2004. XII.évfolyam 1.szám |
BÉR ÉS MUNKA |
Elosztották a többletjuttatástKönnyűnek egyáltalán nem volt mondható az a munka, amely az ősszel a Ringa győri, majd kapuvári termelésleállítása után megalakított paritásos bizottságra hárult. De nem is volt hálátlan a feladat. Az adott helyzetben ugyanis a szakszervezet és a munkavállalók számára sokat jelentett az a megállapodás, amelyet a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének közel egyhónapos tárgyalássorozata végén, még szeptemberben sikerült megkötni a menedzsmenttel. Hatvan millióIsmeretes, hogy a nehezen megszületett egyezség értelmében a Ringa Rt. a törvényes juttatásokon felül költségszinten 45 millió forint többletjuttatást biztosított azoknak a dolgozóknak, akiknek megszűnt a munkaviszonyuk. Később, amikor az eredetileg megállapított létszám nagyobb lett, mivel egy második csoport is megválni kényszerült a munkahelyétől, ezt az összeget arányosan 60 millióra növelték. A nem mindennapi feladat elvégzésére, a keretösszeg differenciált elosztására alakult meg a nevezett bizottság, amelynek ügyelnie kellett, hogy a megszerzett pluszpénz a megállapodás szerinti elveket követve, tisztességes módon kerüljön a munkavállalókhoz. Pászli Tibor szakszervezeti elnök, aki természetesen tagja volt a paritásos bizottságnak, s annak valamennyi fontos döntésében aktívan vett részt, elmondta, hogy minden esetben körültekintően jártak el, figyelembe véve az összes körülményeket. Nem csak lehetőségük volt mérlegelni az egyéni, sajátos szempontokat, hanem eleve úgy szervezték meg a bizottsági munkát, hogy egyetlen ilyen szempont se kerülhesse el figyelmüket. Egyenként, személy szerint elemezték az eseteket. A bizottságban hárman voltak a vállalat és hárman a szakszervezet részéről, s a szakszervezetiek közül valaki mindig személy szerint ismerte az éppen soron lévő dolgozót, akár Győrből, akár Kapuvárról volt az illető. Az elosztás során úgy alakult ki a keretszám, hogy aki legalább három évet ledolgozott a vállalatnál, az a 35.000 forintos alapösszeget kapta. De a továbbiakban figyelembe vették a cégnél ezen felül eltöltött időt, az elbocsátott egyén korát, egészségi állapotát is. Azt külön mérlegelték, ha valaki egyedül nevelt gyermeket vagy gyermekeket, ha beteg, elesett szülőkről, családtagokról kell gondoskodnia. Mindezek a körülmények növelték az összeg nagyságát, így adódott olyan is, aki 100 vagy akár 120.000 forinthoz jutott a törvényesen járó juttatásokon felül. Új reményekSajnos ezek az összegek csak enyhíthették, de meg nem oldották a gondokat, hiszen a hivatalos verzióval ellentétben, egyes vélemények szerint jelenleg a Ringától elbocsátott emberek mindössze 5-6 százaléka, ha alkalmazásban van. A többiek alkalmi munkákból élnek, s legtöbbje még mindig vár valamire. Képzettségének és szakismeretének megfelelő munkát ugyanis nem talál. Jó hírt jelenthet a Kapuvár körzetében eddig a húsos szakmában dolgozók, de most munka nélkül maradtak számára is, hogy új tulajdonosa lesz a kapuvári gyárnak. Román Gyula, a jelenlegi bérlő, még decemberben, az évzáró alkalmával közös ebédre hívta - ahogy ő nevezte - a munkatársakat. Mind a 400 dolgozót. Közvetlen hangnemben megköszönte a három hónapi közös tevékenységet, amelyet igen eredményesnek ítélt meg. Ígéretet tett: mindent megtesz azért, hogy ez az eredményes munka tovább folytatódjon, s megemlítette, hogy újabb ajánlatot tesz a megvételre. Azt is ígérte, hogy amennyiben változás történik, akkor arról nyilvános munkásgyűlésen értesíti a munkatársait, vezetőket és munkásokat egyaránt. Nos, január 28-án Román Gyula betartva ígéretét, 15 perces munkásülésen tájékoztatta a kapuvári gyár dolgozóit, hogy megkötötték a vásárlási szerződést, amelynek első részét anyagilag is rendezték, s ezt követően két lépésben történik majd a teljes vétel, amelynek során legkésőbb augusztusban új tulajdonosa lesz a kapuvári gyárnak. A hír futótűzként terjedt, hiszen sok családban örülnének annak, ha Kapuváron nem veszne a múltba a sok évtized óta becsült húsos szakma. Ám arra a kérdésre, hogy valóban ismét beindulhat-e a termékgyártás Kapuváron, Pászli Tibor kicsit rezignáltan reagált. Mint mondta, a kapuvári hústermékeket előállító üzemegységeket annyira tönkretette, szó szerint feldarabolta a volt tulajdonos, hogy az egész bontásra előkészített épületté vált. A termelő gépek és felszerelések egy részét Ceglédre szállították, a zömét pedig szétdarabolták, használhatatlan állapotban szállították a kijelölt telepekre. Illés Ferenc
A múlt ünnepe100 éves a győri húsipar. Február 4-én a húsos szakmát ünnepelték Győrött, a megyei kereskedelmi és iparkamara impozáns épületében, ahová HÚSOS ÜNNEP-re szóló meghívó invitálta az érdekelteket. Mindez a Városi Közvágóhíd 1904-es megnyitásának évfordulója kapcsán történt. A rendezvényen, ahol Kapuvári József, a HDSZ elnöke is megjelent, bemutatták Havas Ferenc Győri húsos emlékek című könyvét. |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék |