Svéd-magyar munkásakadémia

Igen rácsodálkoztam öreg barátomra, mikor borozgatás közben a régi szép munkáséveiről mesélt, ahogy fiatal szakiként a szakszervezeti főiskolán csillagászatról és az orvostudomány legújabb eredményeiről hallgattak előadásokat sok más „politikusabb" téma között.

Aki persze ismeri a bolsevik mozgalom közbutaságra felépített politikai hatalomgyakorlási elveit, az nagyon jól különbséget tud tenni az önmagát művelő, képzett, szakmáját értő és szerető harcos szervezett munkás és az agymosott, vezényelt, karvezetéssel birka magatartásra kényszerített „munkástömegek" között. Nem véletlenül mondta Peyer Károly 1936. május 12- én, a Szakszervezeti Főiskola záróünnepélyén: „a termelésben és a társadalomban beállott változások új feladatokat és új küzdelmeket jelentenek a munkásosztály számára. Ezeknek a problémáknak a megismerése történelmi feladat. Intelligens, képzett tömegekre van szükségünk, mert azok nélkül az új társadalmat nem lehet fölépíteni".

Mikor lennének igazabbak ezek a hatvan éve kimondott szavak, ha nem most, a teljesen összezavarodott gazdaságszervezés kritikus óráiban, a munka és alkotás végletes lebecsülésének idején? A fejlett európai munkásmozgalom jól tudja, hogy a munkásképzés, az önművelés a legelszántabb bérharc. Aki a világ folyamatait, az ország ügyeit reálisan képes értékelni, az tud és mer jogosan követelni, vagy tud lemondani, szolidaritást vállalni, van bátorsága igazságosnak lenni, avagy szerénynek maradni.

Az ABF svéd munkásképző iskola együttműködésével és a HDSZ támogatásával is létrehozott munkásakadémia, a Munkás Közművelődési Alapítvány egy ablak a másfajta munkáséletre, érdekvédelemre, akaratérvényesítésre, másféle ismeretekre.

Az elmúlt évi rendezvényeinken a „húsos munkásvilág" minden jelentős végvára képviseltette magát. A ZALAHÚS, a szekszárdiak, a gyulaiak, a Pick, a DÉLHÚS, a Herz, a SOLAMI, a miskolciak, a ceglédiek, a pápaiak és a PINI munkásképviselői, más ágazatok képviselőivel együtt kerestek újfajta válaszokat az új európai kihívásra.

A húsosok is tudják, a vállalatuk is tudja, hogy Magyarországon húst Szent István óta intézményesen darabolnak, s nem kell álomfejtés ahhoz a jóslathoz, hogy a következő évtizedek sem fognak nélkülük eltelni. Az európai kihívás munkásvezetőknek, szakszervezeteknek ugyanaz: méltósággal megmaradni, s ez eredményesség, minőség, tisztes bér, kapcsolatok, tudás és tapasztalat dolga. A munkásakadémián való részvételnél is elválik a tüdő a májától - illő hasonlattal -, mert tulajdonosok, gyárvezérek közül is az európaiak értik és érzik a munkásképzés történelmi fontosságát, s a támogatás hasznát saját termelésükben, jövedelmükben. A bizánciak udódai pedig bőven elviselik a tájékozatlanságot, a kiszolgáltatottak és megfélemlítettek sokaságát, az alulmúlhatatlan minőséget termékben és emberben egyaránt.

A svéd-magyar munkásakadémia erről is szól, ablakainkat ki kell tárni a nagyvilágra nem csak a fogyasztás, nem csak a termelés, hanem a munka világának fontos tapasztalatai terén is.

A ház, csak tégla és habarcs az építésben résztvevő alkotó lélek öröme nélkül.