2002. X.évfolyam 3.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Munkabéke a CsabahúsnálA szakszervezet alkupozícióját gyengítik az alacsony viharsarki bérekMunka- és szociális béke jellemzi a Békéscsabán működő Csabahús Kft.-t, ahol tavaly százharminc alkalmazottal 2,1 milliárd forintos árbevételt értek el. Az idei bérmegállapodás - az átlagostól eltérően - már január elsején életbe lépett a Debreceni Hús Rt.-hez tartozó cégnél. Ennek eredményeként átlagosan 13 százalékkal emelkedtek a bérek, amelyben komoly szerepe volt a minimálbér újbóli jelentős növekedésének. Az idei bérkeret összege 128 millió forint, és a várható havi átlagkereset - igaz túlórákkal együtt - bruttó 79 ezer forint. Mindeközben immár hat termékükkel nyerték el a békéscsabaiak a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet - tudtuk meg Dékány Ferenc ügyvezető igazgatótól és Oszlácsné Petőcz Mária szakszervezeti titkártól. A legutóbbi szakmai siker tavaly novemberben érte a Viharsarok fővárosában működő húsipari céget, amikor a Csabai Gömböccel és a Csabai Házi Kolbásszal elnyerték a fentebb említett védjegyet. Dékány Ferenc nem rejtette véka alá, hogy az idén is beadják a pályázatukat a védjegyoltalmat élvező termékek listájára, de a versenytársak miatt nem árulta el, mely termékük kandidál a címre. Az elmúlt öt-hat év legfontosabb történéseit összefoglalva az ügyvezető igazgató érdeklődésünkre elmondta: 1996 óta a foglalkoztatottak létszáma megduplázódott, míg az előállított termékek nagyságrendje és az árbevétel megnégyszereződött. Öt és fél évvel ezelőtt hetvenen dolgoztak a Csabahús Kft.-nél és néhány százmilliós árbevételt értek elé, miközben az éves bérkeret 38 millió forint volt. A 2001-es gazdasági évben a százharminc foglalkoztatott 111 milliós bérkeret mellett 2,1 milliárd forintos árbevételt ért el, közel 70 millió forint adózás utáni nyereséggel. Ez utóbbi - ismerve a húsipari nehéz helyzetét - aligha lebecsülendő teljesítmény. Megtudtuk azt is, hogy 2000-ben a cégnél bruttó 62 ezer, tavaly 71 ezer és az idén várhatóan 79 ezer forint lesz az átlagkereset. A jövedelem viszonylag jelentős emelkedésében szerepet játszott a minimálbér nem elhanyagolható mértékű növekedése is. Ennek forrásait, olykor nem minden nehézség nélkül, de sikerült előteremtenie a cégvezetésnek és a tulajdonosi körnek. A túlórák és a többletteljesítmény is játszik abban szerepet, hogy a Csabahús Kft.-nél az átlagkereset egy nagyságrenddel a minimálbér feletti. Az idei bérkeret végösszege megközelíti a 130 millió forintot. A húsipart jellemezve Dékány Ferenc megjegyezte: az ágazat más szereplőihez hasonlóan nekik is óriási érvágást jelentett az 1998. augusztusi orosz pénzügyi válság, amely után elölről kellett kezdeni a piacépítést. A komoly tanulságok közé sorolta az ügyvezető, hogy nem sikerült visszaszerezni a nagy keleti piacot. Méghozzá elsősorban azért nem - vélekedett Dékány Ferenc -, mert az utóbbi években Oroszországban hatalmasat fejlődött a húsipar, így mára képesek lettek az igények mennyiségi és minőségi kielégítésére. A felerészben hazai és felerészben külpiacokra szállító Csabahús Kft. a honi piac átrendeződését sem tudta nem észrevenni. Ugyanis a hazai eladásaiknak ma már valamivel több, mint felét a multikon keresztül bonyolítják le. Jó munkát csak elégedett emberekkel lehet végezni, ez a filozófia meghatározza a cégvezetés és a szakszervezet, egyébként kiegyensúlyozott, kapcsolatát - hangsúlyozta Dékány Ferenc. Ugyanezt erősítette meg Oszlácsné Petőcz Mária az érdekvédelem helyi legfőbb felelőse, aki az átlagbérek emelkedésének fontosságára hívta fel a figyelmet. A szakszervezet szervezettsége Békéscsabán jónak mondható, hiszen a százharminc alkalmazottból nyolcvanöten szervezett dolgozók, mellettük nyugdíjasok is a helyi alapszervezetet erősítik. Az érdekvédelmi vezető a szociális gondoskodásról és az üdülésről szólva elmondta, hogy a pihenési lehetőségeket a debreceni központból irányítják, ahova a békéscsabaiak mellett a nyíregyháziak és a szolnokiak tartoznak. Fontos, hogy a Csabahús Kft. jóléti keretéből támogatják a dolgozókat, akik így egyre nagyobb számban tudják igénybe venni a kínálkozó lehetőségeket. A szakszervezet - a cégvetéssel összefogva - húsvétkor, nőnapon és karácsonykor ajándékcsomagokkal kedveskedik a dolgozóknak, míg szeptemberben beiskolázási segélyt kapnak az érintett munkavállalók. A szülési és a temetési segély is biztosított a rászorulóknak. Az utóbbi évek bértárgyalásának technikájáról szólva Dékány Ferenc és Oszlácsné Petőcz Mária elmondta, hogy párhuzamosan egyeztet a helyi szakszervezet a menedzsmenttel, a cégvezetés pedig a tulajdonosokkal. Amikor mindenki számára elfogadható a kompromisszum, akkor írják alá a megállapodást. A békéscsabai húsipari cégnél ténykedő szakszervezeti vezető érdeklődésünkre kifejtette: a bértárgyalásokon nem kis mértékben befolyásolja az érdekvédelmi szervezet alkupozícióját, hogy a Viharsarokban az átlagkereset és az egy főre számított nemzeti jövedelem 30 százalékkal elmarad az országos átlagtól. Végül a cég terveiről szólva Dékány Ferenc hangsúlyozta: a jövőben minden fejlesztést, műszaki beruházást alárendelnek annak, hogy minden tekintetben megfeleljenek az Európai Unió nagyon szigorú előírásainak. Az elmúlt években folyamatosan több százmillió forintot fordítottak épületek, így a kapacitás bővítésére, modernebb gépek és felszerelések beszerzésére, valamint a higéniai feltételek maradéktalan teljesítésére. Mindezt annál is fontosabbnak nevezte a cégvezető, mert meglátása szerint a kitörési pont és termékeik eladásának legfőbb felvevőpiaca, a mainál is jelentősebb mértékben, Nyugat-Európa lehet. Bod Tamás
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |