Bértárgyalásra készülnek a Picknél

Megmarad a vállalati üdültetés

Csökkenő taglétszám mellett egyre több feladat hárul a Pick szakszervezeti tanácsára. Golhovics Gábor, a szakszervezeti tanács elnöke az érdekképviselet jelenlegi legfontosabb célkitűzésének a február közepén kezdődő bértárgyalásokon való helytállást tartja. Kilenc és fél százalékos alapbérfejlesztést, év végi juttatásként pedig két heti mozgóbért vagy két heti bérnek megfelelő más juttatást szeretne elérni a Pick szakszervezeti tanácsa.

Golhovics Gábor, a szakszervezeti tanács elnöke

Két évvel ezelőtt volt már ugyan hasonló megállapodás a vállalattal, ám azt akkor eredményhez kötötték, amit abban az évben nem tudott teljesíteni a cég. Tavaly pedig a kitűzöttnél magasabb alapbéremelésben állapodtak meg, ezért az év végi juttatás az egész évre szétosztottan jelentkezett. Golhovics Gábor kemény tárgyalásokra számít, mert - mint fogalmaz - gyanús is lenne, ha a vállalat vezetői azzal kezdenék, hogy megkérdezik, hol írják alá a megállapodást?

Javuló partnerség

Az elnök elmondása szerint a közelmúltbeli vezetőváltás, ha áttörést nem is hozott, javította a kapcsolatot a szakszervezet és a menedzsment között. - Bár a munkafeltételeket alapvetően meghatározó tulajdonosi szinten nem történt változás, mégis azt érezzük, hogy inkább partnernek tekintenek bennünket, mint korábban - fogalmaz.

A bérmegállapodás mellett várható a kollektív szerződés jogszabályokhoz igazodó módosítása, a munkaadó normarendezési szándékának megtárgyalása. Utóbbi kérdésben tavaly nyáron már konfrontálódott a szakszervezet a tulajdonosokkal, akik ki akarták venni a normából a pihenőidőt. Ez ellentételezés nélkül napi tíz perccel hosszabbította volna meg a munkaidőt, ami - Golhovics elmondása szerint - mintegy 100 millió forintos megtakarítást hozott volna a munkaadónak. - Biztos vagyok benne, hogy ismét terítékre kerül a kérdés. A munkáltató nem lenne munkáltató, ha nem próbálná meg ezt az összeget máshol megspórolni - véli a szakszervezeti elnök.

A szakszervezetre hárul ezentúl a vállalati üdülők üzemeltetése is. A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének tőserdői, soproni és harkányi üdülőjébe eddig is szerveztek nyaralásokat, ám ez év januárjától a Pick siófoki és mártélyi nyári lakjainak működtetése is a szervezet feladatkörébe tartozik, ehhez a vállalat további támogatást nem biztosít. - A cég vezetése tavaly döntött úgy, hogy nem finanszírozza tovább a vállalati üdülőket. Választanunk kellett, hogy vagy átvesszük, s tovább üzemeltetjük azokat, vagy megválik tőlük a Pick. Utóbbi megoldást nem tartottuk elfogadhatónak, mert egyrészt vagyonvesztéssel járt volna az Európai Uniós csatlakozás előtt nyomott áron túladni az ingatlanokon, másrészt nem volt biztosítva, hogy a kapott pénzt a cég a rekreáció támogatására forgatta volna vissza - ad hátteret a történtekről Golhovics Gábor.

A szakszervezet ugyanakkor csak a szolgáltatások csökkentésével vállalta fel a további működtetést. Ez azt jelenti, hogy a jövőben valószínűleg megszűntetik a félpanziós ellátást, a családoknak pedig vagy saját ágyneműt kell vinniük, vagy vállalniuk kell a mosatás költségét. - Elzárkózunk a piaci alapú üzemeltetés elől, hiszen nem a profittermelés a célunk, hanem a vállalati üdültetés fenntartása. Ezt pedig csak úgy valósíthatjuk meg, ha kényszerűen bár, de kompromisszumokat kötünk - magyarázza Golhovics.

Megtérülő tagdíj

Megtudtuk, a szakszervezetnek gondot jelent a csökkenő taglétszám. A Picknél hétszáz aktív tagot tartanak nyilván, ehhez jön a soproni marhavágó, a Pick Szállítási Kft. és a REAL-VÉD őrző-védő cég összesen mintegy száz tagja, továbbá háromszáz kismama és nyugdíjas. Golhovics Gábor egyik legnagyobb bánatának nevezi, hogy az aktív dolgozóknak csak negyven százaléka tagja a szakszervezetnek. Bár más gyárakkal összevetve ez az arány nem tűnik kevésnek, a vezető szerint nagyobb tagsággal a mozgásterük is nagyobb lenne.

A kilencvenes évek elején a dolgozók 55-60 százalékának volt még tagsági könyve, azóta a létszám fokozatosan csökkent. Ennek részben a vállalatvezetők egészen a művezetőkig ható nyomásában, másrészt az egyre csökkenő szociális juttatásokban látja az okát a bizottsági elnök.

- Sokan magasnak tartják a bruttó bér egy százalékát kitevő tagdíjat, ami egyes - három műszakban dolgozó - munkatársaknál havi 1500-2000 forint is lehet. Ugyanakkor leginkább nem is ezzel, hanem a szemlélettel van a baj. A szakszervezet ugyanis nem önsegélyező alapítvány, nem azért van, hogy minden tagja többet kapjon vissza, mint amennyit befizet, sokan pedig ezt várnák el. Bár nálunk is létezik a születési és temetési segély, elvétve pedig szociális támogatás is, mi nem tudunk egész pulykát adni karácsonykor a tagjainknak, mint ahogyan az általuk olykor példaként felhozott kisebb vállalkozások teszik. Ugyanakkor a normarendszer és a munkarend kialakításában, a műszakpótlékban, a pihenőidő meghatározásában sok-sok olyan eredményt értünk már eddig is el, amely ugyan nem pántlikázott pénzként, de mégiscsak a dolgozók pénztárcáját vastagítja, közérzetét javítja - mondja Golhovics Gábor. Majd vélekedése alátámasztásaként felidézi a privatizáció körül lezajlott eseményeket: a szakszervezet kezdeményezte 1991-ben a vagyonjegy kiadását, amit egy évvel később átváltottak részvényekké. Ezek eladásából a dolgozók összesen mintegy egy milliárd forintot profitáltak.

Más vállalatokhoz hasonlóan a Picknél is jelentkezik a potyautas effektus, azaz azok is részesülnek a szakszervezet által kiharcolt juttatásokban, akik nem tagok. Mind az Alkotmány, mind a Munka Törvénykönyve kimondja ugyanis, hogy a tagság alapján nem lehet a dolgozókat megkülönböztetni, így például a kollektív szerződésben kiharcolt eredmények is mindenkire vonatkoznak. Ezt némileg ellensúlyozandó igyekeznek Szegeden olyan szolgáltatásokat fenntartani, amire csak a tagok jogosultak. A fentebb már említett segélyeken felül ilyen a balesetbiztosítás, amit egy évvel ezelőtt kötött tagjai számára a szakszervezet a Signal Biztosítónál. - Az utóbbi években növekedett a fluktuáció, egyre többen dolgoznak olyanok, akiknek már van munkanélküli tapasztalata. Úgy érzem, hogy ők értékelik leginkább a szakszervezet erőfeszítéseit, a munkásvédelmet - mondja az érdekvédelmi szakember.

Kétféle érdek

Golhovics Gábor szerint olyan reformra lenne szükség, amellyel legalább közvetve azok is finanszíroznák a szakszervezetek szolgáltatásait, akik ma csak az előnyeit élvezik. Javaslata szerint a munkabérek másfél százalékából összeadódó szolidaritási alapból kellene juttatni a szakszervezeteknek. - Miközben a szakszervezetek sok közfunkciót ellátnak, semmilyen központi támogatást nem kapnak, pedig a társadalmi hasznosság alapján az egyházakhoz és a civil szervezetekhez hasonlóan ez elvárható lenne, hogy a pártoknak nyújtott dotációt már fel se hozzam - érvel a szakszervezeti elnök. - Függetlenül attól, hogy milyen színű kormány van hatalmon, senkinek sem tetszik a szakszervezetek léte. Ez érthető is annyiból, hogy mi mindig kritizálunk, követelünk valamit, amivel egyrészt a kormányt, másrészt a munkáltatókat kényelmetlen helyzetbe hozzuk - taglalja a pénzbeli támogatás elmaradásának lehetséges okait Golhovics Gábor.

- Ha minden munkahelyen megkövetelnék a munkaszerződést, rá lehetne szorítani a munkaadókat ennek megkötésére. Ehelyett az általános gyakorlat szerint a minimálbérre bejelentett, majd zsebből zsebbe kifizetett munkavállaló a pénz miatt és mert sokszor nem is tehet mást, belemegy a játékba, hogy együtt játsszák ki a társadalmat. Miközben a lózungok szociális Európáról szólnak, a posztszocialista országokban vadkapitalizmus dúl, a magyarokra pedig különösen igaz, hogy túlzottan is béketűrők - véli Golhovics Gábor. Utóbbi gondolatát kifejtve elmondja: olykor bizony arra megy el az energiánk, hogy meggyőzzük a dolgozókat arról, morgolódniuk kellene. Nem a hergelés a célunk, ugyanakkor a mi küldetésünk, hogy elérjük: a munkavállaló a biztosítható legjobb körülmények között és elfogadható áron adja el munkaerejét. A jó kedélyű dolgozók hosszútávon a vállalatnak is jó befektetést jelentenek. Ugyanakkor el kell fogadni a helyzetet, hogy a munkaadó érdekei azt diktálják, hogy minél olcsóbban jusson a munkaerőhöz. Ez az örök konfliktushelyzet viszont nem szabad, hogy ellenségeskedéssé fajuljon, hiszen végül mindkét oldalon ugyanazért, a vállalat fejlődéséért és a munkahelyeinkért dolgozunk.