Bizalmi játszma

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének 148 fős Szövetségi Tanácsa 1999. szeptember 8-án ülést tartott és a megjelent 106 testületi tag 83:23 arányban bizalmat szavazott Sándor László elnöknek.

A napilapok ilyen, vagy ehhez hasonló hírben foglalták össze a Szövetségi Tanács munkájáról szóló beszámolójukat. A Húsos szerkesztője szerette volna részletesen tájékoztatni a lap olvasóit a nagy jelentőségű tanácskozásról, de az ülést zártnak nyilvánították, így kénytelen volt elhagyni az üléstermet. Tanulságos manipulációnak volt azonban tanúja abban a tíz percben, amíg az elnök a résztvevőkkel elfogadtatta a tanácskozás ügyrendjét.

Az 1999 őszi szakszervezeti tennivalókra való felkészülés címmel meghirdetett napirendet Sándor László összekapcsolni javasolta a személyével összefüggő kérdések megtárgyalásával. Nem nevezte nevén a dolgokat, de mindenki érteni vélte, hogy a postabankos ügyében kívánt választ adni azoknak, akik lemondásra szólították fel. Mindjárt előljáróban megszavaztatta azt is, hogy a személyével kapcsolatos vitát feltétlenül bizalmi szavazással kell lezárni. A pártatlanság jegyében azután átadta az ülés elnöklésének feladatát egyik helyettesének. Végül pedig - mint fent jeleztük - zárt ülést rendeltetett el.

Ezek a „fogások" meglehetősen átlátszó módon arra irányultak, hogy egy mellébeszélésekkel és hűségnyilatkozattal tarkított tanácskozás végén megszülessen egy olyan „eredmény", amelyet az MSZOSZ belső viszonyait ismerők előre borítékoltak. Az ügyrendi csavarásokat később „megtalpalták" azzal is, hogy a testület tagjainak egyenként, nyíltan kellett szavazni az elnökről. Az eset a maga nemében példátlan, ám roppant tanulságos. Tudnivaló ugyanis, hogy az MSZOSZ alapszabálya a Szövetségi Tanács teljes létszámának 2/3-os többségéhez köti az elnök visszahívásához, illetve - két kongresszus közötti időben - a megválasztásához szükséges szavazati arányt. (Ez 99 igenlő szavazatot jelent.) Akik lemondásra szólítottak fel Sándor Lászlót, nyilván felmérték a helyzetet, ezért nem éltek a visszahívás intézményének alkalmazásával.

Nyilvánvaló, hogy Sándor László is felmérte a helyzetet, és ezért nem mondott le, mert egy újraválasztási eljárásban nem biztos, hogy megkapta volna a 99 (titkos) szavazatot. Maradt az ügyesen kitalált manipuláció: a „bizalmi szavazás". Ilyen intézményt ugyan nem ismer az alapszabály, és egy váratlan eredmény sem kötelezte volna az elnököt lemondásra (hiszen csak „véleménykérés" történt), de alkalmas volt arra, hogy a közvélemény és az MSZP parlamenti frakciója számára felmutatható legyen a többségi támogatás látszata. A 83-23-as arány, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy alapszabály-ellenesen és nem demokratikus eljárásban alakult ki, valóban többségi támogatást mutat.

Az ülésről kiszivárgott hírek szerint az ügyrendi trükkök mellett Sándor László ellentámadásba ment át, ami kritikusait - akik egyébként mélyen meg voltak győződve erkölcsi fölényükben -, annyira meglepte, hogy képtelenek voltak alkalmazkodni az elnök és elszánt csapatának taktikájához. Vélhetően a sajtó jelenléte, a nyilvánosság kontrollja zavarta volna ezt a színjátékot, amelynek a keretében komoly arccal köszönték meg az elnöknek, hogy a VIP-hitel felvételével alkalmat teremtett a „helyzet kibeszéléséhez" és egy kicsit sajnálkoztak is rajta, hogy az infláció csökkenésével rövidül majd a haszna a törlesztés során.

Arról is tájékoztattak bennünket, hogy az elnök - a hátunk mögött - súlyosan elmarasztalta a Húsos újságot, mert „sajtóhadjáratot folytat" ellene. Ehhez csak annyi megjegyzést fűzünk, hogy Sándor László eddig nem cáfolta állításunkat a Günther Schlegeltől elfogadott 10 mázsa virsliről és más kérdésekben sem.