Párbeszédhez az egyik fél kevés

Beszélgetés Kapuvári Józseffel, a HDSZ elnökével

Amikor a megbeszélt időpontban benyitottam a HDSZ elnökének dolgozószobájába, Kapuvári József éppen egy nemzetközi konferenciára szóló meghívót böngészett. A budapesti tanácskozás témája az ember és munka a XXI. században, etikai kihívások és a civil társadalom szerepe. Az összejövetel célja, hogy a résztvevők megvizsgálják, mennyire fontosak ma a munka világában és az új európai foglalkoztatási gyakorlatban a kulturális, humanista értékek. A tematikus műhelybeszélgetések sorában az is vita tárgya lesz, hogy milyen társadalmi párbeszéd zajlik a vállalatoknál és a közintézményekben, mi az állam szerepe a párbeszéd szabályozásában?

Egy ilyen aktuális lehetőséget nem hagyhat ki a riporter. Azzal indítom az interjút, hogy megkérdezem beszélgetőpartneremet: milyen kommentárt fűzne a szóban forgó konferencia fenti témaköréhez, minthogy ez a szakszervezetek számára is fontos.

- Differenciált a helyzet Magyarországon - állapítja meg Kapuvári József - még egy szakmán belül is. Létezik ugyanis olyan cég, amelynél a társadalmi párbeszéd munkahelyi formája kulturált körülmények között folyik és érvényesül. Tapasztalataim szerint azonban az ilyesfajta vállalkozásokból van kevesebb. A munkahelyek nagyobb részénél inkább csak valamilyen látszatot tartanak fenn.

- Mit ért ezen?

- Azt, hogy - feltétel nélkül - el kell fogadni a munkáltató ajánlatait. Ezt jelenti a „párbeszéd".

- Ez meglehetősen egyoldalú. Úgy is fogalmazhatnék - sportos hasonlattal -, hogy ilyen esetekben egykapura megy a játék.

- Így van, de ha a szakszervezet, mint szociális partner nem ezt teszi, nem így viselkedik, hanem a saját álláspontját képviseli, akkor a cég „ellenségévé" válik, „lázítja" a dolgozókat, s ezért ki kell szorítani a munkahelyről, de a legkevesebb, hogy korlátozni szükséges a működési körét.

- Mit jelent ez utóbbi, kicsit konkrétabban?

- Ennek legegyszerűbb módja az információkból való kirekesztés. Olyan információkról van szó, amelyekkel - a Magyar Köztársaság törvényei szerint - a megfelelő időben rendelkezni kell. Ha ezeket az információkat a szakszervezetek jogi úton akarnák megszerezni, akkor a helyi tisztségviselőket érné támadás. Vagyis lejáratnák, lehetetlenné tennék őket. Ahol meg nincs szakszervezet, azokon a munkahelyeken szinte feudális viszonyok uralkodnak.

- Mi lehetne ebben az állam szerepe?

- Úgy látom, az állam szerepe kettős: 1. Az országos szintű érdemi párbeszéd fenntartásával és törvényalkotással mutasson példát a vállalkozásoknak, a munkáltatóknak az ár-bér kérdésekben, a jövedelemszabályozás, a költségvetés, a foglalkoztatás, a szociális problémák ügyeiben. 2. Ösztönözze a munkáltatókat, az ágazatokat, régiókat átfogó megállapodások megkötésére a munkaügyi kapcsolatok témakörében, s őrködjék e megállapodások - mindkét fél részéről történő - betartása fölött. Úgy tűnik, hogy mindkét állami szerep gyakorlásában szembetűnő hiányosságok mutatkoznak.

A kulturált párbeszéd létrejöttének két útját látom: Vagy a fentiekben vázolt állami szerepvállalás gyakorlása, békésen; vagy úgy, amint ez a fejlett nyugati országok jelentős részében történt: demonstrációkkal, országos és helyi sztrájkokkal.

- Ebben látod a párbeszéd jelentőségét?

- Nemcsak abban, hogy rendezett munkaügyi kapcsolatok jellemzik-e az országot. A párbeszédnek van egy szélesebb értelembe vett szerepe és jelentősége is. Itt van például a polgár szó, ami a jelenlegi kormány megalakulása óta vált sokat használt, divatos kifejezéssé, fogalommá, annak minden pozitív tartalmával együtt. (Öntudatos, bátor, civilkurázsival rendelkező egyén.) Ha a munkahelyeken feudális viszonyok uralkodnak, a kiszolgáltatottság, a függőség érzése az uralkodó, akkor nehezen képzelhető el, hogy ugyanez az állampolgár a gyár kapuján kilépve öntudatos, bátor polgárként képes viselkedni. Az ember ugyanis tud alkalmazkodni, de képtelen magát kettészakítani, két teljesen különböző jellemmel, magatartással megjelenni. Akinek összetörik a gerincét a munkahelyén, abból sohasem lesz szabadon választó polgár, a szó pontos értelmében. Azért sem, mert mindig arra figyel, hogy mi a hivatalos elvárás, és nem saját meggyőződése szerint cselekszik.

- Az MSZOSZ IV. kongresszusán bekerültél a szövetség elnökségébe. Ez arra utal, hogy megnőtt a lehetőséged a makrofolyamatok befolyásolásában.

- A húsipar mellett az élelmiszeriparban működő szakszervezetek támogatásával és bizalmával lettem tagja a testületnek. Ez a megbízatás azt is jelenti, hogy - szerepem szerint - az egész élelmiszeripart kell képviselnem, ami nagyobb kitekintéssel jár, egyszersmind több egyeztetést kíván az információk áramoltatásában. Igyekszem megfelelni ennek a követelménynek, amelynek vállalásában közvetlen kollégáim támogattak, és remélem továbbra is segítenek, mert enélkül nem tudnék eleget tenni kötelezettségeimnek.

- Élénk beszédtéma mostanában a szakszervezetek szétforgácsoltsága. Gyakran hallani: a hat szakszervezeti konföderáció helyett több lenne a kevesebb.

- Magam is erre a következtetésre jutottam. Megérett a helyzet arra, hogy alapvetően két konföderáció fejezze ki a munka világának érdekviszonyait. Az egyik szövetségbe tömörülhetnének a piaci szférában, a magán munkáltatóknál működő szakszervezetek, a másikban pedig a közszférában tevékenykedő szakszervezetek, beleértve az állami költségvetés és a testületi önkormányzatok alkalmazottait összefogó érdekvédelmi szervezeteket is. Ennek a két konföderációnak kellene - együtt és egységesen - tárgyalni olyan kardinális kérdésekről, mint az érdekegyeztetés jövője, a munka törvénykönyvének módosítása és az egész gazdaságot átfogó, kormánnyal kötendő ár- és bérmegállapodások. Minden egyéb, más, ma működő megoldásnak csak az érintett munkavállalók és maguk a szakszervezetek látják a kárát.