2004. XII.évfolyam 1.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Élelmiszeripari seregszemleA szokásosan nagy érdeklődés mellett rendezték meg tavaly október 11-15. között Kölnben az ANUGA élelmiszeripari szakmai vásárt és kiállítást, melyet most először a bio- és ökoélelmiszerek jegyében szerveztek meg. Kétévente rendezik meg Kölnben a világ legjelentősebb szakmai seregszemléjét, az ANUGA élelmiszeripari szakmai vásárt és kiállítást, melyet tavaly október közepén, most először a bio(organic)- és öko élelmiszerek jegyében szerveztek meg. A kiállítási pavilonok szerint is szakosodott vásárról azt tartják az élelmiszeriparon belül, hogy az a cég, amelyik nem szerepel az ANUGA kiállítási katalógusában, nem játszik szerepet az világ exportjában, vagyis igazából nem is létezik. A kiállítás egyik érdekessége volt, hogy a világ legnagyobbjainak számító észak-amerikai húsipari multik is erőteljesen jelentek meg, ami egyben azt is jelzi, hogy egyre élesebb a verseny a világpiacon az európai és a tengeren túli élelmiszer-ipari nagyvállalatok között. Ez azért is lényeges, mert mint közismert, az USA élelmiszer-ipari piacán jelentős számban találhatóak génmódosított (GMO) termékek, melyek az európai vásárlók körében nem túlzottan kedveltek és elfogadottak. A húsiparon belül megfigyelhető volt, hogy folytatódott az utóbbi 10-12 évben kialakult tendencia, sajnos egyre csökken a magyar kiállítók száma. A Pick csoport, a Kométa, a Gyulai Húskombinát most is bemutatta termékeit, de igazából ezen kívül a többi hazai cég csak közös standon, a nevével volt jelen. Ugyanakkor feltűnt, hogy az EU-hoz csatlakozó országok kiállítói, akik egyben a magyar cégek vetélytársai is, felkészülten várják a rájuk váró megmérettetést, valamint ugyanerre készülnek a jelenlegi uniós tagországok élelmiszeripari vállalatai is. A kiállítás jellegzetessége volt az is, hogy a minél jobban feldolgozott és előkészített, úgymond konyhakész termékek domináltak. Mayer György
Kapcsolodó linkek: |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |