1996. IV.évfolyam 6.szám

BÉR
ÉS
MUNKA

Módosult a sztrájkszabályzat

A győri Ringa Rt. adott otthont 1996. december 4-5-én a választmány ülésének, ahol az „évszaknak megfelelően" az ülés legfontosabb napirendje az 1997. évi bértárgyalások előkészítésének áttekintése volt. Az alapszervezetek képviselői számot adtak egymásnak az eddig megtett lépésekről, a helyi szintű döntésekről. Gyakorlatilag mindenhol meghatározták a szakszervezeti bizottságok a társasági szintű bérkövetelés-, illetve minimálbér mértékét, a bérfejlesztésre vonatkozó javaslatokat. Összességében megállapítható, hogy a választmány által korábban meghatározott ajánlás szerint döntöttek az alapszervezetekben. A 22 százalékot minimális követelésnek tekintve, a legtöbb helyen ennél magasabb bérfejlesztési igényt határoztak meg.

Nem tekinthető teljesen véletlenszerűnek, hogy a bértárgyalásokra készülés jegyében a választmány korszerűsítette a sztrájkszabályzatot. A vitában azonban kiderült, hogy az elmúlt évek szervezeti tapasztalatai és a szekszárdi sztrájk néhány tanulsága is indokolttá tették a korábbi években készített szabályzat leporolását.

Hajdúné Lovász Edit, a napirend előterjesztője a módosítások lényegét abban jelölte meg, hogy a helyi akciók összhangban legyenek a HDSZ céljaival, törekvéseivel. Lényeges módosításnak tekinthető, hogy a szabályzat kimondja: csak tagi szavazás alapján, többségi támogatás mellett hirdethető meg sztrájk. A sztrájk elindításáról, lefolyásáról és befejezéséről az országos és a helyi sztrájkbizottság együttesen dönt. Ugyancsak együttes döntés szükséges a tárgyaló csoport összetételének módosításához. A testület megerősítette az országos sztrájkbizottság személyi összetételét, amely helyi sztrájk esetén az alapszervezet delegált képviselőjével bővül. A választmány hosszú vita után egyhangúlag fogadta el a módosított sztrájkszabályzatot. Ugyancsak egyhangú döntés született a sztrájkalapba történő befizetésekről, illetve arról, hogy a költségvetés elfogadásakor meghatározzák az alap feltöltésének mértékét. Szélesebb érdeklődésre tarthat számot, hogy sztrájk esetén a HDSZ 800 forint/fő sztrájksegélyt fizet tagjainak. (Egyébként ennyit kaptak a sztrájkoló kollégák Szekszárdon.) Ezt az összeget év közben várhatóan emelik.

Számos más kérdés is szerepelt a testület napirendjén. Határozatot hoztak arról, hogy 1997-ben is az eddigi gyakorlat szerint jelenik meg a Húsos. A HDSZ jövőre is meghosszabbítja szerződését a jogi szakértőjével. Megbízta az üdülési bizottságot, hogy osszák fel az 1997. évi harkányi és soproni üdülési férőhelyeket. Több kollégát is támogatni kíván a szakszervezet azok közül, akik a Széchenyi István Főiskola munkaerő-piaci menedzser képző tanfolyamán kívánnak tanulmányokat folytatni. Ez a költségek részbeni átvállalását jelenti.

A választmány tagjai támogatásukról biztosították a szekszárdi kollégákat, akik az ülésen bejelentették, hogy december 12-én munkásgyűlést tartanak a nyári sztrájk után kötött bérmegállapodás áttekintésére, illetve az 1997. évi bértárgyalások sürgetésére. A gyűlésen tiltakozni kívánnak a munkáltató egyes intézkedései ellen, amelyek az érdekvédelem ellehetetlenítését célozzák.

Korábbi döntés alapján a szakszervezet nagyobb figyelmet kíván fordítani a munkakörülmények, a munkabiztonság alakulására. A HDSZ kezdeményezi, hogy a munkavédelmi felügyelőségekkel közösen ellenőrizzék a szabályok betartását, a munkavédelem helyzetét.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre