Választmányi ülés
Előtérben a tagtoborzás
Értékelte a tavalyi gazdálkodást, az idei évre pedig új költségvetést fogadott
el a HDSZ Választmánya 2001 április 4-6.-án, Somogyaszalón tartott ülésén.
Emellett a testület áttekintette a bértárgyalások eredményeit, a nyári üdülési
lehetőségeket és az érdekvédelem aktuális kérdéseit.
Gyárlátogatás
A tanácskozás résztvevőit Németh György, a Kométa '99 Kft. szakszervezeti
bizottságának elnöke és kollégái várták a kaposvári húskombinát kapujánál. A
program gyárlátogatással indult, Kovács László vezérigazgató elmondta, hogy a
húsüzem jelenleg 870 főt foglalkoztat, a múlt évi árbevétele 18,4 milliárd forint
volt, s az egy főre jutó árbevétel 15-ről 20 millió forintra emelkedett. Az idén
tovább akarják növelni a hatékonyságot, és alkalmazottanként 27 millióval, üzemi
szinten 23 milliárd forint árbevétellel számolnak. Tájékoztatójában Kovács úr
annak a véleményének adott hangot - egyfajta üzenetként -, hogy a nagyobb
húsipari cégeknek össze kellene fogni, mert csak így tudnak eredményesen
fellépni a nagy áruházakkal szemben. A kisebb beszállítók, amelyek nem felelnek
meg az európai követelményeknek, alacsonyabb önköltséggel dolgoznak, ezért
versenyelőnyhöz jutnak, ráadásul egyes pályázati kiírások diszkriminálják a
nagyobb cégeket.
Közel a határhoz
|
Tanácskozik a testület
|
Az érdekes tapasztalatokat kínáló üzemlátogatás után a testület egy városkörnyéki
panzióban tanácskozott, az áprilisnak megfelelő, napsütést és hűvös szelet
egyaránt hozó időjárás mellett. A változó körülmények ellenére kiegyensúlyozott
eszmecsere, konstruktív vita jellemezte az ülést.
A tavalyi év gazdálkodásáról szólva Kapuvári József elnök hangsúlyozta: amióta
a HDSZ megalakult, bő évtizede, a húsipar egyre szűkül, kevesebb állatot dolgoz
fel, kevesebb munkahelyet kinál. Ez a csökkenési trend még nem érte el az alját,
tavaly is több cég tönkrement. Nem pótolta az elveszett munkahelyeket, hogy
helyenként kisebb létszámbővülés is volt, összességében többen kerültek ki a
munkahelyekről, mint ahányan jöttek. Ezek a folyamatok közvetlenül
befolyásolják a szakszervezet taglétszámának alakulását is. Szervezetileg és
anyagilag önálló érdekvédelmet pedig csak bizonyos taglétszám mellett lehet
fenntartani, s ehhez a "határvonalhoz" a HDSZ most már közel került. Tavaly a
taglétszám előre nem tervezhető csökkenése miatt kisebb hiány keletkezett a
költségvetésben, mindemellett a HDSZ anyagi helyzete stabil, megfelelő
tartalékokkal rendelkezik. Az elnök szavait megerősítette a PEB elnökasszonya,
aki szerint a szakszervezet vagyonának felélését illetően valós veszély nem
fenyeget.
Bevétel és kiadás
Az egyhangúlag elfogadott tavalyi beszámoló után a 2001. évi költségvetésről
széles körű, sok hozzászólással tarkított vita alakult ki. Az előterjesztés azzal
számolt, hogy a tagok után befizetendő fejkvóta tíz százalékkal emelkedik a
bevételi oldalon. A kiadások között pedig - főbb tételeket tekintve - a személyi
költségek 11 százalékkal növekednek, támogatást kap a tőserdei üdülő,
megjelenik a Húsos újság, és fizetni kell az MSZOSZ és az ÉDOSZ
fenntartásához szükséges hozzájárulást. Beruházásként a HDSZ vagyona
hozadékából - egyéni hozzájárulással - számítógépeket vásárol vezető
tisztségviselői számára és kicseréli a központ személygépkocsiját. A költségvetés
összeállítói lényegében számszerűen kifejezték, hogy a szakszervezet csak akkor
tud változatlan színvonalon működni, ha növeli a taglétszámát (pótolja az elmúlt
évi veszteséget) vagy elkezdi vagyonának felélését.
Vélemények
Az alternatív jellegű javaslathoz a testület tagjai közül sokan mondták el a
véleményüket. Sonkoly Zoltán (Délhús) elviselhetőnek tartotta a magasabb
fejkvótát, mivel a tagság csökkenésének tendenciája a külföldi munkavállalások
miatt is még folytatódik. Gergely Tibor (Zalahús) a kiadások lefaragását
szorgalmazta, s azt javasolta, hogy a taglétszám növekedése esetén keletkező
bevétel kerűljön tartalékba. Golhovics Gábor (Pick) arra hívta fel a figyelmet,
hogy a tagtoborzás minden szempontból elemi érdeke az érdekvédelemnek. Pászli
Tibor (Ringa) megerősítette, hogy a külföldi munkavállalás hatását nagyon érzik
a nyugati határ közelében. Sürgette az élelmiszeriparban az összefogást és
reményét fejezte ki, hogy a jövőben tisztul a kép a szakmán belű és kívül. Bezdán
János (Gyula) vállalhatónak tartotta a magasabb fejkvótát, de a tagszervezés
fontossága miatt inkább az alacsonyabb hozzájárulást szorgalmazta. Kijelentette,
hogy az élelmiszeriparon belüli fúziónak az idén már nincs realitása, az ÉDOSZ
és az MSZOSZ tevékenységének finanszírozását csökkenthetőnek nevezte.
Véleményéhez többen csatlakoztak, többek között a házigazdák képviselői is.
Elhangzott, hogy " MSZOSZ le van ülve, mint az iszap." Jung Ferenc (Debrecen)
arra intette a kollégákat, hogy ne kergessenek illúziókat, a létszám leépítése
tovább tart az ágazatban. Sok munkavállalót csak határidős szerződéssel
foglalkoztanak a cégek, a "régebbi kilépők pedig már röstellik a döntésüket, de a
visszaút nehéz".
Ugyancsak a tagszervezéssel összefüggésben Tóth Ferenc (Délhús) elismerte,
hogy Baja fájó gondot jelent, mivel a szervezettség nagyon alacsony. Szigetvári
Mihály (Vas) a cég nehéz helyzetéről elmondta, hogy két éve felszámolás alatt
állnak. Örülnek, hogy az emberek kitartanak a szakszervezet mellett, annak
ellenére, hogy nincs béremelés, ráadásul egy másik érdekvédelmi szervezet is
működik náluk, amely alacsonyabb tagdíjat szed. Az elhangzott
hozzászólásokból, amelyek érintették az ÉDOSZ egész struktúráját is, kiderült,
hogy nagyon sok összetevőt kell mérlegelni a döntés meghozatalakor.
Az ügyvivői testület a vita szünetében mérlegelte az elhangzottakat és azt
javasolta a választmánynak, hogy az alacsonyabb mértékű fejkvótát (224
Ft/fő/hó) fogadja el, az elnökséget pedig hatalmazza fel egy tagtoborzási terv
kidolgozására és végrehajtására. Október elsejével majd értékelni kell a kialakult
helyzetet és elmaradás esetén szülessen döntés a hiány finanszírozásának
módjáról. A javaslatot - költségvetés többi elemével együtt - a testület egy
tartózkodással elfogadta.
Üdülés
Korlátozott számban, de az idén is lehet üdülni szakszervezeti támogatással, így
döntött a választmány. Tőserdőn két faház áll az érdeklődők rendelkezésére, elő-
és utószezonban egy hét 12 ezer, főszezonban pedig 17 ezer forint térítés
ellenében. Sopron-Harkányban egy hétre 17 ezer forintért vehető igénybe egy
szoba. Balatonszabadi-Sóstón három szoba áll a húsosok rendelkezésére később
megállapítandó árakon. (Bővebb információ az alapszervezeteknél szerezhető.)
A választmány tagjai megdöbbenéssel szóltak arról, hogy a parlamentben a
Munka törvénykönyvének módosításával összefüggésben megerősítést nyertek a
munkavállalók jogfosztását célzó indítványok. A résztvevők kézhez kapták a
parlamenti név szerinti szavazás jegyzőkönyvi kivonatát.
Béralku után
Korábbi gyakorlatnak megfelelően a testület tagjai "körtájékoztatást" adtak a
vállalati bértárgyalások eredményéről és tapasztalatairól. Általánosságban
megállapítható, hogy az idei béremelések mértéke az országos ajánlás
centrumához közelit, jellemzően 10-11 százalék körül alakult. Az egyes cégek
adatainak számszerű összevetése az eltérő bérformák miatt nehéz, és az eltérő
piaci helyzetet is figyelembe kell venni az értékelésnél. Továbbra is
tapasztalható, hogy a munkaadók kerülik a valódi alkut, ha csak lehet, egyoldalú
intézkedésekkel szeretnék alakítani a kereseteket. A tulajdonosok és a
menedzsment több helyen megújuló kísérleteket tesznek arra, hogy erőpróbára
kényszerítsék a szakszervezetet, megnehezítsék a tisztségviselők dolgát. Sajnos az
ágazat helyzete továbbra sem kedvez a jövedelmek nagyobb mértékű
emelkedésének, ami helyenként munkaerő-piaci feszültségeket okoz.
Az elnök bejelentette, hogy az Axa és az Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztár
keretében februárban megalakult a húsipari-élelmiszeripari pénztári (alpénztári )
tagozat. Áprilisban tagtoborzási akció indul annak érdekében, hogy a húsipari
munkavállalók minél nagyobb számban lépjenek be, illetve lépjenek át a
pénztárba.
A résztvevők köszönetet mondtak Németh György kollégának és csapatának a
tanácskozás gondos megszervezéséért.
Horváth László