Vita a Magyar Vasutasban

Szakszervezetek az ezredfordulón

A tőke globalizálódik, összefog, uralkodik és diktál - mondja Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke -, mi meg szétforgácsolódnak, széthúzunk, atomizálódunk, súlytalanná válunk. - Azon gondolkodom, hogyan lehetne és kellene megnyerni érdekvédő kollégáimat a szakszervezeti mozgalom megújításának.

Kemény László politológus: Megváltoztak a követelmények a szakszervezetek számára. Egészen más típusú munkára volt szükség az egypártrendszerű, központilag gondoskodó államban, a szocializmusban, mint a magántulajdonra épülő, az öngondoskodást szorgalmazó, a nemzetközi tőkétől függő, periférikus kapitalizmusban. S ehhez járul még az is, hogy új termelési forradalom van kibontakozóban. Ennek lényege, hogy megváltozik a munka szervezeti rendszere.

Jelenleg szakszervezet-ellenes politikai légkör van - hangsúlyozza Kuti László, a TUDOSZ elnöke -, amelyben a kormánypártoknak érdekük, hogy lejárassák a szakszervezeteket. Ezt pedig legkönnyebben a vezetők lejáratásával lehet elérni. Mert ha nem is igaz, amit állítanak, a bizalom megrendül irántuk. S az emberek többsége nem az egyes vezetők magatartásán kezd el gondolkodni, hanem elfordul a szakszervezetektől.

Önkritikusan be kell vallani, hogy nem találtuk meg azokat a megoldásokat, amelyek jelentős mértékben javíthatnák a munkavállalók helyzetét és politikai, törvényi garanciákat nyújtanának a tagságnak jogaik érvényesítéséhez. Ezért azok a kollégák, akik progresszíven vetik fel a problémákat és a közös megoldás útját keresik, nem járnak messze az igazságtól. De nem az a járható út, hogy kívülről támadjuk egymást és saját szervezeteinket. (Schalkhammer Antal, a bányász- szakszervezet elnöke.)

A legnagyobb problémának azt tartom, hogy hiányzik a szakszervezetek szakértői, kutatási, oktatási háttérbázisa. Gondoljunk csak az osztrák és a német tapasztalatokra. Az érdekegyeztetés jelenlegi állapotát több mint tragikusnak látom, hiszen „sikerült" az elmúlt egy esztendőben teljesen szétverni a korábban kiépített intézményrendszert. (Dr. Tóth Antal, szociológus)

Meggyőződésem, hogy generációk sora után alakul ki a valós szolidaritás. Nem éltük át, nem tanultuk meg a valós szolidaritást. Azt meg lehetett tanulni, hogy milyen kollektív szerződésre van szükség, vagy mit kell tenni a jobb munkakörülményekért. De az nem alakulhatott ki ebben az individualizálódott világban, hogy nemcsak rólam, az egyéni érdekről van szó, hanem a kisebb- nagyobb közösségekről, mindannyiunkról. (Főcze Lajos, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.)

Nem értem, hogy például Csepelen, ahol egy tömbben él 10 ezer volt vagy nem volt munkás, csendben tűr. Annak idején még Lenin szobrának „zsírozták a talpát". Még nagyon kevesen fogják fel, hogy össze kell fogni. Az is igaz, hogy mindenki sajnálja, félti azt a nyomorult 24 ezer forintját is. Nálunk vasmunkásoknál a megélhetés nagy úr. Talán ezért is késtünk el a vitával, a hozzászólásokkal, s Paszternák mint egy csöndes zugban, üldögélt a parlamenti padban. Vajon miért? (Czibere Sándor, a Hajdúsági Iparművek Rt. főbizalmija.)

Kapolyi László akadémikus, az MSZDP elnöke: Nagyon nagy kár, hogy (tisztelet a kivételnek) több szakszervezeti vezető konfliktusa tovább darabolja a mozgalmat. A hatalom mindezt jó szemmel nézi és veszi észre, mert e jelenségeket mind élesebben exponálja.

Némi öniróniával - talán magamra is vonatkoztatva - jó néhány szakszervezeti vezetőt el kellene tiltani az érdekvédelmi munkától - állítja Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. - Éppen a változások érdekében. Ha megújulásról beszélünk valamilyen összefüggésben, én azt mindenekelőtt a radikális személyi változások szükségességében látom.

A szakszervezetek hatékony politizálásának a feltétele: közös fellépésük. Az, hogy ne különüljön el a munkavállalói érdekek képviselete pártérdekek szerint. Más kérdés, hogy ennek mi a megjelenési formája. Ez a mindenkori konkrét körülmények függvénye. (Mocsáry József közgazdász, a Tulajdonos Munkavállalók és Társaságaik Országos Szövetségének ügyvezető elnöke.)

Farkasné Bita Anna, az MSZOSZ Baloldali Munkásplatformjának vezetője: Elsősorban azt húznám alá, hogy kell a platform. Most talán még jobban, mint korábban. A platformnak van jövője, de csak abban az esetben, ha az MSZOSZ és a Munkáspárt megtölti tartalommal és megtalálja ennek korszerű formáját. Ha fórumává válik a kölcsönös tájékoztatásnak, az érdemi párbeszédnek, ha műhelye lesz a baloldal összefogását segítő nézetek és cselekvések összehangolásának, megvalósításának. Ellenkező esetben nincs rá szükség.

Megmondom őszintén, - környezetem véleményét is kifejezve -, hogy országos szinten is ellaposodott a szakszervezeti munka, ott is a leépülést látjuk. Nem érzékeljük azt a harcos, hatékony szakszervezetet, amelyet a tagság máig is vár. Ugyanakkor meg kel jegyezni, hogy a tagság sem igazán tettre kész, nincs összefogás, mindenki elsősorban a saját problémáit akarja megoldani. (Léránt Károlyné, a Pápai Textilgyártó Rt. szb-titkára és Marcalgergelyi polgármestere.)

Sokkal aktívabb szakszervezet-politikára van szükség - szorgalmazza Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. - Igény van a szakszervezeti kommunikációs stratégiára. Csapatmunka kell. A konföderációkkal való együttműködést új alapokra kell helyezni. Rendezendő viszonyunk a pártokkal. Kívánatos, hogy értékeljük a parlamentben játszott szerepünket, az országgyűlési szakszervezeti vezetők tevékenységét. Át kell tekintenünk az európai integrációval kapcsolatos teendőinket. Úgy látom, hogy késő tavasszal szükség lesz egy országos munkaértekezletre vagy egy munkakongresszusra.

A tisztázó eszmecsere tovább folyik.