Szakszervezeti kutatás

Önarckép púder nélkül

Szakszervezeti tagokat, tisztségviselőket és nem szervezett munkavállalókat kérdeztek meg az elmúlt év őszén egy érdekvédelmi kutatás keretében, amelynek eredményeit a közelmúltban ismerhették meg az országos konföderációk vezetői. Tanulságos megállapításokat tartalmaz a szerkesztőségünkbe is eljutott kutatási jelentés, amely okkal számíthat olvasóink érdeklődésére is.

Munkahelyi térben

Valószínű, nem kelt különösebb meglepetést, hogy a megkérdezett munkavállalók túlnyomó többségének - beleértve a nem szakszervezeti tagokat is - az a véleménye, hogy szükség van szakszervezetekre és munkahelyi kollektív szerződésre. Az is kiderült a válaszokból, hogy az emberek elsősorban azokat a szakszervezeti feladatokat tartják fontosnak, amelyek a munkahelyhez kötődnek, mint a bér, a kollektív szerződés, a munkahelyek védelme és a szociális juttatások. Ezek után következik csak jelentőségben az országos bérmegállapodás, a munkaügyi szabályozás, illetve az ágazati kollektív szerződés. Legkevésbé tarják fontosnak a megkérdezettek az állami politika befolyásolását.

Elgondolkodtató, hogy a fiatalok inkább az anyagi javakkal összefüggő tennivalókat állítják előtérbe, az idősebbeknek, a magasabb iskolai végzettségűeknek inkább a szabályozott munkaviszony, a munkahely biztonsága az elöbbre való. A jó munkahelyi közösséget a szakszervezeti tagok fontosabbnak tartják, mint a nem tagok.

Illúzió és valóság

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a munkavállalók nem annyira a vezetői döntések befolyásolásával, nyomásgyakorlással vélik érdekeiket érvényesíthetőnek, hanem a vezetőkkel való jó kapcsolatoknak. Bizonyos illúziók élnek, miszerint a munkáltatónak csak át kell nyújtani a kívánságokat, és ő a legjobb tudása, lehetősége szerint teljesíti azokat. Helyenként persze tudják, hogy a valóság egészen más, a főnökök kérlelhetetlenül képviselik a tulajdonosi érdekeket, de a velük szembeni fellépés kötelességét sokan a szakszervezeti "vezetésre" hárítják. Az egyszerű tag mit sem tehet, a dolga csak annyi, hogy befizesse a tagdíjat, egyébként csak passzív szemlélője lehet az eseményeknek - vélik elég széles körben. Úgy látszik, hogy a keményebb szakszervezeti fellépésre való alacsony hajlandóság és a munkáltatóval való jó viszony eltúlzott hangsúlyozása között meglehetősen szoros az összefüggés.

A megkérdezett szakszervezeti titkárok több mint kétharmada szerint jó a kapcsolat a szakszervezet és a munkahelyi vezetés között, csak kevesen ítélték kifejezetten rossznak a viszonyt. A kérdőívre adott válaszok alapján csak nagyon kevés munkahelyi vezető folytat aktív szakszervezet-ellenes politikát. Figyelemre méltó azonban, hogy a tagok kevésbé optimisták a helyzet megítélésében. Az ellentmondó vélemények is arra utalnak, hogy az együttműködés illúziója elég erős.

Egy esetleges sztrájk meghirdetésével leginkább a szakszervezeti tagok értenek egyet, a szakszervezeti vezetők és a nem szervezett munkavállalók óvatosabbak, inkább a "puhább" érdekérvényesítési eszközöket támogatják. (Ágazatonként az egészségügy, a villamosenergia-ipar és a szállítás-távközlés területén legerősebb a sztrájk-hajlandóság, legkevésbé harcosak az oktatásban és a vegyiparban.) A nagyobb munkahelyeken inkább készek sztrájkolni, mint a kisebb cégeknél. A vizsgálat egészében megerősíti azt a tapasztalatot, hogy a munkavállalók jelentős része készséggel bekapcsolódik nyomásgyakorló akciókba, különösen, ha az távol esik a munkahelyétől és nem jár nagyobb kockázattal.

A tagszervezés esélyei

A kutatás a vizsgált kérdéseken túl rávilágított arra is, hogy meglehetősen nagyok a generációs különbségek a nem tagok, az aktív tagok és a titkárok között. Bizonyos, hogy nagyobb gondot kell fordítani a vezetői utánpótlás nevelésére, a szakszerveztek megújulásának egyik feltétele lehet a fiatalabb korosztályok beáramlása a szervezetbe és a vezetői pozíciókba.

A megkérdezettek kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonítottak a bérek növekedésének, ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy a bérek alakulására nincs érdemi befolyása az érdekvédelemnek. Ennek okát a legtöbben - önkritikusan - abban jelölték meg, hogy a szakszervezeteknek nincs elég erejük arra, hogy a munkaadókat béralkura, tárgyalásra kényszerítsék.

Érdekes a kutatási jelentésnek az a megállapítása, hogy a nem szervezett munkavállalók szerint alacsony hatékonysággal működik a szakszervezet, de kétharmaduk úgy véli, hogy szükség lenne erősebb érdekvédelemre. Ez a körülmény jó feltételt biztosíthat a tagszervező kampányoknak. Azt azonban hangsúlyozzák a kutatók, hogy a sikeres tagszervezésnek előfeltétele az érdekvédelmi munka hatékonyságának a javítása is, mivel sokan korábban már voltak szakszervezeti tagok, de valamiért csalódtak a szervezetben.

Végezetül említést érdemel, hogy a kutatás szerint igen kedvező a munkahelyi szakszervezetek és az ágazatok kapcsolata, ami azért is figyelemre méltó, mivel az elmúlt évtizedben nagy szervezeti átalakuláson mentek keresztül az ágazatok és sokat romlottak a személyi és működési feltételeik.

A kutatás jó támpontokat kínál az érdekvédelem hatékonyságának növeléséhez, részletesebb tanulmányozása és értékelése izgalmas feladatot jelenthet a szakszervezeti oktatásban és a vezetői tréningeken.