Élelmiszerbiztonság a finisben

Ahogy közeledik május elseje, az Európai Unióhoz való csatlakozás dátuma, szaporodnak a feszültségek a magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban. Korábban elhallgatott információk, feltáratlan összefüggések kerülnek felszínre. Sokan mintha most kezdenének megvilágosodni: nem csak mi indultunk el Európa felé, hanem Európa is szorgalmasan nyomul Keletre. Finisbe érkezett a keleti bővítés folyamata, ahogy Brüsszelben mindig is nevezték a mi csatlakoztatásunkat. A nagy játszmában a politikusoktól egyre inkább a piac emberei veszik át a főbb szerepeket. De nem csak a szereposztás változik, hanem a darab is. Korábban emberi jogokról, az eszmék, az áruk és a munkaerő szabad áramlásáról, a harmonizációról beszéltek a nagy színpadon, mostanában azonban másfelé kanyarodik a történet. A munkaerőpiac védelméről, befizetésekről és a támogatások elosztásáról, a bevándorlásról, és többek között az élelmiszerbiztonságról szólnak a nagymonológok.

Persze aki egy kicsit jobban odafigyelt, már évekkel ezelőtt meghalhatta az élelmiszerbiztonságról éneklő nemzetközi kórust. (Az állategészségügy okot mindig adott erre.) Nem véletlenül, a HDSZ szegedi kongresszusán már főhelyen szerepelt a "termőföldtől az asztalig" szlogen, a szakszervezet vezetői megérezték, hogy valami új elem jelent meg a politikai és szakmai marketingben. Ugyanez nem mondható el a hivatalos szervekről, de a húsipar vezetőiről sem. Érthetetlenül sokat késlekedtek például a korszerű élelmiszerbiztonsági szervek létrehozásával. Túl sokáig nyugtatták magukat azzal, hogy Magyarországon tulajdonképpen nincsenek nagy bajok. Ami a lényeget illetően igaz is.

Jól emlékszem, amikor a 90-es évek közepén dán, svéd és holland húsüzemekben jártam hazai szakemberekkel, többször is megesett, hogy a kollégák hiányosságokat észleltek az egyébként modern, jól szervezett üzemekben. Visszatérő refrén volt, hogy nálunk ilyet nem nézne el a szigorú (EU vagy USA) ellenőrzés. Lecseppenő olaj a szállítószalagról, eltakarítatlan húscafatok, véres eszközök, megannyi szabálytalanság, ami nem kerülte el a kollégák figyelmét. - Nálunk szigorúbb a rend - hallottam több ízben. S bizonyos voltam benne, hogy igazat mondtak. Nem is szólva az állatokkal való bánásmódról vagy az áruval szembeni felelősség megnyilvánulásairól. Az élelmiszerek iránti tisztelet nálunk nagyon eleven még. Jogszabályokat pótol a tradíció.

Mégis talán jó lett volna észrevenni, hogy az élelmiszerbiztonság piaci fegyver lett Európa és az Egyesült Államok kezében. Egy embergóval ugyanis nagyon mély ütéseket lehet bevinni a versenytársaknak. Jól tudják ezt, akik több-kevesebb rendszerességgel küldik üzeneteiket Európából, hogy aggódnak a csatlakozó országok élelmiszerbiztonságáért. Az ilyenféle nyilatkozatoktól elbizonytalanodott magyar (keleti) vásárlónak persze majd a segítségére sietnek május 1. után, amikor szabadon hozhatják áruikat.

Úgy tűnik viszont, hogy az élelmiszeripar hazai tényezői is pontosan felismerték: az élelmiszerbiztonság fegyverét itthon is jól lehet forgatni. (Ezen is múlhat, ki hogyan finisel az utolsó szakaszon.) A végeredmény: öli egymást a termelő és a feldolgozó, a kisüzem és a nagy, nem is szólva a feldolgozók és a kereskedelem harcáról. Így lesz az élelmiszerbiztonságból piaci bunkó a hazai piacon is, amelyet a riválisok megforgat(tat)nak egymás ellen.

Sajnos eközben veszélybe kerülnek munkahelyek, az élelmiszerbiztonság jelszavával vívott csatáknak a munkavállalók látják a kárát.