2006. XIV.évfolyam 1.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
A Pick újra a régiMásfél év szünet után decemberben újraindult a sertésvágás a Pick Szeged Rt.- nél. Az örvendetes eseményt egy elegáns fővárosi étteremben tartott sajtótájékoztatón jelentette be Kovács László elnök-vezérigazgató. A hír értékét növeli, hogy a technológia fejlesztésével 2006-ban várhatóan 620-650 ezer sertést vágnak le Szegeden, többet mint a leállást megelőzően, és ismét saját alapanyagból készülhet, újra a régi lesz a világhírű téliszalámi. No és persze több más termék is, amelyeken a leállás idején a vevők észrevették, hogy "hozott anyagból" készültek. Természetesen a sertéstenyésztők is örülhettek a hírnek és az álláskeresők is, hiszen biztos jövedelmet és keresetet ígér a vágóvonal működése. Kovács László a tájékoztató alkalmából elmondta: a húsipar válsága ellenére a Pick-Délhús cégcsoport növekszik. Szegeden a tulajdonosváltás után az új vezetésnek sikerült megállítani a Pick vesztességének növekedését. Szakosodással, a hatékonyság növelésével és versenyképes termékekkel kívánnak eredményt elérni. Egy újabb hungarikum előállítását kezvi meg a cég mangalicából. Az egyetlen őshonos, nemzeti kinccsé nyilvánított magyar sertésfajtából olyan termékcsaládot- szalámi, kolbász, füstölt májas, szalonna - készítenek, amely a nyugati piacokon is népszerű lehet, mivel kiváló minősége mellett zsírsavösszetételéből fakadóan jó hatással van az egészségre. A hazai húspiac meghatározó szereplőjének számító Pick-Délhús cégcsoport vezetője nem rejtette véka alá véleményét a húspiac kedvezőtlen helyzetéről. Úgy ítélte meg, hogy a közvetett támogatások versenye folyik az Európai Unióban: az állatorvosi vizsgálatokkal, a melléktermékek elhelyezésével és a környezetvédelemmel kapcsolatos költségekkel összefüggő támogatások határozzák meg a pozíciókat. - Nem véletlen, hogy a vágóhidak tömegesen mennek tönkre - jelentette ki Kovács László. Hangsúlyozta: a jobb minőségű árú drágábban állítható elő, de a hazai fogyasztók nagyon érzékenyek az árra. Ezzel magyarázható, hogy nagyon sok olcsó, silány terméket, szalámivéget és hamisított árut lehet behozni és sikeresen értékesíteni. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Pick budapesti, Kossuth téri boltját (a Parlament mellett) mindenképpen meg akarják tartani, mert a céget reprezentálja, hozzátartozik a társaságról kialakult képhez. (hl)
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |