáért, a vállalat vezetése is kivette ebben a részét, támogatta a rendezvényt - mondja Tóth Ferenc a Délhús Zrt. szakszervezeti bizottságának elnöke. - A tagjaink körében is kedvező volt a visszhang, de más helyről is kaptunk elismeréseket. Azt ugyan szóvá tették, hogy a város polgármestere, Toller László nem jelent meg a kongresszuson, helyette Horváth Zoltán alpolgármester köszöntötte a küldötteket. Azonban azt még inkább nehezményezték, hogy Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ígérete ellenére sem jött el, pedig néhány kilométerre volt akkor éppen Pécstől, ugyanis Siklóson egy pincészetet avatott fel.

Az előre nem tervezett városnézés nagy sikert aratott a küldöttek körében, amelynek keretében többek között a Bazilikát és az Ókeresztény sírkamrát nézhették meg. Sajnáljuk, hogy nem gondoltunk erre már a szervezéskor, mert akkor több helyre is elvihettük volna a kollégákat. Tanulság, a következő kongresszus szervezőinek a kulturális programokra is figyelmet kell fordítaniuk, amelynek keretében a résztvevők többek között megismerkedhetnek az adott település nevezetességeivel.

A kongresszus tiszteletére Hűség Obeliszkje elnevezéssel díjat alapított a Délhús Zrt. szakszervezeti bizottsága. Első alkalommal Rugási Károlyné, a Délhús Zrt. dolgozója vehette át. A díjazottról - nyugdíjba vonuló, a szakszervezetért legtöbbet tevő - a beérkezett javaslatok alapján a HDSZ ügyvivő testülete dönt.

- A kongresszusról megjelent írásokat örömmel olvasták a tagjaink, különösen jól estek nekik a dicsérő szavak - folytatja Tóth Ferenc. - Az elfogadott dokumentumok tartalmával is elégedettek voltak, mint például az alapszabályban történt módosításokkal, vagy a bértárgyalás irányelveiben megfogalmazott törekvésekkel.

Kedvezmények, akciók

A decemberi kongresszuson elfogadott irányelveknek megfelelően a Délhús Zrt. szakszervezeti bizottsága, még karácsony előtt átadta a bérfejlesztésre tett javaslatait a vállalat vezetésének.

- Az első általam kidolgozott változatot a szakszervezeti bizottsági ülésen elutasították - folytatja Tóth Ferenc. - A másodikat már elfogadták tárgyalási alapnak, ezt nyújtottuk be a vállalat vezetésének. A tárgyalások még folynak, a megállapodások több lépcsőben születnek meg. A béremelés mértékéről is még folynak az egyeztetések. (Lapzárta után a cég vezetés és a szakszervezet alaírta a bérmegállapodást - szerk megj.)

A bérjellegű juttatásokban megegyezés született. A cég által fizetett nyugdíjbiztosítás mértéke a dolgozók bruttó bérének négy százaléka maradt. Az eddigi egyszeri év végi juttatás háromszori lesz - húsvétkor, szeptemberben és decemberben -, amelyre törvényi előírás ad lehetőséget. A szakszervezet működési költségéből április elsejétől kikerül az adminisztrációs feladatokat ellátó kolléganő bére, aki vállalati munkakörbe kerül át. Változás az is, hogy a kollektív szerződés módosításának értelmében a jövőben létszámarányosan oszlik meg a szociális alap és az üdülési hozzájárulás a Délhús Zrt. és a Délhúsfood Kft. között. A vállalati minimálbér 68.800 forint, ami ebben az esztendőben is magasabb lesz a törvényileg előírtnál. A túlóra elszámolása változatlan marad, azonban az állásidőre a dolgozók az órabérük 100 százalékát kapják meg, a korábbi 60 százalék helyett. Megmaradnak a kedvezményes húsakciók is, húsvétkor például füstölt, kötözött sonkát és lapockát, hátsó csülköt, tarját - egy -egy árufajtából két-két darabot - vásárolhatnak kedvező áron a dolgozók.

Fejlesztések, változások

A Délhús Zrt. folyamatosan fejleszt, számos beruházás már befejeződött, s vannak újonnan indulók is, valamint előkészítés előtt állók. A pécsi központban ebben az esztendőben új szociális blokk épül, amelyet nyaktaggal illesztenek az üzemegységekhez. Már folyik Alsómocsoládon egy újabb négyszintes épület építése, amelynek alsó szintjén kerül kialakításra a töltő-szeletelő részleg, míg a felső szinteken a hűtők, raktárak kapnak helyet. Az új létesítmény még ebben az esztendőben átadásra kerül. Baján a tárolókapacitás és a logisztikai központ fejlesztésére kerül sor, valamint bővül a szeletelő és a csomagoló üzem.

- Újdonságnak számít, hogy a beruházásokhoz elnyerhető forrásokra benyújtandó uniós pályázatokhoz mellékelni kell egy nyilatkozatot, mely szerint az érdekvédelmi szervezetek és a cég vezetése között jó a munkaügyi kapcsolat, érvényes kollektív szerződéssel rendelkezik a vállalat - mondja Tóth Ferenc. - Változást jelent az is, hogy Pécsett megszűnt a vágás, amely a cégcsoporthoz tartozó Pick Szegedhez került át, ennek ellenére létszámleépítésre nem került sor, sőt új dolgozókat vesz fel a cég. Inkább az jelent gondot, hogy kevés a szakember, emiatt a csontozóban a két műszak helyett csak egyben folyik termelés.

A húsipar jelenlegi helyzete nem a legfényesebb. A kongresszuson is már elhangzott, hogy nehéz helyzetben van a Borsi Hús és a Falcotrade, az előbbi már öncsődöt jelentett be. A Zalahús teljesen eltűnt, Cegléd megszűnt. A Gyulai Húskombinát és a Csabahús nehézségekkel küszködik. Talán ezen a szomorú képen javít a jövőben valamit, hogy egyre több feketevágásból, vagy ismeretlen úton az országba bekerülő húst foglalnak le. A húsipari cégek dolgozói bíznak benne, hogy ezzel az ő helyzetük stabilizálódhat, miután nagyobb igény lesz az általuk gyártott termékekre. Annak örülnek igazán, hogy végre ezen a területen is történt valami.

Sz. K.