Félelem nélkül

A szekszárdi kollégák sztrájkja egy dologról minden bizonnyal meggyőzte a kételkedőket, a szakszervezet létjogosultságát megkérdőjelező munkavállalókat: tőkés, piacgazdasági viszonyok között a szakszervezet jelenti azt a jogi, szervezeti keretet, ami között az egyéni érdekeket érvényesíteni lehet. Megdőlni látszik egy szakszervezeti körökben sokszor hangoztatott érvelés, miszerint nem lehet a sztrájkot, mint törvényes eszközt használni, mert az emberek félnek. A Szekszárdon történtek után már nem lehet hivatkozni a munkavállalók félelmére. S ez jelent valamit, hat évvel a rendszerváltás után. Bizonyságot nyert, hogy a félelemküszöböt át lehet lépni és a félelmet le lehet győzni. A sztrájkolók megtapasztalhatták azt is, hogy a sztrájk nem valami ördöngös eszköz, aminek az alkalmazása mindenkit tönkretesz, hanem a munkaharcnak egy hatásos, piacgazdasági körülmények között bevált formája.

Úgy gondolom, most sokan felismerték, hogy a munkáltató gazdasági erőfölényével szemben, - ha az érvek már nem hatásosak - egyetlen eszköz a munkavégzés szüneteltetése. Az egyébként erőfölényben lévő partner így rádöbbenhet, hogy a legjobb gép, a legjobb technika is csak halott tárgy az ember, a munkavállaló alkotó ereje nélkül. Profit termelésére önmagában alkalmatlan.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a sztrájk ugyan nem hétköznapi, de hatásos módszer arra, hogy együttműködésre késztesse a szociális partnert, aki ereje tudatában egyébként erre nem hajlandó. Azt is példázza a szekszárdi eset, hogy sztrájkot egy alkalmas pillanatban kell elkezdeni, és a kellő időben kell befejezni, hogy a konfliktus után visszaállhasson az együttműködés és zavartalan legyen a partneri viszony. Emlékeztetünk arra, hogy a dán húsiparban hetente többször is sztrájkolnak, ennek ellenére a munkáltatói szövetség - amely 1921 óta létezik - és a szakszervezet között kiegyensúlyozott, kölcsönösen jó, retorzióktól mentes, ágazati megállapodáson alapuló kapcsolat áll fenn.