Termőföldtől az asztalig

A fogyasztók diktálnak

Fogyasztói igények a húskészítményekkel szemben címmel tartott a közelmúltban sajtótájékoztatót Dr. Szerdahelyi Károly, az Országos Húsipari Kutató Intézet (OHKI) igazgató-helyettese. Az intézet ezzel a kérdéssel már a nyolcvanas évek elejétől foglalkozik, s már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztói szokások a fejlett piacgazdaság keretei között gyorsan változnak. A rendszerváltás óta ezek a változások nálunk is megfigyelhetők. Olyan fogyasztói szokások jelentek meg, mint például az egészséges táplálkozásra való törekvés, vagy a természetes eredetű termékek iránti igény növekedése. Az élelmiszeripar számára azonban egy fogalomba sűrűsödik ez a változás, mégpedig az élelmiszer-biztonság fogalmába.

A kutatási eredmények azt igazolták, hogy az igények növekedése csak azokban a társadalmi rétegekben jellemzőek, ahol az életszínvonal magas. Tény ugyanis, hogy az egy főre jutó éves fogyasztási átlag mögött számottevő a szóródás. Hazánkban egyszerre van jelen a luxusfogyasztás és az alultápláltság, s ennek következtében a lakosság egynegyedének a táplálkozása komoly aggodalomra ad okot. A polarizálódó társadalom a húsiparban is felvet minőségügyi konfliktusokat. A vásárlók kevésbé tehetős része nyilván csak az olcsóbb húskészítményeket veheti meg. S ezt az igényt a húsiparnak is követnie kell. Az olcsóbb árhoz gyengébb minőség tartozik, ám az is igaz, hogy jelentős árkülönbségek vannak az egyes termékeknél is. Az olcsó terméknél a felhasznált adalékanyagok aránya meghaladja az átlagot, nem véletlen, hogy idehaza, de az Európai Unióban is egyre többet foglalkoznak az előírások szigorításával, a minőség javításával. A helyzet valóban megérett a változásra, de óvakodni kell az egyoldalú megoldásoktól. Magyarán: nem lehet figyelmen kívül hagyni a szükségletre termelés elvét. Ha van igény 300 forintos párizsira, akkor ilyet is kell gyártani. Arra viszont vigyázni kell - és erre a gyártók és a szakhatóságok szigorúan figyelnek - hogy az olcsó termékek is garantáltan aggálymentesek, biztonságosak legyenek. További tennivaló - s ennek kidolgozása folyamatban van - hogy a 300 forintos párizsi elnevezése, jelölése különbözzön a 600, vagy a 900 forintostól. Ez ugyanis a korrekt fogyasztói tájékoztatás része, s egyben a visszaéléseknek is gátat szab.

A magyar húsipari termékek minősége, biztonsága nem marad el a világ élvonaláétól. Már csak azért sem, mert a magyar húsipar jelenleg exportorientált ágazat, s reményeink szerint az is marad, vélekedett az igazgató-helyettes. A húsipar nem teheti meg, hogy ne a világ legigényesebb szabványai szerint készítse termékeit. Ebből eredően különösebb minőségügyi, élelmiszer-biztonsági problémák az iparban, különösen a nagyiparban az elmúlt évtizedekben nem adódtak. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a terület problémamentes volna. A fogyasztók érzékelik a nyugat-európai botrányokat, és az import eredetű húsnak lehet gátat szabni a határon, de a hiedelmek bizony begyűrűznek, és ez befolyásolja a magyar fogyasztót is. Éppen ezért a húsiparnak is többet kell tennie az élelmiszer-biztonság és a minőségügy területén, többlet-garanciákat kell nyújtania a fogyasztók részére, amit kommunikálni is szükséges. Nem mindegy ugyanis, hogy a csatlakozás után a magyar fogyasztó továbbra is a magyar termékeket emeli le a polcokról, s nem a német, az osztrák, vagy éppen a szlovák portékákat. Ma - úgy néz ki - a vásárlók kevésbé tekintik fontos kérdésnek azt, hogy Magyarországon termelték-e az élelmiszert, éppen ezért nekünk láttatni kell egyfelől, hogy a magyar élelmiszer gyártása magyar munkahelyet jelent, másfelől pedig meg kell győznünk a magyar fogyasztót arról, hogy az itt gyártott termék garantáltan aggálymentes, még az olcsó is, s hogy jó minőségű és fogyasztása gasztronómiai élvezetet okoz.

A fogyasztói változások azt is magukkal hozzák, hogy a húsiparnak egyre jobb minőséget kell egyre olcsóbban előállítania. Ha a húsipar talpon akar maradni, nem tehet mást, mint elébe megy az igényeknek. Az igazgató-helyettes úgy véli, hogy gyártás- és gyártmányfejlesztésben az elmúlt évtizedben igen sok minden történt, hiszen mindegyik fogyasztói réteg megtalálja a maga számára elérhető húsipari termékeket. Általánossá váltak a többrétegű műbelek, amelyekkel hosszított eltarthatóság biztosítható. Van még egy-két tennivaló, de elképzelés is arra vonatkozóan, hogy mit lehet tenni. Helyénvaló, hogy a fogyasztó az egészséges táplálkozásra törekszik, hiszen - ha csak szerény mértékben is, de - nő a természetes eredetű termékek iránti igény, amelyre a húsiparnak is oda kell figyelnie.

A húsipar szigorú élelmiszer-rendészeti felügyelet alatt végzi tevékenységét, a magyar hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hazai viszonylatban készült és forgalomba hozott termékek aggálymentesek legyenek. Elvileg van néhány veszélyt hordozó technológiai pont, de az ipar felkészült e hibák kiküszöbölésére, így aztán ilyen jellegű problémák nem merülnek fel. Nem is annyira veszélyforrásnak tekinthető, sokkal inkább a fogyasztói bizalom erősítését szolgáló feladat, hogy meg kell oldani a sertések egyedi jelölését. A Vágóállat- és Hús Terméktanács jelenleg dolgozik már a módszer kialakításán, megvalósításán, hogy a vágómarhához hasonlóan a vágósertést is egyedi jelöléssel tartsák nyilván. Ezzel a sertésre vonatkozó valamennyi adat nyomon követhető, amit az igényesebb fogyasztók már idehaza is elvárnak. Nem szólva az exportról - minden harmadik idehaza megtermelt sertést a külpiacon értékesítünk - ahol belátható időn belül ez is követelmény lehet. Ugyancsak nagy figyelmet érdemes szentelni a hűtőlánc kialakítására. Ahol sérül a hűtőlánc, ott gond lehet az eltarthatósággal. A legnagyobb veszélyforrásként a kiskereskedőket említi az igazgató-helyettes, akik a multinacionális cégektől veszik meg az árut, és nincs megfelelő hűtő-, és szállítóeszközük. Nyári melegben is személygépkocsival viszik az árut a boltjaikba.

Ma már az Európai Unióban - a "From farm to table", vagyis a termőföldtől az asztalig koncepció révén - a mezőgazdaság feldolgozatlan termékeit is bevonta a termékfelelősségi körbe. Átmeneti időszak után a mezőgazdasági termelőknek is felelősséget kell vállalniuk a saját feldolgozatlan termékeikért, hiszen ezen a téren is vannak olyan sajátosságok, amelyeket komolyan kell venni. Miután hazánk is az EU- ba tart, és ígéretet tettünk, hogy minél előbb megvalósítjuk a jogharmonizációt, ilyen szempontból kötelező feladat a magyar törvényhozásnak megalkotnia a termékfelelősségről szóló törvényt.