Májusi ünnep

Hirtelen jött meg idén a tavasz. Mintha késedelmes érkezését akarta volna pótolni, egy könnyű szélfuvalattal egyszer csak itt termett, hozta a meleget, az árvizet, a tavalyi bajokat és az új reményeket. Olyan ez a tavasz, mint az életünk, alig más a színe mint a fonákja. A hétköznapok is néha ünnepi arcot öltenek, az ünnepek emelkedett pillanatait meg földig húzza a megélhetés gondja.

Ha csak valami rendkívüli dolog közbe nem jön, május elsején az idén is kimegyek a Városligetbe, a szakszervezetek majálisát nem mulasztom el már évtizede. Sok szép élményekben volt részem, de részese voltam kellemetlen epizódoknak is. Ilyenkor ünnep elött gyakran eszembe jut: valamikor a kilencvenes évek elején a Városligetben összegyűlt szakszervezeti vezetők akadályozták meg, hogy egy eszement társaság ezen a napon leverje a Május 1. utca névtábláit. Máskor más formát öltött a szembenállás. Vitatkozós, zsörtölődős, pofázós ünnepségeket tartottak a ligeti fák alatt az érdekvédők minden esztendőben a rendszerváltozás óta. Virslivel, sörrel, szónoklatokkal és fogadkozásokkal, ahogy az dukál. Így lesz ez várhatóan az idén is.

Híradások szerint 2000. május elsején együtt ünnepelnek a szakszervezetek, annyi széthúzás után mintha megérlelődnének az összefogást sürgető szavak. Az új évezredbe talán együtt, egységben lépnek be az élelmiszeripari szakszervezetek is, az utóbbi időben biztosnak látszik, hogy a húsosokon ez nem múlik. Eljött az ideje az összefogásnak, mert ha az érintettek nem igyekeznek, elmúlik a pillanat, ami még esélyt kínál az érdekvédelemnek a megmaradáshoz.

A Városligetben évről-évre feloldódni látszanak az ellentétek, a múlt ragyogásában magasabbnak tűnik az égbolt, az évszázados tradíció elsöpri az érdekvédelem útjából az új idők újkeletű gondjait. A lacikonyhák mellett könyveket, újságokat is árulnak, munkásokkal rokonszervező értelmiségiek viszik a szót, pulóveres politikusok figyelik az ünneplőket, olyan benyomást keltve, mintha lenne szellemi hátországa is a munkavállalói érdekvédelemnek.

A Városligetben életképesnek, erősnek látom a szakszervezeteket. Talán ezért az impresszióért érdemes kimenni a majálisra Pápán és Gyulán, Szegeden és Kaposváron, az ország minden pontján, ahol munkás emberek összegyűlnek ezen a napon. Feledni a kudarcokat, az erők fogyatkozását, a munka esélytelenségét a tőkével szemben, szabadulni a megaláztatások keserű érzésétől.

Május elseje, ha késett is a tavasz, ha gyakran beborul is az ég, ha áradás fenyeget is, az idén is a dolgozó emberek ünnepe lesz. Legyen csak sok virsli, habzó sör, nyárson sült ökör, és legyen a szívekben egy kis megnyugvás és bizakodás, hogy az új évezredet köszöntő ünnep erőt adhat a hétköznapi harcokhoz. A munkához.