Szüret után

Mennyi jut a léből?

(Munka, béke.) Mi mostan a szakszervezet, miféle hagyományokat követ, merre tart, mit kér tagjaitól, mit ad cserébe és hogyan masírozik a brüsszeli úton? Kérdések a 2002. esztendő őszén, amikor az új kormány tartani próbálja választási ígéreteit, miközben a közgazdasági guruk egyre távolabbi időpontban jelölik meg a recesszióból való kilábalás dátumát. Európában a munka világa csendes, ha csak a globalizáció körül felcsapó indulatokat nem számítjuk. Tulajdonképpen csend honol Athéntől Londonig, Budapesttől Lisszabonig, a szociális partnerek egyeztetnek, megállapodnak, a munkabékét nem fenyegeti komoly veszély. Előfordulnak persze demonstrációk, lokalizált sztrájkok, amelyek azonban nem borítják fel az állam és a társadalom rendjét. Európában a tőke jól megtanulta a munkásérdekek kezelését, nem szereti és nem tűri egyik oldalon sem a kalandorokat, a felfordulást, a kiszámíthatatlan helyzeteket. Egyes kormányok és multinacionális társaságok időről időre próbára teszik ugyan a szakszervezetek erejét, de sehol sem kérdőjelezik meg a munkavállalói érdekvédelem jogát a fellépésre és az együttműködésre.

(Szociális párbeszéd) Budafokon, a borászati szakiskola szőlőskertjénél alig akad jobb hely a párbeszédre, legfeljebb egy másik szőlőskert Badacsonyban, Tokajban vagy Somló-hegyen. A szakszervezetek idei harmadik szüreti találkozóján feltűnt ugyan, hogy a szemközti dombokon tavaly óta újabb palotányi házakat húztak fel az újgazdagok, de a résztvevők ettől nem zavartatták magukat, mert vigyázó szemeiket távolabbra, Európára vetették. Október elején, néhány nappal az úgynevezett országjelentés megjelenése előtt, napsütötte időben arról diskuráltak hivatásos érdekvédők, hivatalnokok és szakértők, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás milyen esélyeket és lehetőségeket kínál a magyar szakszervezeteknek. Elhangzottak okos megállapítások, miszerint a Lajtán túl már az is előfordul, hogy a szociális partnerek a jogalkotásban is szerepet kapnak, de feltűnt valami a szavak mögött, amire érdemes talán odafigyelni. A tudósítónak az a benyomása támadt, mintha itt és most igazából elsősorban az állam és a hozzátartozó intézmények és vállalatok készülnének az uniós csatlakozásra, s tapogatják az illesztési és kapcsolódási pontokat, különösen a jog, a diplomácia és a kommunikáció által lefedett zónában. Mindeközben a piacgazdaság már európai rakománnyal hajózik, a technológiák, az áruk és a pénz világában lényegében már megtörtént az integráció. A magyar társadalmat viszont még alig érintette meg a csatlakozás szele. Vélhetően ez a körülmény magyarázza, hogy a közszférára koncentráló beszélgetés nem sokat adott a versenyszférát képviselő érdeklődőknek. De azért megtudtuk, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv (az uniós pénzek megszerzéséhez készülő program) kidolgozása során meg kell kérdezni a munkavállalók képviselőit is. Brüsszel ezt megköveteli! Ebben és több más dologban sem lehet megkerülni a szakszervezeteket. Egyébként 2004-2006. között várhatóan több mint ötszáz milliárd forint támogatásra számíthatunk az említett terv megvalósítására, amelynek harmada a humánerőforrás fejlesztésére jut. Magyarán: évente közel 60 milliárd forintot fordítanak majd arra, hogy a magyar munkaerő versenyképes legyen, növekedjen a foglalkoztatottság és javuljon a munkaerő-piaci esélye a leszakadóknak, a hátrányos helyzetű pályakezdőknek, a nőknek, az ötveneseknek, a romáknak, az elmaradott régiókban élőknek és a mozgáskorlátozottaknak. Lesz tehát pénz a foglalkoztatottság növelésére, viszont azzal is számolni kell, hogy a szociális jogok egyre inkább a munkavállaláshoz kötődnek.

(Bérfelzárkózás) Idén szépen növekedtek a keresetek, októberben a közszférában dolgozók megkapták az átlagosan ötven százalékos béremelést. Nekik igazán szüret volt az idei szüret. Budafokon azonban némiképpen eltérő véleményeket lehetett hallani arról, hogy a magyarországi bérek valójában hogyan zárkózhatnak fel az európai bérekhez. Egyfelől elhangzott, hogy a bérfelzárkózás lényegében benne van a gazdaságban, az európai átlagnál magasabb magyar gazdasági növekedés maga után vonja a bérek gyorsabb növekedését is. Továbbá segítheti a bérek reálértékének növekedését az is, hogy bővülő foglakoztatás mellett csökkenteni lehet a bérek utáni járulékot. Ilyen formán szakértők számítása szerint 15-20 év alatt elérhetjük az európai bérek átlagát.

Mások szerint, s ez is hangot kapott a szüreti találkozón, a bérek kiegyenlítődése, európai keresetek kialakulása nálunk csak álom. Hiszen Németország keleti és nyugati fele között tizenkét év alatt sem történt bérkiegyenlítődés, holott hatalmas pénzeket nyomtak bele a keleti tartományokba. A bérek növekedését csak attól lehet várni, ha 2003-ban újabb befektetési hullám éri el Magyarországot, konjunktúra lesz, beindul a gazdasági növekedés. Egyelőre azonban azzal kell számolni, hogy a költségvetés kiköltekezett, a szakképzett munkaerő elfogyott, csökken a versenyképességünk. Nem azt az álmot kell kergetni, hogy mikor érjük utol Európát, hanem az a kérdés, hogy mikor és hogyan térünk vissza az újabb növekedési pályára.

(Alku, pozíció) Pódiumra léptek a szőlőhegyen a hat szakszervezeti konföderáció vezetői is, akik a hely szelleméhez illő jókedvvel, helyenként csípős humorral, őszintén válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre. A kongresszusra és megújulásra készülő MSZOSZ képviselője úgy ítélte meg, hogy jobb lenne, ha kevesebben ülnék körül az asztalt. (A sátrak környékén valaki azt mondta, elég lenne egy szakszervezettel Európához csatlakozni.) Az Autonómok vezetője szóvá tette, hogy a kormány késlekedik a bértárgyalások megkezdésével, ami csúszáshoz vezethet a helyi alkufolyamatban is. A szüretre való tekintettel valaki megjegyezte: majd az számít igazán, hogy mennyi jut a léből. A Liga elnöke azt fájlalta, hogy a konföderációk között az első találkozó idején - két éve - jobb volt az együttműködés, mint manapság. Maradéktalanul csak a közszféra két képviselője örvendett, a "nagy emelés" okán. Az idei bértárgyalásokkal kapcsolatban egyébként bizakodó vélemények hangoztak el, várhatóan a GDP növekedésénél magasabb arányban emelkedhetnek a bérek jövőre, habár nehéz lesz megmagyarázni, mondták, hogy 3-5 százalékos bérszínvonal emelés mellett megy végbe a reálbérek növekedése. Érdekes lehet, hogy a konföderációk vezetői Budafokon egy kérdésben teljesen egyetértettek: kellene egy központi szakszervezeti lap, mert nagyon beszűkült az érdekvédelem nyilvánossága.