2005. XIII.évfolyam 1.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
SzívzűrMostani lapszámunkban, szándékunk szerint, bepillantást kívántunk adni a száztizenhetedik évét töltő budapesti Herz Szalámigyár Rt. hétköznapi életébe. Többek között, hogy milyen változást hozott 2004. esztendő a Gubacsi úti gyár történetében a beruházás és a technológiai fejlesztés területén, a belföldi áruellátás, az exportpiac bővülésében, a termelés, az értékesítés számaiban. Milyenek a 2005-ös év kilátásai, mit éreznek az EU-csatlakozásunk hatásából, hogyan állják a piaci versenyt, mi a helyzet a belső fejlesztést, az átszervezést illetően, valamint a humánpolitikai célok, szakmai továbbképzés megvalósításában. Természetesen érdeklődni szerettünk volna arról is, hogy milyenek a munkavállalói juttatások, a bérezési rendszer, és milyen egészségügyi szolgáltatások vannak az rt.-nél. Az évszázados múltról érdeklődők az interneten egy kattintással a www.herz.hu honlapon sok mindent megtudhatnak a Herz Ármin és fiai által 1888-ban alapított gyár történetéről. Az egér mozgatásával feltárulnak a millennium előtti és utáni idők történései, a világkiállítási nagydíjak, az első szimbólumok, a horgony, az olajágból font koszorú, majd az újkori megjelölésben a szív. Szóval a múlt mindenki számára hozzáférhető. A kaleidoszkóp képei felidézik a gyár privatizációja óta eltelt tíz év változásait.1996-ban elkészült az új húsfeldolgozó üzem; a minőségfejlesztési program teljesítésével a gyár megkapta a 2006-ig érvényes ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítványt. Ma már 35-40 féle Herz-termék kerül a hazai és külföldi üzletláncok boltjai, áruházai polcaira, a szalámi mellett a szárazáru teljes választéka, mindez a legkorszerűbb, fodros kiszerelésű, védőgázas formában, amellyel elsőként jelentek meg a húsipari termékek palettáján. Az internet látogatók hírt kaphatnak a bel-és külföldi piacon egyaránt népszerű, légszárított bolero sonkáról, a Herz-egi csemege termékcsalád fűszeres-érlelt sertéskaraj, és a vörösborban érlelt-pácolt sertéstarja különlegességekről. A tavalyi pirospaprika mizéria idején interneten közölték, hogy kizárólag magyar beszállítóktól vásároltak és hogy semmiféle kifogás nem volt a termékeikkel szemben. Amikor januárban telefonon bejelentkeztünk a gyár titkárságán, hogy szeretnénk írni az elmúlt év eredményeiről s az idei év kilátásairól, Tari Eszter vezérigazgató-helyettessel beszéltünk. Elmondta, hogy az évindítás tennivalói nagyon lekötik idejét. Azon a héten csak pénteken tudna időt szakítani, a következő héten pedig külföldre utazik. E-mailen adjuk meg a kérdéseket, amit másnap meg is tettünk. Kértük, amennyiben gondja van a kérdéseket vagy az időpontot illetően, a megadott telefonszámon jelezze, de mindenképpen szeretnénk személyesen is találkozni. Nem történt semmi. Pénteken néhány percet tudtunk beszélni a vezérigazgató-helyettessel. Tőle tudtuk meg, hogy a gyárnak új tulajdonosa van Albert Ottó személyében. A vezetőségben egyedüli változást Juhász Gyula volt vezérigazgató távozása jelentette. A kapott kérdésekre még nem tudott választ adni, de azt mondta, hogy még aznap elküldi e-mailen. Aztán eltelt újabb három nap, de a várt válaszok csak nem érkeztek meg. A lapzárta ideje annál inkább Legközelebb talán több szerencsénk lesz. Elmúlik ez a kis szívzűr. Gregor Pál
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |