Szakszervezeti kutatás
Önarckép púder nélkül
Szakszervezeti tagokat, tisztségviselőket és nem szervezett munkavállalókat
kérdeztek meg az elmúlt év őszén egy érdekvédelmi kutatás keretében, amelynek
eredményeit a közelmúltban ismerhették meg az országos konföderációk vezetői.
Tanulságos megállapításokat tartalmaz a szerkesztőségünkbe is eljutott kutatási
jelentés, amely okkal számíthat olvasóink érdeklődésére is.
Munkahelyi térben
Valószínű, nem kelt különösebb meglepetést, hogy a megkérdezett munkavállalók
túlnyomó többségének - beleértve a nem szakszervezeti tagokat is - az a
véleménye, hogy szükség van szakszervezetekre és munkahelyi kollektív
szerződésre. Az is kiderült a válaszokból, hogy az emberek elsősorban azokat a
szakszervezeti feladatokat tartják fontosnak, amelyek a munkahelyhez kötődnek,
mint a bér, a kollektív szerződés, a munkahelyek védelme és a szociális
juttatások. Ezek után következik csak jelentőségben az országos
bérmegállapodás, a munkaügyi szabályozás, illetve az ágazati kollektív
szerződés. Legkevésbé tarják fontosnak a megkérdezettek az állami politika
befolyásolását.
Elgondolkodtató, hogy a fiatalok inkább az anyagi javakkal összefüggő
tennivalókat állítják előtérbe, az idősebbeknek, a magasabb iskolai
végzettségűeknek inkább a szabályozott munkaviszony, a munkahely biztonsága
az elöbbre való. A jó munkahelyi közösséget a szakszervezeti tagok fontosabbnak
tartják, mint a nem tagok.
Illúzió és valóság
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a munkavállalók nem annyira a
vezetői döntések befolyásolásával, nyomásgyakorlással vélik érdekeiket
érvényesíthetőnek, hanem a vezetőkkel való jó kapcsolatoknak. Bizonyos illúziók
élnek, miszerint a munkáltatónak csak át kell nyújtani a kívánságokat, és ő a
legjobb tudása, lehetősége szerint teljesíti azokat. Helyenként persze tudják, hogy
a valóság egészen más, a főnökök kérlelhetetlenül képviselik a tulajdonosi
érdekeket, de a velük szembeni fellépés kötelességét sokan a szakszervezeti
"vezetésre" hárítják. Az egyszerű tag mit sem tehet, a dolga csak annyi, hogy
befizesse a tagdíjat, egyébként csak passzív szemlélője lehet az eseményeknek -
vélik elég széles körben. Úgy látszik, hogy a keményebb szakszervezeti fellépésre
való alacsony hajlandóság és a munkáltatóval való jó viszony eltúlzott
hangsúlyozása között meglehetősen szoros az összefüggés.
A megkérdezett szakszervezeti titkárok több mint kétharmada szerint jó a
kapcsolat a szakszervezet és a munkahelyi vezetés között, csak kevesen ítélték
kifejezetten rossznak a viszonyt. A kérdőívre adott válaszok alapján csak nagyon
kevés munkahelyi vezető folytat aktív szakszervezet-ellenes politikát. Figyelemre
méltó azonban, hogy a tagok kevésbé optimisták a helyzet megítélésében. Az
ellentmondó vélemények is arra utalnak, hogy az együttműködés illúziója elég
erős.
Egy esetleges sztrájk meghirdetésével leginkább a szakszervezeti tagok értenek
egyet, a szakszervezeti vezetők és a nem szervezett munkavállalók óvatosabbak,
inkább a "puhább" érdekérvényesítési eszközöket támogatják. (Ágazatonként az
egészségügy, a villamosenergia-ipar és a szállítás-távközlés területén legerősebb
a sztrájk-hajlandóság, legkevésbé harcosak az oktatásban és a vegyiparban.) A
nagyobb munkahelyeken inkább készek sztrájkolni, mint a kisebb cégeknél. A
vizsgálat egészében megerősíti azt a tapasztalatot, hogy a munkavállalók jelentős
része készséggel bekapcsolódik nyomásgyakorló akciókba, különösen, ha az távol
esik a munkahelyétől és nem jár nagyobb kockázattal.
A tagszervezés esélyei
A kutatás a vizsgált kérdéseken túl rávilágított arra is, hogy meglehetősen nagyok
a generációs különbségek a nem tagok, az aktív tagok és a titkárok között.
Bizonyos, hogy nagyobb gondot kell fordítani a vezetői utánpótlás nevelésére, a
szakszerveztek megújulásának egyik feltétele lehet a fiatalabb korosztályok
beáramlása a szervezetbe és a vezetői pozíciókba.
A megkérdezettek kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonítottak a bérek
növekedésének, ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy a bérek alakulására nincs
érdemi befolyása az érdekvédelemnek. Ennek okát a legtöbben - önkritikusan -
abban jelölték meg, hogy a szakszervezeteknek nincs elég erejük arra, hogy a
munkaadókat béralkura, tárgyalásra kényszerítsék.
Érdekes a kutatási jelentésnek az a megállapítása, hogy a nem szervezett
munkavállalók szerint alacsony hatékonysággal működik a szakszervezet, de
kétharmaduk úgy véli, hogy szükség lenne erősebb érdekvédelemre. Ez a
körülmény jó feltételt biztosíthat a tagszervező kampányoknak. Azt azonban
hangsúlyozzák a kutatók, hogy a sikeres tagszervezésnek előfeltétele az
érdekvédelmi munka hatékonyságának a javítása is, mivel sokan korábban már
voltak szakszervezeti tagok, de valamiért csalódtak a szervezetben.
Végezetül említést érdemel, hogy a kutatás szerint igen kedvező a munkahelyi
szakszervezetek és az ágazatok kapcsolata, ami azért is figyelemre méltó, mivel
az elmúlt évtizedben nagy szervezeti átalakuláson mentek keresztül az ágazatok
és sokat romlottak a személyi és működési feltételeik.
A kutatás jó támpontokat kínál az érdekvédelem hatékonyságának növeléséhez,
részletesebb tanulmányozása és értékelése izgalmas feladatot jelenthet a
szakszervezeti oktatásban és a vezetői tréningeken.
(horváth)