Előtérben a tagszervezés
Jung Ferenc, a Debreceni Hús Rt. alapszervezetének elnöke sikeres tagszervező
munkát végzett korábban a Hortobágyi Juhvágóhídon, a közelmúltban pedig a
Csabahús Kft.-nél, a tapasztalatairól kérdeztük.
- Több receptúrája van a tagszervezésnek, a legfontosabb persze, hogy találkozni
kell a dolgozókkal és fel kell mérni, igénylik-e a szakszervezetet. Ugyanakkor
fontos az is, hogy a cégvezetés ne akadályozza az érdekvédelem megszervezését
és működését.
Gyakran felvetik az emberek, hogy mi az előnye a szakszervezeti tagságnak.
Ilyenkor a saját alapszervezetünk munkáját mondom el példának. Ismertetem a
szakszervezeti munka jogi alapjait, a bizalmiak, a testületek jogosítványait.
- Mi kell még az ismereteken kívül?
- Bátorítani is kell az embereket, mert manapság merni kell vállalni az
érdekvédelmi munkát. A Munka Törvénykönyve támaszt jelent ugyan, emellett
azonban jó, ha mindenki tudja azt is, hogy olyan szövetségi rendszerben
működünk, amely anyagi és erkölcsi hátteret is biztosít a helyi szervezetnek. Az
emberek keresik a biztonságot, a munkahely védelmét és mindemellett fontosnak
tartják a megfelelő keresetet és a szociális juttatásokat.
Nem szabad elhallgatni a beszélgetések során a tagdíjfizetési kötelezettséget,
amelynek a mértéke általában a bér 1 százaléka.
- Az említett két helyen kívül a térségben hol van még lehetőség tagszervezésre?
- Több középüzem is működik a régióban: Balmazújvárosban, Nyíregyházán,
Aranyosapátiban és Hajdúszoboszlóban. Tudomásom szerint egyik helyen sem
működik szakszervezet és nincs kollektív szerződés sem. Szándékomban áll
megkeresni ezeket a helyeket, azért is, mert a szervezettség növelése javítja a
debreceni alapszervezet pozícióját is. A Csabahúsnál a 110 fős létszámból 77-en
léptek be a HDSZ-be. Hasonlóan sikeres tagszervezés esetén igen komoly
mértékben javulhatnak a régióban az érdekvédelem feltételei.