Együtt erősebbek vagyunk

Hozzászólások a beszámolóhoz

Bordács Ferenc (Szolnok) első hozzászólóként hibaként rótta fel, hogy szerinte a HDSZ nem foglalkozik érdemben az üzemi tanácsokkal. Elmondta, hogy az új testület fennállása óta nem rivalizál a szakszervezeti bizottsággal. - Az üzemitanács-elnöki és az szb-titkári tisztség nem vonható össze - bizonygatta -, mert a két testületnek eltérő feladatokat kell megoldani és az is előfordulhat egy esetleges kormányváltozás után a szakszervezeteknek ki kell vonulni a munkahelyekről. Javasolta, hogy a HDSZ lépjen be egy új alapokon működő ÉDOSZ-ba.

Major Gábor (a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke) emlékeztette a küldötteket: a két szervezetet összeköti a Munkásközmüvelődési Alapítvány, az egymásért vállalt szolidaritás és az a körülmény is, hogy mindketten ellenezték a privatizációnak azt a formáját, ami hazánkban megvalósult. - Szakszervezeti vezetőket meg lehetett verni, bíróság elé állítani, s ebben a kormányok mulasztást követtek el - állította a villamosipari kollága -, mert nem teremtették meg a feltételeit annak, hogy a munkavállalók megvédhessék magukat és érdekeiket. Bírálta a parlamentben ülő szakszervezeti vezetőket és föltette a kérdést: mit tettek ők azért, hogy a privatizáció során a foglalkoztatási kötelezettségek megvalósuljanak? Tájékoztatásul elmondta, hogy szervezetük az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéhez tartozik, parlamenti pártokkal tárgyalnak, de szövetséget egyik párttal sem kötnek.

Orosz Tibor (Gyula) hangsúlyozta: a vállalati szakszervezeti tanács tagjaként 1994 óta a Gyulai Húskombinát Rt. felügyelő bizottságában a dolgozók egyik képviselője, s elérték, hogy a privatizációs szerződésbe belefoglalták a szakszervezeti követeléseket. - Az érdekvédelemnek szüksége van képzésre, mert a tárgyaló partnerek is képzettek, és örvendetes, hogy a HDSZ ezt időben felismerte - állapította meg és elmondta, hogy a tiszteletdíjának egy részét képzési célokra felajánlotta. Felkérte a hasonló tisztséget betöltő kollégákat, hogy kövessék a példáját.

Sándor László (az MSZOSZ elnöke) megállapította, hogy a rendszerváltozás óta „padlóra kerültek" a szakszervezetek, mert a nagyarányú privatizáció előtt külföldi tényezők jónak látták „eltakarítani az érdekvédelmet". Sajnálatos azonban - tette hozzá -, hogy az érdekvédelem elgyengüléséhez belső személyi ambíciók is hozzájárultak. - Ma jószerivel csak panaszkodni tudunk, hogy nincs elég erő, összefogás - mondta a legnagyobb érdekvédelmi tömörülés vezetője -, pedig a munkavállalók a mai kiméletlen érdekharcban csak magukra számíthatnak. Kijelentette: az elmúlt évek veszteseinek helyzetét egy kvázi- kárpótlás keretében rendezni kell és nem tarthatók fenn a bérből élők között kialakult nagy jövedelmi különbségek. Bele lehet-e nyugodni - tette fel a kérdést -, hogy állami támogatással nálunk letelepedő cégek kitiltják üzemükből a szakszervezetet? Az MSZOSZ elnöke szerint egy ágazati szakszervezet néhány ezer fős tagsággal nem tudja megvédeni a munkavállalók érdekeit, mint mondta „az egyszemélyes szakszervezetek ideje lejárt." A szekszárdi esetből azt a tanulságot vonta le, hogy számos esemény történt, de eredmény kizárólag tárgyalóasztalnál született, s olyan esetekben, amikor az MSZOSZ is „beszállt". Akik pedig a munkaügyi konfliktusból politikai kérdést akarnak csinálni, jól gondolják meg - mondta figyelmeztetésül -, mert el is lehet veszíteni a csatát. A szakszervezetnek elsősorban a munkahelyen, a munkaharc eszközeivel kell megvívni a harcot. Végezetül reményét fejezte ki, hogy lesz erős ÉDOSZ és erős országos szövetség.

Dr. Orosz Sándor (az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke) megerősítette: a mezőgazdasági bizottság és a HDSZ kapcsolata intézményesített, szocialista politikusként pedig természetesnek tartja részvételét a kongresszuson. Kijelentette: csak olyan modernizáció lehet sikeres, amely az agrárágazat fejlesztésén alapúl. Valóban - mondta -, a szakszervezetek elgyengítésére irányuló szándékot tapasztalni lehetett a politikában, érvényre jutása a privatizációban érdekelt erőknek tulajdonítható, ám a kisembereket képviselő politika csak akkor lehet sikeres, ha a szakszervezetek és a szövetkezetek erősek lesznek. A kisemberek érdekérvényesítése legyen a „kárpótlás" - jegyezte meg Sándor Lászlóhoz fordulva. A szakszervezetet a magyar agrárium fontos intézményének nevezte és „ha összefogunk, abból forintok is lesznek, nem csak krajcárok"- jegyezte meg befejezésül.

Tage Bak (a Dán Élelmiszer-ipari Szakszervezet nemzetközi titkára) felhívta a figyelmet, hogy a privatizációval kapcsolatban könnyen felerősödnek nacionalista vélemények. A szakszervezeteknek fel kell lépni azokkal szemben, akik a külföldiek, a bevándorlók ellen politizálnak Elmondta, hogy az európai- és a világszervezetben sokat foglalkoznak az élelmiszer-ipari termékek minőségével, különféle termelési kérdésekkel, s ehhez a munkához jól képzett szakemberekre van szükség. Az oktatás tényleg nagyon fontos.

Jankó Ferenc (a Hússzövetség elnöke) tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit a húsipar helyzetéről, mivel „a gazdaság állapotától nem függetlenítheti magát a szakszervezet sem". Nagy földrengések zajlottak le a szakmában - állapította meg - a keleti piacok összeomlottak, a hazai húsfogyasztás 45-ről 29 kilogrammra csökkent, leapadt az állatállomány, kiterjedt a feketepiac. Az utóbbi időben ugyan megtörtént a nyitás Kelet felé, az exporttámogatás viszont csökkent. A hazai fogyasztási igények polarizálódtak, csak a nagyon igényes és a gyengébb termékekre van kereslet. A Hússzövetség elnöke helyesnek ítélte azt a kormányzati törekvést, amely a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét kivánja megteremteni. A húsiparban a tőkekoncentrációt új jelenségnek nevezte, s úgy vélte, hogy a kisebb cégek tönkremenetelére a munkavállalóknak is fel kell készülni. A szakszervezetek - hangsúlyozta - csak akkor tudnak eredményesen fellépni a munkahelyek megtartásáért és a jövedelem növeléséért, ha figyelembe veszik a gazdasági feltételeket. A küldötteket biztosította arról, hogy a Hússzövetség elnökeként támogatja az ágazati kollektív szerződés megkötését.

Herczeg Miklós (az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára) úgy ítélte meg, hogy az öt-hat éve tartó húsos-erdész együttműködés mindkét fél számára hasznos, kölcsönösen segítik egymást a Földművelésügyi Érdekegyeztető Tanácsban és más fórumokon. Egyes hozzászólásokra reagálva felhívta a figyelmet, hogy „a hatalom, a tőke mindig él az oszd meg és uralkodj elvével, de mindig kettőn áll a vásár". A szekszárdi esetnek az is az egyik tanulsága - emlékeztette a küldötteket -, hogy a munkavállalók pillanatnyi előnyökért hagyták magukat megosztani, bomlasztani a soraikat. Az sem biztos - mondotta az önállóságért sokat küzdött erdész kolléga -, hogy mindenkor mindenkivel együtt kell működni. A húsosok és erdészek együttműködése pedig azt példázza, hogy nem csak szövetségi keretekben teremthető meg a szolidaritás. A jövőben alapszervezeti szinten is igyekszik közelebb kerülni egymáshoz a két szervezet, ebben szívesen veszik az MSZOSZ megyei szerveinek a közreműködését is.

Franz Schuster (az Osztrák Élelmiszer-ipari Szakszervezet titkára) saját tapasztalataikról szólva elmondta, hogy az osztrák húsipar, különösen az üzemméret és a foglalkoztatottság tekintetében, nagy strukturális problémákkal küzdött az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt. Ezeket az ágazati szintű kérdéseket azonban megoldották még a belépés előtt. Emiatt sem lehet minden negatív tapasztalatot az EU számlájára írni. Kedvezőnek ítélte, hogy a csatlakozás időszakában viszonylag kevés húsipari termék jelent meg Ausztriában. Az is pozitív, hogy magas a „belső export", a Németországba irányuló kivitel aránya. Elmondta még, hogy nehezebb egyes üzemek helyzete, mivel egyre növekszik a kistermelők közvetlen eladása. A vágóhidak kapacitásának kihasználtsága gyenge, kevés az alapanyag, sokan abbahagyták az állattenyésztést. Most ösztönzik állattartásra a gazdákat.

Som Lászlóné (Győr) a tagszervezésben szerzett tapasztalatokról tájékoztatta a kongresszust. A Ringánál sok energiát fordítnak az egyéni sorsokra, de tisztában vannak vele - tette hozzá -, hogy az igazi érdekvédelem nem a Mikulás csomagok kiosztásával és olcsó áruk beszerzésével ér véget. Nagy Sándort, az MSZOSZ korábbi elnökét idézte: Magyarországon az emberek többsége akarta a változásokat, de a részleteket nem ismerték és a politikai erők sem mondták meg, hogy tulajdonképpen mit akarnak. Paradox helyzetet teremtett, hogy a szakszervezetek mindent megtettek a békés átmenetért, ugyanakkor a tagság harcosabb érdekvédelmet akart. Somné nehezményezte, hogy az MSZOSZ kritikáját négy éve is megfogalmazták, de kevés a változás: a szekszárdi ügy kivételével szinte alig hallani az országos szövetségről; a székházeladásról pedig negatív a tagság véleménye.

Deák György (Debrecen) egy pakli kártyával a kezében annak a véleményének adott hangot, hogy „a lapok le vannak osztva", s aki benne van a partiban, mondhat „passzt", de aduval „kontrázhat" is. Arra kell törekedni - fűzte hozzá magyarázólag -, hogy a szakszervezetnek legyenek aduászai. Ilyennek nevezte a képzéssel megszerezhető tudást, s dicsérte Bo Eriksson önálló gondolkodásra nevelő oktató munkáját. Felidézte a szekszárdiak februári, Parlament előtti tüntetését, amely nagy élményt jelentett a számára. Steer Lajosné (az ÉDOSZ Szövetség alelnöke) a 90. évfordulóra utalva megállapította, hogy „a múltunk közös" és a Szövetséghez tartozó szakszervezetek mai gondjai is hasonlóak azokhoz, amelyekről a beszámoló szólt. - Az elmúlt évek bebizonyították, hogy az ágazati szakszervezetek önállóan nem képesek boldogulni, ha őszinték vagyunk egymáshoz - fejtegette - , nem tudunk a tagság érdekeinek hatékonyan érvényt szerezni. Ezért lépéseket kell tenni az összefogás megteremtésére. Kijelentette: partner ahhoz, hogy rövid időn belül működőképes struktúra jöjjön létre, de „nem várhatunk sokáig" a közös célok megfogalmazásával, az érdekvédelem megerősítésével. Egyedül nem megy, - mondta nyomatékkal -, s erre nagyon sokan egyénileg is rájönnek.

Miroslaw Nowicki (a lengyel Szolidaritás élelmiszer-ipari tagozatának elnöke) köszönetet mondott azért a segítségért, amelyet a HDSZ nyújtott a lengyel árvízkárosultaknak és kifejezte, hogy a jövőben is folytatni kívánják a két szervezet között kialakult jó együttműködést. A közelmúltban tartott lengyelországi választásokra utalva elmondta, hogy kollégái különféle posztokra kerültek az Országgyűlésben és a kormányban, s az érdekvédelemben méltóképpen kell helyettesíteni őket. Majd ismertette azokat a célkitűzéseiket, amelyeknek a végrehajtását az új kabinettől várják. Társadalombiztosítási reformot akarnak és olyan ösztödijrendszert, amely lehetővé teszi a tehetséges, vidéki gyerekek továbbtanulását. A privatizáció során kárpótlási jegyet akarnak adni az 50 év felettieknek, hogy befektethessenek a nyugdíjpénztárakba. A munkaügyi törvényeket úgy kívánják módosítani, hogy a munkaadókat legális foglalkoztatásra ösztönözzék, s a munkavállalóknak több jogot biztosítsanak. Külpolitikai téren támogatják a NATO-csatlakozást.

Golhovics Gábor (Szeged) érthetetlennek nevezte, hogy a jelentős túlkapacitások mellett újabb vágóhidat avatott fel a szaktárca vezetője. - A kapacitások újabb bővítése mindannyiunk munkahelyét veszélyezteti - állapította meg -, mert gerjeszti az egyébként is kritikus helyzetben levő piacot. A külföldieket beengedtük, magunkat pedig tönkretesszük - jegyezte meg. Egyetértett a beszámolónak azzal a megállapításával, hogy az a cég, amelyik nem tud megfelelő bért fizetni, essen ki a versenyből. De akkor hogyan kezeljük a szekszárdi ügyet? - kérdezte a Pick szakszervezeti vezetője. A HDSZ munkaszervezetéről szólva kérte a kongresszust, hogy fontolja meg a javaslatot és bízza meg az ügyvivő testületet a kérdés vizsgálatával. A szolnoki kolléga hozzászólására kritikusan azt válaszolta, hogy „mintha csak a vezérigazgatóm mondta volna." Feltette a kérdést: miért van szükség üzemi tanácsra? - Mert a törvény előírta! - volt a válasz. Ha tetszett, ha nem el kell(ett) fogadni. Tapasztalataik szerint egyébként sokkal könnyebb a szakszervezet dolga, ha ugyanaz a személy vezeti a két testületet. Az érdekvédelem úgysem vonulhat ki a munkahelyekről olyan körülmények között, amikor nincs ágazati kollektív szerződés és területi szervezet sem. A nyugati példákra való hivatkozás pedig hamis, mert ott „a szakszervezetnek aduászok vannak a kezében, mi pedig egy betlit sem tudunk megjátszani".

Hajdúné Lovász Edit (Szekszárd) vitatkozott azokkal a sommás megállapításokkal, hogy a szekszárdi húsüzem eleve elhibázott beruházás volt. Szerinte az EU-ban éppenséggel a szekszárdihoz hasonló korszerű üzemekre lesz szükség. Rossz gazdaságpolitika az - mondta -, amelyik nem támogatja az állattenyésztést és a feldolgozóipart az európai versenytársakkal szemben. És jobban kellene támogatni a munkahelyek megőrzését és az újak létrehozását. - Az elmúlt négy évben sokszor megkaptuk, hogy túlságosan radikálisak vagyunk. Úgy gondolom, hogy Szekszárdon azt tettük, amit kellett - jelentette ki Hajdúné -, ha nem tettünk volna semmit, a cég sorsa akkor is így végződik és az emberek sokkal rosszabb helyzetbe kerültek volna utcára. Günther Schlegel helyzetét nem a szakszervezet bérkövetelése határozta meg. Megállapította: a húsiparban a bérek elmaradnak a szükségestől és a lehetségestől, a szakszervezet „önmérséklete" látszik a gyenge fizetéseken. Az alapszervezeti vezetőségek több helyen akartak volna sztrájkot szervezni - vetette fel -, de a tagság nem vállalta a harcot. Pedig sztrájk nélkül, az erőnk felmutatása nélkül nem számíthatunk sikerre, nem is vesznek komoly partnernek bennünket. Elmondta, hogy Szekszárdon a dolgozók „átállása" miatt csatát veszítettek, s „utána már kínszenvedés volt végigcsinálni". Zavarónak nevezte Sándor László kijelentését, mert az MSZOSZ nélkül is sok eredményt értek el, amiről nem is tud az elnök, aki az év elején inkább a munkáltatót támogatta. Gergely Tibor (Zalaegerszeg) negatívan értékelte, hogy a rendszerváltozás óta nincs agrárkoncepció a kapacitás, a támogatás, a kivitel alapvető kérdéseiről, s nem alakult ki a jelenlegi közgazdasági környezetbe illő szabályozó rendszer sem. Megítélése szerint az érdekvédelem sajátos helyzetbe került a Zalahúsnál azáltal, hogy a cég magánosítását a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében hajtották végre. - Nagyon nehéz eldönteni, hogy bért fejlesszünk, vagy nagyobb legyen az osztalék - mondta -, hiszen a tulajdon 30 százalékával rendelkező kisrészvényesek betették a pénzüket a cégbe. Mérlegelniük kell azt is, hogy veszteség esetén nem lehet bért fejleszteni. Egyetértett azzal, hogy csak harccal lehet a munkáltatókat bérfejlesztésre kényszeríteni, de „azt nem tudom, hogyan". Óvott attól, hogy valaki a szekszárdiakhoz hasonló helyzetbe kerüljön, mert „magunknak csináljuk meg a konfliktust". Nem támogatta a munkaszervezet bővítését.

Kapuvári József elnök a vita lezárásaként örömét fejezte ki, hogy a hozzászólók megerősítették az ágazati kollektív szerződés megkötésére irányuló erőfeszítéseket. Javasolta, hogy a feladatokat illetően a kongresszus erősítse meg a képzés fontosságát, hangsúlyozza a munkahelyen, illetve az üzemi tanácsokban való szakszervezeti jelenlét további fokozását, bízza meg az új testületeket a munkaszervet fejlesztésével. A beszámolót, az elnök kiegészítő javaslataival együtt, a küldöttek egy ellenszavazattal elfogadták.