A tagság elismerte a végzett munkát
Gyulán nagyon kedvezően fogadta a tagság, hogy a HDSZ az alföldi várost
választotta
a kongresszus színhelyéül. A sikeres érdekvédelmi munka mellett bizonyára ennek
is
tulajdonítható, hogy az alapszervezetben erős aktivitást váltottak ki a
kongresszusi
előkészületek. Az „első körben" a csoportok megválasztották a bizalmiakat és a
helyetteseket, majd területenként a főbizalmiak és helyetteseik megválasztására
került
sor. Ezt követően 1997. október 8-án a megválasztott bizalmiak és főbizalmiak
választói értekezletet tartottak. Bezdán János, a vszt elnöke a fórumon adott
számot az
elmúlt három évben végzett munkáról. A beszámolót vita követte, amelyben
elsősorban
a bérekkel, keresetekkel foglalkoztak a hozzászólók. Az elhangzottak alapján
megállapítható: a tagság elismerte a szakszervezet munkáját, amelyet a
húskombinát
privatizálása, az ingyenes vagyonjegy rendezése és a bérek alakításában végzett.
Ugyanakkor felhívták a figyelmet a különböző munkahelyek között meglévő
béraránytalanságokra, feszültségekre.
A választói értekezlet újraválasztotta Bezdán Jánost a vszt elnökének,
alelnöknek pedig
Csótya Jánost. A HDSZ kongresszusára tíz küldött kapott mandátumot.
Az újjáalakult vszt első ülésén a tagság véleménye alapján megfogalmazta a
szakszervezet 1998. évi bértárgyalási ajánlatát. (Információink szerint a
testület -
várhatóan novemberben - a cég vezetésénél 22 százalékos bérfejlesztést
kezdeményez
jövő évre.)
Ugyancsak a kongresszusi előkészítő fórumokon szerzett tapasztalatok alapján a
vszt
arról döntött, hogy javaslatot tesz a társaság vezetésének az idei évre 13. havi
bér
kifizetésére. Mivel a bizalmi csoportok értekezletein sokan dicsérték az idén
megrendezett családi majálist, a testület jövőre is vállalkozik a rendezvény
megszervezésére. Egybehangzó vélemény, hogy szükség van olyan alkalmakra, ahol a
szakszervezeti tagság kötetlenül is találkozhat és erősítheti az összetartozás
érzését.
(H.)