Kötélhúzás, foci, jókedv
Húsosok a családi szabadidős sportnapon
|
A győztes Ringa-csapat támad
|
Som Lászlóné irányítása alatt két tömött autóbusz vitte Petőházára a győri
Ringa Húsipari Rt. dolgozóit és családtagjaikat az idei családi szabadidős
sportnapra, amit a jó hagyományokhoz igazodva immár 33. alkalommal rendezett meg
az ÉDOSZ Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége. Hozzájuk Kapuvárról újabb
csoport csatlakozott, mások személygépkocsikkal érkeztek, s még Sopronból is jöttek,
így a húsosok összesen 169-es létszámmal vettek részt a kötetlen szombati
rendezvényen. Petőháza ismét remek házigazdának bizonyult, Módos János
polgármester személyesen irányította a szervezők munkáját, így nem volt
fennakadás a szabadtéri sportpályákon, a halastónál, valamint a tekecsarnokban, az
asztalitenisz-teremben és a sakkasztaloknál egyidőben zajló baráti
vetélkedőkben. A húsosok minden helyszínen jelen voltak, s a családtagok lelkes
buzdítása mellett gyűjtötték a pontokat, amivel az élelmezésipariak között a
szakmai sorrendet meghatározó táblázaton előbbre juthattak. Végül az összesített
pontversenyben a soproni sörösök mögött a második helyen végeztek,
megelőzve a kekszgyáriakat, a cukor-, az olaj- és a sütőipariakat, valamint
a többieket. Pedig az olyan versenyszámok, mint a kötélhúzás, amelyben a ringás
hölgyek mindenkit legyőzve az első helyen szerepeltek, nem is számított
ebbe az összesítésbe. Som Lászlóné mégis meg volt elégedve a csapattal, amely lelkes
összefogásról tett tanúbizonyságot.
|
Erős fiúk a kötélnél
|
Közben a gyermekek és fiatalabb családtagok a zsákbafutás és más szórakoztató
játékok révén gyűjtötték a csokiból és hasznos játékokból álló nyereményeket.
Amikor pedig a résztvevő csapatok által képviselt vállalatok és a szakszervezeti
bizottságok értékes ajándékaiból megrendezett tombola kisorsolására került sor, szinte
mindenki az árnyékos lelátókra húzódott. A meleget ugyanis nem lehetett
legyőzni az idei nyáron. Nagy tetszésnyilvánítások között vették át a szép
nyereményeket a legjobbak, de a legnagyobb taps a két fődíj nyertesét, a
cukorgyári Grundinger Józsefet és a győri Ringától érkezett Kürti Attilánét
illette, előbbi egy mountain bike kerékpárral, utóbbi egy értékes festménnyel lett
gazdagabb.
Turi József, az ÉDOSZ megyei titkára nagy örömmel nyugtázta a rendezvény
zárószavában, hogy az idén sem veszett kárba az a sok munka, amely a nagy
érdeklődéssel várt, s népes részvétellel megrendezett családi sportnap
megszervezéséhez kellett. S azzal búcsúzott el a résztvevőktől, hogy
jövőre ugyanott találkoznak.
Szöveg és fotó: Illés Ferenc