1998. VI.évfolyam 3.szám

BÉR
ÉS
MUNKA

Nem engedtek a húszból

Bérfejlesztés a Ringánál

A környezetében mindenki felfigyelt rá, hogy Som Lászlóné, a győri székhelyű Ringa Húsipari Rt. szakszervezeti titkára május 15-e óta valamivel nyugodtabb.

- Kapcsolatban van ez a változás a bérfejlesztési tárgyalások kedvező fordulatával? - kérdeztük a szakszervezeti irodában folytatott beszélgetés során.

- De még mennyire! - hangzott a válasz. - Azon a napon ugyanis végre sor kerülhetett a vállalati szakszervezeti tanácsnak az üzemi tanácstagokkal kibővített ülésére, amelyen a közös megegyezés folytán döntés született ebben a december óta napirenden lévő ügyben. Mi ugyanis már tavaly decemberben előterjesztettük az 1998-ra szóló javaslatunkat a 20 százalékos alapbérnövelésről. Mivel a vezetés részéről megértéssel fogadták igényünket, jogos türelmetlenséggel azóta is egyfolytában szorgalmaztuk a megvalósítást, hisz a vasat addig kell ütni, amíg meleg. Ám mindig akadt valami, ami késleltette az idei bérfejlesztés végrehajtását. Teltek a hetek, a hónapok, s végül mégiscsak eljött a közös megegyezéssel kitűzött május tizenötödike. A VSZT ülésen Jankó Ferenc vezérigazgató számolt be a társaság múlt évi létszám, átlagbér és bértömeg helyzetének alakulásáról. Mivel egyik fontos tényező tekintetében sem történt túllépés, megszülethetett a döntés arról, hogy a szakszervezet által javasolt mértékben, azaz 20 százalékkal növekedjék ebben az évben az átlagbér. Egyetlen kitétel volt, hogy az évi üzleti terv legalább négyszáz milliót eredményezzen.

„Teltek a hetek, a hónapok..."
Erre pedig az eddigi teljesítmények alapján minden esély megvan. Hogy meglegyen a bizonyosság is, a bérfejlesztést két részben oldják meg. Az első 10 százalékot május elsejétől kapják meg az alkalmazottak, a fennmaradt részt pedig ősszel, amikor már elkészül a féléves mérleg és konkrétabban lehet előrevetíteni az év végére várható teljesítményt.

- Ez vonatkozik a kapuvári és a soproni egység alkalmazottaira is?

- Természetesen. A tárgyalásokat együtt folytattuk, hisz a vállalati szakszervezeti tanácsban a dolgozói létszám szerint Kapuvárról tízen, Sopronból ketten és Győrből kilencen veszünk részt.

- Az a tény, hogy a Pick Szegednél kisebb mértékű az átlagbér növekedése, nem nehezítette a tárgyalást?

- Nálunk mindenki megérti, hogy nem lehet egy mértékkel mérni a két egység alkalmazottainak a helyzetét. Ott ugyanis annyival magasabbak a bérek, hogy nekik egy 15 százalékos emelés is többet jelent végösszegben, mint nálunk a 20 százalék. Éppen ezért mi arra törekszünk, hogy egyéb vívmányokkal is javítsunk a jövedelmeken. A VSZT ülésen például javasoltuk a minimálbér szintjének emelését. Ezért a kollektív szerződés módosítását kértük, hogy az a jelenlegi 19.500 helyett 22.000 forintot tartalmazzon. Azt is javasoltuk, hogy a társaság által a nyugdíjpénztárba munkavállalókként befizetett 1500 forintot kétezerre emeljék. És nagyon fontos az is, hogy a kollektív szerződés előírja a tizenharmadik havi fizetés lehetőségét, amennyiben a terv teljesítése megfelelőképpen alakul. Erre pedig az idén végre megvan az esélyünk.

Illés Ferenc

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre