Lépéskényszerben az érdekvédelem

A Magyar Szakszervezek Országos Szövetsége tavaly decemberi kongresszusán 99 százalékos többséggel szavazott az elnök személyére és a szervezet programjára. (Ennél egységesebben csak a kormányzópárt idei kongresszusán voksoltak a küldöttek.) Úgy tűnt akkor a karácsony előtti békességben, hogy minden rendben halad a legnagyobb hazai érdekvédelmi tömörülés házatáján. Utólag persze egyre többen állítják, hogy már azidőben is látták a bajokat, csak „laufot" adtak a Sándor László - Paszternák László - Schalkhammer Antal nevével jelzett vezetésnek. Higgyük el, hogy így volt, annál is inkább, mivel a téli hóolvadás után, mikor világossá vált, hogy az országos érdekegyeztetés átalakítása körüli vitában csődöt mondott az MSZOSZ stratégiája és taktikája, több ágazati vezető külön utat kezdett, elkerülendő a közös bukást. A latyakos politikai tavaszon ugyanis már sokan tudták: a decemberi kongresszuson elodázott szervezeti és személyi döntések megbosszulták magukat. Ilyen előzmények és körülmények között a nyár közepén - borult égből a villámcsapás - a lapok megírták, hogy Sándor László is élvezte híres földije, a volt bankvezér Princz Gábor jótékonykodását, Paszternák László pedig részt vett egyes szocialisták Horn Gyula által vezetett „villaépítési mozgalmában". (Balogh Sándor professzor kifejezése.)

A nagyfőnökök bekoszolódása - ahogy az egyik lap írta - váratlanul érte az MSZOSZ belső köreit, a megújulást akarókat pedig szinte lebénította a változtatás hirtelen támadt esélye, néhány nyilatkozaton túl, valódi lépésekre nem futotta az erejükből. A kívülállók találgatták, hogy mi húzódhat meg a hetekig tartó botrány mögött. Eltekintve a nyári uborkaszezontól, a sajtó tényleg nagy teret szentelt a korrupció gyanújába keveredett két vezetőnek, aminek csak az vethetett volna véget, ha az érintettek rövid úton levonják a szükséges konzekvenciát. Nem tették, és ez sokba kerül(t) a munkavállalói érdekvédelemnek. Pedig a dolgok végkimenete aligha lehet kétséges, ha egyelőre nem is látszik a kibontakozás. Az urakat, mint képviselőket a Magyar Szocialista Párt gyakorlatilag „ejtette"; a képviselőtársak utóvédharcban tett „szolidaritási" nyilatkozatai tovább fogyasztották a szakszervezeti mozgalom erkölcsi tartalékait.

Az eset kapcsán érezhető némi káröröm a politikai elit köreiben: anyagi és szervezeti megrokkanása után, végre morálisan is meggyengült a munkavállalói érdekvédelem. (A lellei telket persze nem a jobb oldal privatizálta, a VIP-hitelt nem kormányzati nyomásra kellett felvenni. Ezt jó, ha nem tévesztik szem elől a megtévedt vezetőket mentegető kollégák.)

Az MSZOSZ évek óta húzódó válsága csak részben vezetői alkalmatlanság, a szervezet elgyengülése egyre inkább jelzi, hogy a gazdasági és társadalmi szükségletekhez mérten nagyon fejletlenek a munka világának intézményei. Nem érvényesül a sztrájkjog, valódi béralkuk helyett többnyire diktátumok igazgatják a dolgokat, kevés egyezség születik, a megkötött szerződéseknek pedig nincs sok becsülete. A munkavállalók jelentős része csak az egyéni érdekérvényesítésben hisz, sokan szinte irtóznak a kollektív nyomásgyakorlás törvényes és demokratikus eszközeitől.

Belső bajok és külső okok mellett, az MSZOSZ évek óta tartó erózióját felgyorsította, hogy a polgári kormány elvetette azt a korporatív jellegű modellt, amely hosszabb ideje megszabta a szakszervezetek működési formáját és a Horn- kormány időszakában erős legitimációt kapott. Az új helyzetben későn eszmélt Sándor László és köre, illetve alkalmatlannak bizonyult az új „harcmodor" kialakítására. Elhitték, hogy érdemeket szereztek a „munkabéke" fenntartásában és hálát vártak az új kormánytól is ebbéli ügyködésükért. Elkényelmesedtek a parlament és a társadalmi önkormányzatok szép támlás székein; a gazdasági megszorítások időszakában keveset szóltak, akkor sem fontosat, bennfentesekké váltak és azok is akartak maradni. Nem lehetett, más idők jöttek.

Mindegy, hogy milyen okból, és majdan milyen következményekkel, az új kormány elvetette a korporatív formát, próbára teszi a szakszervezeteket. (Ennek várható bekövetkezését előre jeleztük.) Az erős nyomást gyöngék aligha élik túl, csak az erősek maradhatnak talpon. Csak a szakértelemmel bírók, a szervezettek, az anyagilag függetlenek, akik semmilyen módon sem korrumpálhatók. Bizony, ilyen az érdekvédelem az élete a polgári kormányzat regnálása idején az ezredvégi Magyarországon. Nyafogni lehet, de a helyzeten az nem sokat változtat. Tessenek munkaharcot folytatni - szól az üzenet néhai Antall József szavai után szabadon -, ha rákényszerítenek bennünket, akkor majd tárgyalunk.

A szakszervezeteknek nem maradt más választása, minthogy váltsanak: lépést, tempót és erkölcsöket. Azokat állítsák a mozgalom élére, akik nem csak színfalak mögötti politikai árnyékbokszolásokra képesek, akik a tagság bizalmát többre tartják, mint a Postabank hiteladományát és a lellei üdülőtelket.